A Covid megedzette az immunrendszerünket, de ez nem elég: így előzd meg az őszi fertőzéseket

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Azoknak a mindennapjai, akik megélték a Covidot, már soha nem lesznek ugyanolyanok. Nemcsak a fejekben, de észrevétlenül a szervezetünkben is megváltozott, sőt még most is változik valami.

Nem feltétlenül hordasz már maszkot vagy kesztyűt, de lehet, még mindig lefertőtleníted a termékeket, amikor megjössz a bevásárlásból, vagy gyakrabban mosol kezet. Ám ezeken kívül még egy nagy változás történt, amiről talán nem is tudsz.

A Covid változik – és mi is 

Néhány napja bejelentették, hogy a Covid-fertőzés újabb variánsa jelent meg, az Eris. Bár a tünetek hasonlóak, mint a korábbi változatoknál – láz, levertség, torokfájás, orrfolyás –, de csak nagyon ritkán jutnak el a betegek a légzési nehézségekig. Ez pedig annak köszönhető, hogy az immunmemóriánkért felelős B- és T-sejtjeink már nem vakok a vírusra. Az Egyesült Államokban vérminták alapján úgy becsülték, hogy az emberek 97 százaléka már rendelkezik valamilyen immunitással a Covid ellen, köszönhetően az oltásnak, vagy annak, hogy átestek a fertőzésen, esetleg mindkettő. Ugyanakkor ezek az adatok nem feltétlenül mutatják a hazai védettséget, illetve az amerikai szakemberek is felhívták a figyelmet, hogy más vírusok terjedését is – például az influenza -, fontos megakadályoznunk, így továbbra is javasolják, hogy gyakran mossunk kezet, fertőtlenítsünk, vagy, ha olyan helyre megyünk, ahol tudjuk, hogy sok ember lesz zárt helyen, viseljünk maszkot. Azt is kiemelik az orvosok, hogy ha tüneteket észlelünk magunkon, ne menjünk közösségbe, hiszen a koronavíruson kívül számos olyan fertőzés van, amely veszélyt jelenthet például az idősekre vagy a krónikus betegekre. 

A Covid változik, a tünetek hasonlóak
Fotó: Moyo Studio / Getty Images Hungary

Nem dőlhetünk hátra

Még emlékszünk arra az időszakra, amikor a híradók a Covidról szóló hírekkel és az áldozatok számával kezdődtek. A Yale Egyetem kutatója, dr. Megan Ranney szerint a veszély már sokkal kisebb, de nem dőlhetünk hátra. 

„Ezen a ponton a kockázat alacsonyabb a korábbi immunitásunk miatt, akár súlyosabb kimenetelű, akár hosszabban elhúzódó betegség esetén is – mondja a Yale Egyetem dékánja. Ám a Covid még mindig veszélyesebb, mint egy influenza, ugyanakkor a rizikószintje alacsonyabb.”

Idézőjel ikon

Azonban még nagyon korai következtetéseket levonni – és ez valószínűleg még a következő években is így lesz –, mivel csupán három éve találkoztunk ezzel a betegséggel.

Jó eséllyel, ugyanúgy időszakosan vissza fog térni, mint az influenza, így bármennyire is kevésbé van ott a hírekben, teljesen nem lélegezhetünk fel.

Kiegyensúlyozott, vitaminokban gazdag étkezéssel sokat tehetünk az egészségünkért
Fotó: Hinterhaus Productions / Getty Images Hungary

A fertőzés továbbra is támad

Az immunrendszerünk – mindaddig, amíg egészséges és megfelelően működik – emlékezni fog a koronavírus legtöbb variánsára, ha legközelebb találkozunk vele. Ugyanakkor, ez a folyamat eltart egy ideig, és ez a kis ablak éppen elég ahhoz, hogy a vírus bejusson az orrjáratainkba, és megvesse ott a lábát. Ez azonban – jó esetben –, csak néhány napig okozhat tüneteket, aztán a B- és T-sejtjeink beindítják az antitesttermelést, és legyőzi a betegséget.

Ám továbbra is igaz az, hogy a 60 év felettiek, a kismamák, a krónikus betegségben szenvedők, illetve azok, akik olyan gyógyszert, kezelést kapnak, ami legyengíti az immunrendszerüket, fokozott veszélynek vannak kitéve.

Az ő számukra különösen fontos, hogy betartsák a higiéniás szabályokat, kerüljék a zsúfolt helyeket, rendszeresen fertőtlenítsék az otthoni és munkakörnyezetüket, illetve vitaminban gazdag, változatos legyen a menüjük. 

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.