Kiderült, hogy ebből az ételből már heti 2 adag is cukorbetegséget okozhat

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy új kutatás szerint a vörös hús kisebb mennyiségben fogyasztva is káros lehet az egészségre.

Bár régóta köztudott, hogy a sok vörös hús fogyasztása egészségkárosító hatású, egy friss kutatás, amelyet az American Journal of Clinical Nutrition (AJCN) című folyóiratban publikáltak, most kimutatta: a húsimádók akár már heti 2 adag fogyasztásával is növelhetik a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát.

Ilyen káros a vörös hús

„Már heti 2 adag vörös húsnál is szerény, de statisztikailag szignifikáns kockázatnövekedést tapasztaltunk, és a kockázat tovább nőtt magasabb bevitel esetén” – számolt be Xiao Gu, a tanulmány vezető szerzője, a Harvard T. H. Chan School of Public Health posztdoktori munkatársa.

A tanulmány azt is megállapította, hogy a vörös hús (ami alatt a háziasított állatokból származó marhahúst, sertéshúst, bárányhúst és kecskehúst, valamint a feldolgozott élelmiszerekben és a hamburgerek többségében található ilyen húsokat értjük) egészséges növényi alapú fehérjeforrásokkal való helyettesítése csökkentheti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát.

A vörös húsok károsabbak lehetnek, mint azt valaha gondoltuk
Fotó: SStajic / Getty Images Hungary

A vörös hús nem csak a cukorbetegség szempontjából jelent kockázati tényezőt. Korábbi kutatások úgy találták, hogy túlzott fogyasztása növeli a szívbetegségek, a májbetegségek, az elhízás és a rák kialakulásának esélyét.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a feldolgozott vörös húsokat egyenesen az 1. csoportba tartozó rákkeltő anyagok közé sorolja, ami azt jelenti, hogy éppúgy rákot okozhatnak, mint az UV-sugárzás vagy a dohányzás.

A feldolgozatlan vörös húsok pedig a 2. csoportba tartozó rákkeltő anyagok közé tartoznak, ami arra utal, hogy „valószínűleg rákot okoznak”. Ide került például a számos üdítőitalban megtalálható aszpartám nevű mesterséges édesítőszer is.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.