Ezek a szívelégtelenség valódi jelei

Olvasási idő kb. 3 perc

A szívelégtelenség krónikus és lassan kialakuló betegség, de némi odafigyeléssel megelőzhető.

Magyarországon évente 30–35 000 embert diagnosztizálnak szívelégtelenséggel, így becslések szerint 250–300 000 fő szenved ebben a veszélyes betegségben. A szívelégtelenség súlyos állapot, amely azzal jár, hogy a szív nem képes a szervezet működéséhez szükséges vérellátást biztosítani, mert kisebb erővel pumpál.

Mi történik a testünkben szívelégtelenség esetén?

Szívelégtelenség esetén szervezetünk különböző módokon próbál kompenzálni és védekezni:

  • A szívkamrák megnagyobbodnak, és megpróbálnak minél nagyobb erővel összehúzódni, ezáltal nagyobb mennyiségű vért juttatni az érpályákba. Azonban minél jobban kitágul a kamra, annál kevésbé tud hatékonyan összehúzódni.
  • A szívizom megvastagodik, ezáltal fokozva a pumpálóképességet. A megnövekedett szívizom miatt viszont a szívnek több vérre van szüksége, és emiatt a koszorúerek által biztosított vér mennyisége elégtelenné válhat.
  • A szívverés felgyorsul, ezáltal biztosítva a nagyobb keringtetett vérmennyiséget. Mindezek mellett a szívműködést fokozó hormonok szintje is megemelkedhet.

Bármelyik módot is választja szervezetünk a szív csökkent működésének kompenzálására, egy idő után kimerül a szívizom, a beteg állapota pedig rosszabbodik.

A kezeletlen magas vérnyomás idővel szívelégtelenséghez vezethet
Fotó: Natalia Gdovskaia / Getty Images Hungary

Mi okozza?

A szívelégtelenség leggyakrabban szívinfarktus után alakul ki a koszorúerek megbetegedése miatt, de egyéb okai is lehetnek. Fiatalkorban a vírusos szívizomgyulladás okozhatja, később életmódbeli tényezők; a kezeletlen magas vérnyomás, a cukorbetegség, a magas koleszterinszint és az elhízás is vezethet szívelégtelenséghez. Ezenkívül a szívbillentyűk elégtelen működése, genetikai hajlam és pajzsmirigy-túlműködés is okozhatja, csakúgy, mint az alvási apnoé. A cukorbetegeknek különösen érdemes odafigyelniük szívük és ereik állapotára:

Idézőjel ikon

a legtöbb diabéteszes szív- és érrendszeri szövődmények miatt veszti életét, mivel a cukorbetegség a szívelégtelenség előfordulási esélyét 2-6-szorosára emeli.

A mozgásszegény életmód, a dohányzás és a rendszeres alkoholfogyasztás szintén növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések, így a szívelégtelenség kockázatát is.

A szívelégtelenség tünetei

A szívelégtelenség tünetei változatosak és sokfélék lehetnek, de mindegyik a szervezet, a szervek oxigénellátásának elégtelenségéből adódik:

  • nehézlégzés, légszomj akár nyugalmi állapotban is
  • fokozott fáradtságérzés
  • bokaduzzanat
  • száraz köhögés, köhécselés
  • étvágytalanság, hányinger
  • fogyás
  • csökkent éberség
  • zavartság
  • szédülés
  • nyomás a szívtájékon
  • gyenge és szapora pulzus

Diagnózis és kezelés

Nagyon fontos a korai felismerés és hatékony kezelés, enélkül ugyanis akár végzetes kimenetelű is lehet a betegség. Ha szívelégtelenségre gyanakszunk, keressük fel háziorvosunkat, majd egy kardiológust. A diagnózis felállításához laborvizsgálat, szívultrahang, elektrokardiográfia (EKG), speciális szívizomenzim-vizsgálat, esetleg MR-felvétel szükséges. Néha mellkasröntgent is készítenek. Ma már számos korszerű terápia létezik, és a szájon át szedhető speciális gyógyszerek mellett beültethető készülékek is segíthetik a kezelést.

A zöldségekben, gyümölcsökben és fehérjében gazdag étrend segíthet a szívbetegségek megelőzésében
Fotó: fcafotodigital / Getty Images Hungary

Mit tehetünk szívünk egészsége érdekében?

  • Szokjunk le a dohányzásról, hiszen a cigaretta és az egyéb dohánytermékek szinte minden szervre károsak, beleértve a szív- és érrendszert is. Dohányzók esetében megnő az erek elmeszesedésének, valamint a szívinfarktus kialakulásának veszélye.
  • Táplálkozzunk egészségesen: a telített zsírsavak minimális fogyasztása, valamint a zöldségekben, gyümölcsökben és fehérjében gazdag étrend segíthet a megfelelő vérnyomás elérésében, továbbá a szívbetegségek és a stroke megelőzésében.
  • Mozogjunk rendszeresen! Naponta 20 percet fordítsunk aktív testmozgásra, ennyi ugyanis elengedhetetlen a szervezet fitten tartásához. Számtalan kül- és beltéri mozgásformából választhatunk, és napi 20 perc egyáltalán nem sok idő, ha az egészségünkről van szó.
  • Figyeljünk oda egészségi állapotunkra: ne feledkezzünk meg az orvosi szűrővizsgálatokról, rendszeresen ellenőrizzük vérnyomásunkat, továbbá a vércukor- és koleszterinszintet.

Érdemes tehát odafigyelni ereink és szívünk állapotára, testünk jelzéseire, és komolyan venni az első figyelmeztető jelzéseket is: súlyos bajt előzhetünk meg ezáltal.

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.