Dísznövénynek hittük, pedig véd a rák és a májbetegségek ellen

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem, nem madár. Még csak nem is dísznövény. Helyesebben szólva, jóval több, mint puszta dísznövény. Számos szervünk működésére kedvezően hat, felhasználása igen sokrétű, és hazánkban is megterem. Bár egyelőre keveset fogyasztunk belőle, a tudomány szerint érdemes lenne rendszeresen.

Már az ókori rómaiak is többet fogyasztották az articsóka úgynevezett fészekpikkelyekkel borított, húsos virágzati bimbóit, mint mi. Igaz, ők még afrodiziákumnak vélték, ezért szerették annyira, mi pedig sokáig csak szépségéért kedveltük ezt a zöldségnövényt. Azóta tudjuk, ez az Észak-Afrikából származó különlegesség, főleg a benne lévő cinarinnak és inulinnak köszönhetően, egy sor kedvező élettani hatással rendelkezik.

Cinarin

  • kedvezően hat az epeműködésre,
  • serkenti az epeváladék kiválasztását,
  • megkönnyíti a zsíros, nehéz ételek emésztését,
  • elősegíti az epetermelést a májban, 
  • fontos szerepet játszhat az epehólyag és az epeutak összehúzódásában, 
  • csökkenti a vér koleszterin- és trigliceridszintjét, 
  • nemcsak hogy segíti a májat a méregtelenítésben, 
  • de védi is azt, és megkönnyíti a máj regenerálódását.

Hogy ne legyen annyira nehéz a mindennapi étrendbe illesztése az articsókának e miatt az értékes összetevő miatt, a tudomány a segítségünkre sietett a rendszeres szedésre javasolt articsókakivonat formájában, amely mérsékeli az emésztési gondokat, valamint megszünteti a puffadást, és fontos szerepe kutatások által is igazolást nyert. De nem a cinarin az articsóka egyetlen egészségmegőrző vonzereje, ami miatt a kivonat szedése tanácsos:

Különleges külseje miatt dísznövényként is megállja a helyét
Fotó: carlosgaw / Getty Images Hungary

Inulin

Ez egy növényi rost, mely sértetlen marad a bélben, mivel szervezetünk nem képes megemészteni. Ott aztán kifejti áldásos hatását: 

  • megakadályozza a káros baktériumok megtapadását,
  • viszont táplálja a kedvező hatásúakat.
  • Köszönhetően annak, hogy lebomlásához nem igényel inzulint, stabilan tartja a vércukorszintet, megóvva az ingadozásoktól,
  • megkönnyíti az ásványi anyagok felszívódását,
  • segít a zsírok lebontásában,
  • hatékony védelmet nyújt a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel szemben,
  • szabályozni képes a bél pH-értékét is.
A mediterrán konyha gyakori és kedvelt alapanyaga a sok mindenre pozitívan ható articsóka
Fotó: Redaco / Getty Images Hungary

Mit és hogyan fogyasszunk belőle?

A kemény, pikkelyszerű részek eltávolítása után hozzáférhetővé váló articsókaszív valamennyi elkészítési módja finom csemegét ígér. A virág belső, zsenge része főzve, sütve, marinálva vagy éppen blansírozva is ízletes köret vagy akár főfogás lehet, melynek borsóra, káposztára emlékeztető íze viszonylag kevés hozzáadott fűszert igényel. A mediterrán konyha, már csak földrajzi okoknál fogva is, régóta előszeretettel alkalmazza, nem is csoda, hiszen a ropogós articsókacsipsztől a tempurán és az articsókateán át, a gyors, mikrohullámú sütőben is elkészíthető változatokig sokféle és külalakra is kívánatos, egészséges fogás nyerhető belőle. Érdemes a lehetőségekről tájékozódni és gyakorta fogyasztani.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.