Ezért rossz ötlet az órát bámulnod, ha nem tudsz elaludni

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha kétpercenként nézegeted az órát, amikor nehezen megy az elalvás, azzal csak rontasz a helyzeten.

Ha időben fekszel le, és rápillantasz az órára, azt gondolhatod, „még van legalább 7 órám”. Ha azonban egy órával később is ébren vagy, már csak 6 órád marad, ami már nem is tűnik olyan soknak. És ha ezután sem jön álom a szemedre, az órát vizslatva azon kezdhetsz aggódni, hogy milyen nyúzott leszel reggel. Ismerős a helyzet? Nem vagy vele egyedül!

Miért nem szabad az órát nézegetni, amikor próbálsz elaludni?

Az alváskutatók már régóta felismerték, hogy a fogyatkozó alvási időn való stresszelés hozzájárulhat az álmatlansághoz. Nem feltétlenül ez az oka az alvásproblémáknak, de súlyosbíthatja azokat.

Az óra nézegetésével csak az álmatlanság hatásait erősíted
Fotó: Kelvin Murray / Getty Images Hungary

Tegyük fel például, hogy van egy problémád, ami megnehezíti az alvást, majd eluralkodik rajtad a feszültség, ezért rosszul alszol, és másnap fáradtan kelsz. Aztán elkezdesz tartani a lefekvéstől, mert tudod, hogy minden újra kezdődik, így beindul egy végtelennek ható ciklus, amelyből nem tudsz kilépni.

Mielőtt észbe kapnál, előfordulhat, hogy gyógyszereket kezdesz szedni az elalvás elősegítésére, aminek komoly egészségügyi kockázatai lehetnek.

Egy közelmúltban készült tanulmány szerint ez nagyon is valós veszély, az „időfigyelő viselkedés” – ahogyan az órafigyelést nevezték –, ugyanis arra készteti az embereket, hogy olyan gyógyszereket szedjenek, amelyekre egyébként nem lenne szükségük.

Hogyan lehet leszokni róla?

A tanulmány egyik szerzője azt tanácsolja, kezdetnek ígérd meg magadnak, hogy többé nem fogod figyelni az időt. Ebben segít, ha letakarod az órát, vagy ha a telefonodon állítod be az ébresztést, majd távolabbra teszed a készüléket az ágytól.

Ha még nem szólalt meg az ébresztő, akkor még nincs reggel, és ez minden, amit az adott pillanatban tudnod kell.

Óra hiányában ugyan aggodalommal tölthet el, hogy nem tudod, eleget alszol-e, de ezt még az időt figyelve sem feltétlenül lehet pontosan meghatározni. Azokban a pillanatokban, amikor azt hiszed, hogy teljesen ébren vagy, gyakran ki-be lépsz az alvási ciklusokból, és többet alszol, mint gondolnád.

Az elalvás kulcsa, hogy relaxált állapotba kerülj
Fotó: Catherine Delahaye / Getty Images Hungary

Némi megnyugvással tölthet el, hogy a relaxáció majdnem olyan hatású, mint az alvás. Ha tehát nem tudsz elaludni, a következő legjobb dolog, amit megtehetsz, hogy csukott szemmel pihensz az ágyban. Vagy alternatív megoldásként megpróbálhatod kiaknázni a meditáció előnyeit.

Egy hipotézis szerint a meditáció is rendelkezik az alvás egyes előnyeivel.

Ez akár igaz, akár nem, segíthet, amikor álmatlanul forgolódsz az ágyban az éjszaka közepén. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a relaxáció az egyik legjobb módja az elalvásnak. Vagyis még ha nem is sikerül azonnal elaludnod, legalább hozzásegítheted a testedet és az agyadat ahhoz, hogy felkészülj rá.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.