Sokan gyerekbetegségnek hiszik, de felnőttként is lehet halálos szövődménye

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kezeletlen mandulagyulladás néha súlyos szövődmények kialakulásához vezet, így fontos, hogy időben felismerd a súlyosbodó állapotra utaló tüneteket.

A gyorsan jelentkező panaszokkal, többek között torokfájással, a mandulák duzzanatával és lázzal járó mandulagyulladás leggyakrabban a 2 évesnél idősebb gyermekeket és tinédzsereket érinti, de ritkább esetben előfordul a felnőtteknél is. A legtöbb mandulagyulladásban szenvedő embernél a tünetek akut jellegűek, vagyis rövid idő alatt elmúlnak, vannak azonban olyan esetek is, amikor visszatérő mandulagyulladás (ami azt jelenti, hogy a tünetek egy év alatt legalább ötször újulnak ki) vagy krónikus mandulagyulladás alakul ki (a tünetek 3 hónapnál tovább tartanak). Lássuk, hogy melyikre milyen panaszok jellemzőek, illetve mikor kell feltétlenül orvoshoz fordulni.

A mandulagyulladás gyakori tünetei

Az akut, a visszatérő és a krónikus mandulagyulladás kezdeti stádiumainak számos közös tünete van, amelyek általában 3-4 napig tartanak. Idesorolható a 38 Celsius-fok feletti láz, a torokfájás, a mandulák vörössége vagy duzzanata, a nyelési nehézségek, illetve a fülfájás.

A felnőtteknél és a gyermekeknél is gyakori tünet a magas láz
Fotó: Borisenkov Andrei / Getty Images Hungary

Ha romlik az állapotod vagy a betegség elhúzódik, egyéb, kevésbé gyakori panaszokat is tapasztalhatsz, mint a rossz lehelet, a nyirokcsomók érzékenysége és duzzanata, a mandulák gennyesedése, valamint az úgynevezett mandulakövek megjelenése.

Az utóbbiak néhány milliméteres gumiszerű képződmények, amelyek a torok- vagy a garatmandula barázdáiban, a torok hátsó részén vagy a szájpadláson az elhalt sejt- és baktériummaradványokból, váladékból és ételmaradékokból alakulnak ki.

A mandulagyulladás ritka tünetei

Néha előfordul, hogy a mandulagyulladást okozó fertőzés átterjed más testrészekre, ami komolyabb tüneteket okozhat – különösen visszatérő vagy krónikus mandulagyulladás esetén.

Ezt már nem feltétlenül lehet műtét nélkül megúszni, mivel kezelés hiányában a betegség különféle szövődményeket, például tályogokat vagy veseműködési zavarokat idézhet elő.

A következőkben bemutatjuk a lehetséges szövődményeket, illetve azok tüneteit.

Mandula körüli tályogok

A mandula körüli tályog (peritonsillaris) a leggyakoribb mély nyaki infekció, amely gennyképződéssel jár. Ezt jellemzően olyan tünetek kísérik, mint a súlyos torokfájás, a kellemetlen lehelet, a fáradtság, a rekedtség, a mandulák súlyos duzzanata és vörössége, a fülfájás vagy a szájnyitási nehézségek.

Reumás láz

A mandulagyulladás legtöbb típusát vírusos vagy bakteriális fertőzések okozzák. Az A csoportú béta-hemolitikus streptococcus baktériumok (ezek felelősek a torokgyulladásért is) által kiváltott mandulagyulladás általános szövődménye a reumás láz, ami gyulladást kelt az ízületekben, a szívben és az agyban.

Ennek további tünetei lehetnek. Ilyenek például az ízületi fájdalmak és duzzanatok, a bőrön megjelenő csomók, a légszomj, a kar-, láb- és arcizmok feletti kontroll elvesztése, a mellkasi fájdalom, a gyomor és a végtagok duzzanatai, illetve a szívzörejek jelentkezése.

Glomerulonephritis

Így nevezik a glomerulusok gyulladását. Ezek a vese azon részei, amelyek a méreganyagok és salakanyagok kiszűrését segítik. A glomerulonephritis néha tünetmentes marad, míg más estekben bőrkiütésekkel, ízületi fájdalmakkal, gyomorfájdalommal, lázzal, légszomjjal, sárgasággal, vizelési nehézségekkel, fáradtsággal, étvágytalansággal és magas vérnyomással jár.

A mandulagyulladás szövődményei sürgős orvosi beavatkozást igényelnek
Fotó: dmphoto / Getty Images Hungary

Lemierre-szindróma

A Lemierre-szindróma (LS) a mandulagyulladás potenciálisan végzetes, de kezelhető szövődménye, ami annak az eredménye, hogy a gyulladás átterjed a nyak szöveteire és a véráramra, majd vérrögképződést okoz a tüdőben, a májban, a vesében, az agyban és az ízületekben. Ennek igen sokféle tünete lehet, úgymint a

  • magas láz,
  • extrém duzzanat a nyirokcsomókban,
  • duzzanat és merevség a nyakban,
  • fejfájás,
  • energiavesztés és fáradtság,
  • hidegrázás,
  • torokfájás,
  • köhögés,
  • nehézlégzés,
  • nyelési nehézségek,
  • fog- vagy fülfájdalom,
  • hasi fájdalom,
  • ízületi fájdalom.

Mikor kell orvoshoz fordulni?

Ahogy bevezetőnkből is kiderül, a mandulagyulladás legtöbb tünete néhány napon belül megszűnik. Ha ez nem történik meg, és a torokfájásod 3 napnál tovább tart, komoly nehézségeid adódnak az étel lenyelésével, magas lázat vagy izomgyengeséget tapasztalsz, ajánlott mielőbb orvoshoz fordulnod.

A légzési nehézség vagy légszomj, a túlzott nyáladzás (ami inkább a csecsemőket és gyermekeket érinti), a sárgaság, az étel vagy a víz lenyelésének fokozott nehézsége vagy a rendkívül magas láz pedig már sürgősségi ellátást igényelhet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.