Ezért nincs Mona Lisának szempillája és szemöldöke

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ma, amikor a széles, ívelt szemöldök és a néha pamacsra emlékeztetően dús (mű)szempilla jelentik sokaknak a női szépséget, különösen szembetűnő, hogy az ikonná vált Lisa Gherardini, ismertebb nevén Mona Lisa, sem szemöldök, sem szempillák terén nem állt túl fényesen. Hová lettek azok a pillák, és ha létezik szépségideál ezek nélkül, mi miért akarjuk túlzásba vinni?

A híres reneszánsz polihisztornak, Leonardo da Vincinek Lisa Gherardiniről készült portréja az egyetemes művészettörténet talán legismertebb festménye. Az aprólékos, semmit a véletlenre nem bízó, állandóan kíváncsi, tudós elméjű művész figyelmét nem nagyon kerülték el még a legjelentéktelenebbnek tűnő részletek sem, amit számos más területen létrehozott korszakalkotó műve is bizonyít. Nem elfogadható tehát a magyarázat, hogy Gioconda, vagyis Mona Lisa pillái felett az alkotó csak úgy szem hunyt volna…

Tehát Lisa Gherardini, mint akkoriban minden férfi és nő, rendelkezhetett némi szemöldökkel és szempillákkal, csak mindez ma, a Louvre-ban már nem látszik a sejtelmes mosolyú hölgy arcképén. Ez a tény már hosszú idők óta foglalkoztatja művészettörténészek és restaurátorok generációit, így a kérdést számos megközelítésből vizsgálták már.

Hová lett Mona Lisa szempillája?
Fotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary

Da Vinci számítása?

Ha véletlenül nem is lehet da Vinci műve, hogy szemöldök és szempillák nélkül ábrázolja modelljét, szándékosan még megtehette. Mi oka lett volna rá? A fény és árnyék, a részletek nagy mestere talán örömét lelhette abban, hogy a titokzatos mosolyt megtetézi még a kortalanság misztikumával is. Szemöldök és szempillák hiányában ugyanis a modell kora még nehezebben megállapítható. 

Restaurálási baki?

Mona Lisa bájos félmosolyát évente 9 millió turista csodálja, és az elmúlt több mint fél évezred során számos szakértő és kutató is analizálta a kép 1503 és 1519 közti megfestése óta. Köztük a francia tudós, Pascal Cotte is, aki egy különleges szkennelési technikával még azt is megállapítani vélte a festményről, hogy egy másik portré húzódik meg alatta. A kutató rekonstruálta is a jelenleg látható nő arcképe alatti, feltételezett, korábbi arcot, amely, ha létezett, nem lehetett azonos Lisa Gherardinivel. Ezt a hipotézist azonban a legtöbb Mona Lisa-szakértő ellentmondásosnak ítélve határozottan elvetette.

De Pascal Cotte-nak tulajdonítják azt a feltevést is, miszerint Mona Lisa szemöldöke egy jóval korábbi restaurálási, vagyis helyreállítási munkafolyamat során törlődhetett le a képről. Ezt a források szerint Cotte azzal bizonyítja, hogy az egyik oldalon még halványan felfedezhetőnek is ítél némi szemöldökmaradványt. Sajnálatos módon azonban ez az elképzelés sincs tudományosan megerősítve.

A kor divatja?

Természetes, hogy minden kornak más és más a szépségideálja. A reneszánsz azon időszakában, amikor Leonardo vászonra vetette a híres portrét, a női szépségideálhoz hozzátartozott a fiatalság és az ártatlanság „vélelme”. Ezt a hatást pedig szerintük könnyebben lehetett elérni szempillák és szemöldök nélkül, ezért voltak, akik csak egész vékonyka szemöldököt rajzoltak, vagy hagytak maguknak borotválás után, mások teljesen megszabadították magukat ezektől az öregítő jegyektől. A szemöldöktől mentes arcon a homlok megnyúlt, ami kecsesnek és fiatalosnak tetszett, vagyis szépnek. Ez történhetett Lisa asszonnyal is?

A ma divatja

Szépségideál tekintetében elmondható, hogy a szemöldök vastagsága, illetve szélessége, sötétsége és íve nagyjából egy Frida Kahlótól Edith Piafig terjedő skálán dinamikusan változó.

Női szemöldök terén az egyik véglet Frida Kahlo
Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary

A szempilla ennél kevésbé szeszélyesen ingadozó, egy jó ideje már a dús, tömött, hosszú fekete szempillák az igézői női (és egyébként férfi-) tekintet védjegyei is. Olyannyira, hogy az utóbbi időkben mindezt vérverejtékes módszerekkel hajkurásszuk. Szemöldököt néha szedünk, máskor rajzolunk, festünk vagy tetoválunk, szempillát pedig mindemellett még ragasztunk, sőt „sűrűn” építünk is.

Edith Piaf szemöldök terén Frida Kahlo ellenpólusa
Fotó: Keystone-France / Getty Images Hungary

Szemöldök- és szempillaügyben a szakember tippjei

„Az enyhén kihangsúlyozott szemöldök és szempillák karakteresebbé teszik az arcot. A tökéletes megjelenéshez elengedhetetlen a szép formájú szemöldök, ami keretet ad a szemnek, és kiemeli a finom, természetes sminket – mondta el a Díványnak Vargáné Solymosi Ilona kozmetikusmester. Színe egyezzen meg a haj színével, szőke haj esetén a hajénál egy-két árnyalattal sötétebb szín ajánlott – javasolja a szakember, majd hozzáteszi: Szemöldökvonal tekintetében egyrészt beszélhetünk változó trendekről, másrészt minden arcformához tartozik egy hozzá legelőnyösebb szemöldökív, amit az optimális hatás elérése érdekében érdemes figyelembe venni. A szemöldök formázásához ma már erre külön szakosodott kozmetikus szakemberek állnak rendelkezésre – adja tudtunkra a szakértő. A szem vágásának precíz kihúzásánál egy parányi barna vagy kék szín használatával érzékeny és izgalmas hatás fejezhető ki. A szemöldök és a szempillák ápolására számos kozmetikum rendelkezésre áll már, de fontos például a jó minőségű szempillaspirál használata is az érzékenységből fakadó problémák minimalizálására. A műszempilla-ragasztó és egyéb vegyi anyagok használata, esetleges szembe kerülése veszélyes lehet. Érdemes tudni, hogy a világos bőrű, jellemzően kék szeműek e tekintetben mindig érzékenyebbek, allergiás reakcióknak jobban kitettek” – figyelmeztet a kozmetikus. 

A műszempilla

Míg a szemöldök pótlását vagy ritkítását viszonylag könnyű orvosolni, addig a hosszabb szempillákra vágyóknak több, de vitatható módszer is rendelkezésükre áll álmaik beteljesítésére. A boltban megvásárolható, saját kezűleg felragasztható, olcsó műszempilla kevésbé tartós megoldásától a méregdrága beültetett pillákig (majdnem) minden lehetséges. A drogériás változat felrakása nem igényel szakképzettséget, de némi kézügyességet és gyakorlatot mindenképpen, és főleg teljesen tiszta kezeket a bakteriális fertőzések elkerülése érdekében. A szalonokban építéssel feltehető műszempillák drágábbak, és 3-4-5 hetente feltöltésre, újraépítésre szorulnak. A műszempillák vastagságától és hosszától is függ, mennyire gyengítik a saját pillákat, de néha érdemes azokat pihentetni, a vegyi anyagú ragasztóval pedigóvatosan bánni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.