Ezért nem tudunk takaró nélkül aludni kánikulában

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A pokoli hőségben nemcsak a munka és a hétköznapi teendők elvégzése esik nehezünkre, de még elaludni is nehezebb. Mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy a legegyszerűbb megoldás a szoba hűvösének megőrzése és a takaró lerúgása lenne. Ennek ellenére, bármennyire is izzadunk és kényelmetlenül érezzük magunkat, mégsem tudunk teljesen megszabadulni a lepedőtől vagy a takarótól. De vajon miért?

A könnyebb elalvás és a pihentető éjszaka érdekében vehetünk egy hideg zuhanyt, mielőtt ágyba bújunk, vagy az egyik lábunkat a takaró tetejére tehetjük, esetleg bekapcsolhatjuk a ventilátort. Még az is lehet, hogy akár a testünk teljes hátsó felét szabadon hagyjuk alvás közben, de teljesen egyáltalán nem tudunk megszabadulni a takarónktól, habár nélküle biztos, hogy jobb lenne az alvás minősége a nagy hőségben.

A takaró praktikus kiegészítő az ágyban

„Cirkadián ritmusunk a hőmérséklethez van kötve, és a test hőmérséklet-csökkenése közvetlenül elalvás előtt következik be” – magyarázta Ellen Wermter amerikai pszichológus és alvásszakértő, hozzátéve: hőmérsékletünk az éjszaka folyamán folyamatosan csökken, ezzel energiatakarékos módba kapcsol a szervezetünk, és egyéb más funkciókra, például az emésztésre összpontosít. Eközben a takaró megakadályozza, hogy testhőmérsékletünk túl alacsonyra csökkenjen, ami miatt felébrednénk. Így megszakítás nélkül pihenhetünk, regenerálódhatunk éjszaka.

A takaró megakadályozza, hogy alvás közben nagyon lecsökkenjen a testhőmérsékletünk
Fotó: andresr / Getty Images Hungary

A túl nagy meleg éberségre ösztönöz

De vajon akkor is szükséges a takaró, hogy megőrizze testhőmérsékletünket, amikor rekkenő nyári hőség van? Ráadásul, ha nagy melegben betakarózunk, attól még inkább melegünk lesz, hiszen kánikulában még egy könnyű, vékony lepedő is melegíti a testünket, ami, ha felmelegszik, tovább növeli a hőmérsékletünket.

Hőség idején sokkal jobb lenne takaró nélkül aludni
Fotó: Frank Rothe / Getty Images Hungary

Mivel a testhőmérséklet természetes csökkenése közvetlenül elalvás előtt azt jelzi, hogy ideje elaludni, a túl meleg hőmérséklet ráveszi az agyunkat, hogy azt gondolja, ideje aktívnak lenni, nem pedig pihenni.

Idézőjel ikon

„És még ha sikerül is elaludni, valószínű, hogy nagy melegben nem tudunk sokáig pihenni, mert a testhőmérsékletünk olyan magasra emelkedik, hogy felébreszt bennünket, miközben a testünk azon dolgozik, hogy lehűtse magát. Ez a folyamat pedig megtöri az alvást” – mondta Wermter.

Nehezen válunk meg a takarótól

A testhőmérséklet csökkenéséhez hasonlóan az alvásra való felkészülés egyik jele az is, hogy betakarózunk. A szakértők ezeket a jelzéseket „elalvási asszociációknak” nevezik. 

„Ez a mozdulat az esti rutin része, mely nélkül az agy úgy érzi, hogy valami hiányzik, és emiatt nehezen tud ellazulni” – hangsúlyozta Wermter.

A szakértő azt is elmagyarázta, hogy a REM, vagyis az alvás gyors szemmozgásos fázisában csökken a szerotoninszintünk. A szerotonin pedig a legismertebb neurotranszmitter, amely a nyugalom érzésének ösztönzésére szolgál.

A takarók, különösen a nehezebb súlyú takarók használata növeli a szerotoninszintünket, ami azt jelenti, hogy segíthetnek a jobb alvásban.

Az alvásszakértő magyarázata szerint előfordulhat, hogy az ágynemű súlya mélynyomás-stimulációt okoz, amely aktiválja a paraszimpatikus idegrendszert, ez pedig potenciálisan növeli egy másik hangulatjavító neurotranszmitter, a dopamin, valamint a szerotonin szintjét. Tehát a takaró elhagyása paradox módon azt eredményezheti, hogy meleg időben betakarózva is ugyanannyit alhatunk, mint ha takaró nélkül hajtanánk álomra a fejünket. A szakértők éppen ezért ránk bízzák a döntést, és azt javasolják, hogy az ágyneműt úgy húzzuk magunkra nyáron, hogy ne melegedjünk túl, ne izzadjunk nagyon, és hogy pihenni is tudjunk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.