Szívvédő hatása miatt is fogyaszd ezt az egészséges finomságot

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A vörös lencse számtalan fontos tápanyag forrása, védi a szívet, és nem utolsósorban nagyon sok ízletes és különleges fogás készíthető belőle.

A lencse az egyik legrégebbi kultúrnövény az emberiség történetében. Már a kőkorszakban termesztették, és világszerte számtalan fajtáját ismerik: a legismertebb a barna, de létezik a francia Puy régióban termesztett, eredetvédett zöld lencse, az apró szemű, kaviárhoz hasonlatos fekete beluga lencse vagy éppen az indiai urad dal. Mivel viszonylag olcsó, és remek fehérjeforrás (a hüvelyesek közül egyedül a szójabab fehérjetartalma magasabb), kiválóan alkalmas arra, hogy kevés pénzből tápláló és finom fogásokat készítsünk belőle.

Magyarországon leginkább a barna lencsét ismerjük és fogyasztjuk, a vörös lencsével leginkább török étkezdékben, krémleves formájában találkozunk. Valamivel ugyan drágább, mint a jól megszokott barna lencse, ennek azonban oka van: megszabadítják a héjától, így egyrészt hamarabb megfő, mint hántolatlan verziója, másfelől pedig a puffasztó hatás is kevésbé jelentkezik a vörös lencse fogyasztása után.

A lencsének számos fajtáját használják világszerte
Fotó: ZenShui/Laurence Mouton / Getty Images Hungary

Nők számára különösen javasolt 

A gyorsan elkészíthető és már nálunk is egyre több üzlet polcain elérhető vörös lencse gazdag tápanyagforrás: fehérjét, rostot, fontos vitaminokat, valamint ásványi anyagokat tartalmaz. Vas-, szelén- és foláttartalma jelentős, továbbá B-vitaminban, magnéziumban és vasban is gazdag.

Idézőjel ikon

Egycsészényi (60 gramm) vörös lencse fedezi a férfiak vasszükségletének 80%-át; illetve a nők számára ajánlott mennyiség 40%-át.

Ha rendszeresen fogyasztunk lencsét, elkerülhetjük a vashiányt, ami fáradtsághoz, kimerültséghez, koncentrációs zavarokhoz vezethet.

Rákellenes hatású 

A vörös lencse hasznos növényi vegyületeket, úgynevezett fitokemikáliákat tartalmaz, amelyek védenek a szívbetegségek és a 2-es típusú cukorbetegség ellen. Különösen polifenolokban gazdag, ezáltal erős antioxidáns és gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkezik. Jó hír, hogy a főzés során sem semmisülnek meg ezek a hatóanyagok, amelyek potenciálisan rákellenes hatással bírnak.

Védi a szívet

A vörös lencse fogyasztása szívünk egészsége szempontjából is fontos: egy kísérletben két hónapon át 39 túlsúlyos vagy kettes típusú diabéteszben szenvedő résztvevő fogyasztott napi 60 gramm lencsét. Azt ezt követő vizsgálatok megállapították, hogy szervezetükben növekedett a „jó” koleszterin mennyisége, és jelentősen mérséklődött a „rossz” koleszterin, valamint a trigliceridek szintje. A lencse a vérnyomást is hatékonyan csökkenti: egy kísérletben a lencsével etetett rágcsálók vérnyomásértékei alacsonyabbak voltak, mint a borsót, babot vagy csicseriborsót fogyasztó társaiké. A magas homeociszteinszint a szívbetegség másik kockázati tényezője. Ez megnövekedhet, ha a folsavbevitel nem elegendő. A vörös lencse, mivel kiváló folsavforrás, segíthet megelőzni a felesleges homeocisztein felhalmozódását a vérben. Magnéziumtartalma szintén hozzájárul a szív egészségének védelméhez.

Segít a kiegyensúlyozott vércukorszint fenntartásában

A lencse, mint a hüvelyesek általában, „lassú” felszívódású szénhidrátnak számít, azaz glikémiás indexe alacsony. Nem emeli meg gyorsan a vércukorszintet, így fogyasztása azoknak is ajánlott, akiknek oda kell figyelniük a vércukorszintjükre. Emellett magas rosttartalma kedvez az emésztésnek és az egészséges bélbaktériumoknak.

A vörös lencséből egészséges és tápláló finomságokat készíthetünk
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Ezért áztassuk be a hántolatlan lencsét

Mindazonáltal fontos tudni, hogy a lencse (és általában a hüvelyesek) különböző antitápanyagokat is tartalmaznak, amelyek károsíthatják a bélfalat. Ezért túlzott fogyasztásuk nem ajánlott, illetve az áteresztőbél-szindrómában szenvedők jobban teszik, ha kerülik. Jó hír viszont, hogy az antitápanyagok többnyire a magok héjában találhatók, és többségük a főzés során megsemmisül. A lencsét nem csak azért érdemes beáztatni, hogy hamarabb megfőjön: az áztatás csökkentheti az antitápanyagok (elsősorban a lektinek) mennyiségét.

Egészséges finomságok vörös lencséből

Ha nem ragaszkodunk ahhoz, hogy a lencsét leves vagy főzelék formájában fogyasszuk, érdemes kicsit körülnézni a nemzetközi receptek között. Az indiai és közel-keleti konyha számtalan lencsefajtát ismer és használ, és rendkívül változatos ételeket képes belőle varázsolni. A száraz állapotban őrölt lencséből liszt készül, amit a búzaliszthez vagy zsemlemorzsához hasonlóan használhatunk: kiválóan alkalmas panírozásra, zöldségfasírtokhoz adhatjuk, sőt sós palacsintát is süthetünk belőle. A vörös lencsét nem is szükséges mindig főzni (annál is inkább, mert könnyen szétfő, és a főzés során elveszti B-vitamin-tartalmának jelentős részét); lencsefasírt készítéséhez elegendő, ha beáztatjuk, majd forró olajban vagy tepsiben kisütjük. Készülhet belőle szendvicskrém, egytálétel, akár rizzsel összefőzve, működhet húshelyettesítőként rakott ételekben, vagy gazdagíthatjuk vele salátáinkat. A vörös lencse ízvilágához különösen jól illik a római kömény, a petrezselyem, a koriander, esetleg a füstölt paprika.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.