Egy véletlen hozott áttörést a világ egyik legrégebbi halálos betegsége elleni küzdelemben

Olvasási idő kb. 1 perc

A malária évente több mint félmillió ember – többségében 5 év alatti gyermek – halálát okozza. A véletlen felfedezésnek köszönhetően azonban most egy új eszköz került a kutatók kezébe a betegség elleni küzdelemben.

A GSK gyógyszeripari cég által vezetett spanyolországi kutatóintézet tudósai azután tették a felfedezést, hogy észrevették, egy gyógyszerfejlesztésre használt szúnyogkolónia többé már nem hordozza a maláriát. Mint ismert, a betegség terjedéséért az Anopheles szúnyog nőstényeiben megtelepedő paraziták felelősek.

Így állíthatja meg a felfedezés a maláriát

A további vizsgálatok kimutatták, hogy egy, a környezetben természetesen jelen lévő specifikus baktériumtörzs – a TC1 – megállította a maláriaparaziták fejlődését a szúnyogok bélrendszerében.

„A szúnyogok fertőzési aránya csökkenni kezdett, így az év végére már nem fertőződtek meg a maláriaparazitával” – számolt be dr. Janneth Rodrigues, a program vezetője.

A felfedezés alapján a baktériumok meggátolhatják a maláriaparaziták fejlődését a szúnyogokban
Fotó: Anton Petrus / Getty Images Hungary

A Science magazinban megjelent új adatok szerint a baktériumok akár 73 százalékkal is csökkenthetik a szúnyogok parazitaterhelését.

A baktériumok úgy fejtik ki hatásukat, hogy egy „harmane” elnevezésű apró molekulát választanak ki – ez az, ami gátolja a maláriaparazita fejlődését a szúnyogbélben. Ha a kísérletek lezárulnak, és a kutatóknak sikerül módot találniuk arra, hogy a szúnyogok tömegesen érintkezzenek a hatóanyaggal, az forradalmasíthatja a malária elleni küzdelmet.

A felfedezés nem is jöhetett volna jobbkor, hiszen az Egyesült Államokban jelentkező megbetegedések nyomán egyre nő a maláriajárványtól való félelem. A betegség jellemzően influenzaszerű tünetekkel jár, ha azonban a paraziták eltömeszelik az agy kapillárisait, kómát és gyakran halált okoz.

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.