Új wellnesstrükköt leshetsz el a hollandoktól, ami ráadásul ingyen van

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Már a semmittevés gondolata is sokakban lelkiismeret-furdalást ébreszt, nemhogy még maga a cél nélküli láblógatás. Ezzel szemben a hollandok akár a hétköznapjaikba is előszeretettel beiktatják azt a stresszcsökkentő módszert, ami már az egész világ érdeklődését felkeltette.

A niksen – ami annyit jelent, hogy „semmit sem csinálni” – a stresszkezelés, illetve a kiégésből való kilábalás új módszereként híresült el. Nagyon fontos, hogy ez a holland wellnesstrend nem azonos a közösségi oldalak céltalan pörgetésével.

Ez az, amikor valóban nem csinálunk semmit

Hága hullámzó dűnékkel és homokos strandokkal rendelkező több mint tíz kilométeres gyönyörű tengerpartján gyakran nemcsak nyáron látni helyieket napozni, sétálni a természetben, vagy biciklizni, vagy a padon ülve olvasni, beszélgetni a barátaikkal, esetleg egyszerűen csak niksenben lenni.

A hollandok akár hétköznap is megengedik maguknak, hogy bizonyos ideig semmit sem csinálnak
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

A niksen egy holland wellnessirányzat, ami csupán néhány éve keltette fel a világ figyelmét, mint a stresszkezelés vagy a kiégésből való felépülés egyik módja, miután egyre többen panaszkodtak a túlterheltség okozta kimerültségre és depresszióra.

A niksen nem jelent egyebet, mint azt, hogy valaki cél nélkül nem csinál semmit.

Vagyis, hogy nem görgeti a Facebookot, de jelenti azt is, hogy a semmittevés idején nem merül meditációba sem. Talán furcsán hangzik, de aki niksenben van, épp arra szakít időt, hogy csupán csak létezzen, miközben hagyja, hogy az elméje elkalandozzon, amerre és ahová csak akar. 

A niksen szó szerint azt jelenti hollandul, hogy „semmit csinál”, ami a „niks” „semmit” szóból származik. Ahogyan mi is, úgy a hollandok is használják a szót pozitív és negatív értelemben egyaránt. Rosszallóan utalhat arra is, hogy valaki már megint nem csinál semmit, lopja a napot, de jelenti azt a finom semmittevést is, amikor minden feladattól és munkától mentesen csupán csak jól érezzük magunkat a jelenben, a saját időnkben. Vagyis valóban nem csinálunk semmit.

Ugye milyen nehéz ezt elképzelni egy olyan világban, amikor mindig rohanunk valahová vagy valami miatt? Bár tudjuk, hogy nem feltétlenül rossz, ha egy rövid ideig stresszes állapotba kerülünk, amikor valóban aktívak és koncentráltak vagyunk, az azonban már probléma, ha ez a helyzet hosszú ideig elhúzódik, és szorongásba csap át.

A semmittevés is lehet hatékony

Azonban bebizonyosodott, hogy nem kell feltétlenül egészséges stresszhelyzetben lennünk ahhoz, hogy eredményesek legyünk, mert a niksen is produktívvá tehet minket. Hogy miért?

Egyszerűen azért, mert a beiktatott szünetek lehetővé teszik, hogy az agyunk teljesen kikapcsoljon, és egy kis pihenő után jobb összpontosítással és kitartó figyelemmel térjen vissza.

Valószínűleg ez az oka annak, hogy bár a hollandok nem dolgoznak hosszú órákat, általában mégis nagyon hatékonyak a munkában. Mindemellett fontos megjegyezni, hogy a túlórát egyáltalán nem preferálják Hollandiában, mondván a munkaidőn túl végzett teendők nélkül is eléggé kizökkent a világ a normális kerékvágásból. 

Így lehet semmit sem csinálni

A niksen nem a meditáció egyik formája, és nem is a lustaság, vagy az unalom állapota. Inkább azt jelenti, hogy tudatosan döntünk úgy, hogy hátradőlünk, elengedjük magunkat, és nem csinálunk semmit. 

Vagyis szünetet tartunk a sok elfoglaltságban, őszinte, szívből jövő engedélyt adva magunknak a semmittevésre.

Íme néhány tipp a niksenhez, hogy hogyan ne csináljunk semmit.

Ha otthon szeretnénk ezt a pihenésre szánt időt eltölteni, keressünk egy kényelmes zugot, ahol leülhetünk vagy lefekhetünk. Ha úgy tetszik, akkor szemelj ki egy tárgyat, és csak nézzük, révedezzünk, vagy csak bámuljuk a felhőket az ablakon át.
A munkában is megengedhetjük magunknak ezt a „luxust”. Nem kell mást tennünk, csak egyszerűen élvezni a kilátást az irodából. De sokszor az is elég, ha csak becsukjuk egy rövid időre a szemünket.
Az utcán felejtsük el, hogy a buszra vagy a villamosra várunk, és csak nézelődjünk, képzeljük azt, hogy turisták vagyunk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.