A kedvenc nyári gyümölcsöd nem csak szomjoltónak kiváló, a ráktól is megvédhet

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A görögdinnye elsősorban kellemes, lédús állagával és édes ízével hívja fel magára a figyelmet, pedig valójában sokat tehet az egészségedért is.

Noha hiányzik belőle a fehérje és a vas, és az ember azt feltételezné, hogy többnyire csak cukorból és vízből áll, a görögdinnye tápértéket nem szabad alábecsülni. A gyümölcsnek tartott, de termesztéstechnikailag zöldségnek számító nyári csemege fogyasztása számos jótékony hatással jár, ami a krónikus betegségek megelőzését is magában foglalja.

Ez teszi egészségessé a görögdinnyét

A már legalább 5 ezer éve fogyasztott görögdinnye számos értékes tápanyagot, köztük vitaminokat, ásványi anyagokat és antioxidánsokat tartalmaz. Ezek közül érdemes kiemelni a káliumot, amely esszenciális ásványi anyagként támogatja az ideg- és izomműködést és a szervezet folyadékegyensúlyát, valamint a gyümölcs színét adó likopint, amely antioxidánsként véd a krónikus betegségek ellen.

Kevesen tudják, de a görögdinnye magjai szintén egészségvédő hatásúak, mivel magnéziumban és folsavban gazdagok, illetve olyan zsírsavakat tartalmaznak, amelyek csökkentik a koleszterinszintet, és megelőző szerepet játszhatnak a szívroham és a stroke kialakulását illetően. Most lássuk a görögdinnye által nyújtotta előnyöket részletesebben is.

1. Segít hidratált maradni

Már az enyhébb fokú kiszáradás is fáradtságot, izomgörcsöt és fejfájást okozhat, ezért a nyári időszakban különösen fontos, hogy elegendő folyadékot vigyél be. Ehhez nagyszerű eszköz lehet a görögdinnye, amely

92 százalékban vízből áll.

Ez kissé talán bizarrul hangzik, de ha egy kevés sóval szórod meg a dinnyét, azzal további előnyökhöz juthatsz: feltöltheted a szervezeted elektrolitokkal, amire nagy szükséged lehet egy megerőltető edzés után.

A görögdinnye rendkívül magas víztartalommal rendelkezik
Fotó: Ian Ross Pettigrew / Getty Images Hungary

2. Hozzájárul az egészséges testsúly fenntartásához

A görögdinnye magas víztartalmához alacsony kalóriatartalom társul, így kiváló eszköz lehet fogyókúra esetén. Különösen annak fényében, hogy egy 2019-es tanulmány szerint képes hosszabb időre eltelíteni, így két étkezés között lassabban jelentkezik az éhségérzet.

A dinnye fogyasztása alacsonyabb testsúllyal, testtömegindexszel, derék-csípő aránnyal és vérnyomással jár.

3. Véd a betegségek ellen

Egyes tudományos bizonyítékok arra utalnak, hogy a görögdinnye rendszeres fogyasztása javítja az általános egészségét, és mérsékeli számos krónikus betegség, köztük a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek és a rák kockázatát. Ez valószínűleg gazdag antioxidáns-tartalmának köszönhető, ami megvédi a szervezetet az oxidatív stressz által kiváltott sejtkárosodástól.

Valójában a görögdinnye több likopint tartalmaz, mint bármilyen más gyümölcs vagy zöldség – beleértve a paradicsomot is.

Kutatások azt mutatják, hogy a dinnye táplálkozási előnyei kiterjednek a vérnyomás és a koleszterinszint szabályozására, és mindezeken túl gyulladáscsökkentő hatása is lehet.

Antioxidáns-tartalma révén a rák ellen is véd
Fotó: Charlene Collins / Getty Images Hungary

4. Támogatja a szem egészségét

A dinnyében lévő antioxidánsok a szem egészségét is védik, olyannyira, hogy megelőzhetik vagy késleltethetik a szürke hályog kialakulását, továbbá csökkenthetik az életkorral összefüggő makuladegeneráció kockázatát, amely vakságot is okozhat.

A görögdinnye A-vitamin-tartalma szintén javítja a szaruhártya egészségét.

5. Erősíti az immunrendszert

Bőséges C-vitamin-tartalmával a görögdinnye erősíti az immunrendszert, ami fontos szerepet tölt be a fertőzések és betegségek leküzdésében. Emellett csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát.

6. Enyhíti az izomfájdalmat

A görögdinnye fogyasztása az edzés utáni regenerációban is segíthet. Ez citrullintartalmára vezethető vissza, ami serkenti a nitrogén-monoxid termelését a véráramlás és az izomműködés javítása céljából, miközben csökkenti a laktát nevű anyag mennyiségét, amely a fizikai aktivitás közben izomfájdalmat okozva felhalmozódik a szervezetben.

7. Egészségesebbé teszi a bőrt

A görögdinnyében található C-vitamin elősegíti a kollagén előállítását a szervezetben, ami több előnnyel is jár.

A kollagén erőt és rugalmasságot ad a bőrnek, és segít pótolni az elhalt hámsejteket.

Ez azt jelenti, hogy a görögdinnye fogyasztása javítja a bőr állapotát, és lelassíthatja az öregedéssel kapcsolatos káros hatásokat. Ilyen szempontból hasznosak lehetnek a dinnyében lévő vitaminok is. A béta-karotinból képződő A-vitamin megakadályozza a bőr kiszáradását és hámlását, míg a B6-vitamin megelőzheti a pattanások kialakulását.

8. Javítja az emésztést

A görögdinnyében található növényi vegyületek (más néven polifenolok) táplálékul szolgálnak a bélrendszerben élő „jó” baktériumok számára, ami nemcsak az emésztést könnyíti meg, hanem fokozhatja az immunrendszer működését, illetve az alapvető tápanyagok termelését.

A görögdinnye fogyasztásával sokat tehetsz a beleid egészségéért
Fotó: CoffeeAndMilk / Getty Images Hungary

9. Szabályozza a vércukorszintet

A görögdinnye remek választás lehet akkor is, ha egyenletesen szeretnéd tartani a vércukorszinted, ezáltal is csökkentve a cukorbetegség kockázatát.

Kevés szénhidrátot tartalmaz, és alacsony a glikémiás indexe.

Ennek eredményeként a dinnyeevés után nem kell a vércukorszint hirtelen ingadozásától tartanod. Ha azonban már kialakult nálad a cukorbetegség, természetes cukortartalma miatt érdemes mértékletesen fogyasztanod.

Kéne egy kis segítség a dinnyevásárláshoz? Alábbi cikkünkből megtudhatod, hogyan ellenőrizheted, hogy a kiszemelt görögdinnye kellően érett-e.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.