A négybetűs rém, ami a cukorbetegséghez hasonló tünetekkel támad

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Abban a korban, amikor nőiségünk megélésének formái igencsak szélsőségesek, amikor sokan úgy válnak felnőtté, hogy saját testi folyamataik ismerete nem áll szilárd lábakon, amikor a nemi különbözőségek még baráti társaságokban is kínos témának számítanak, és nem is feltétlen tudjuk, mi a normális, nehéz az ezekkel összefüggésben lévő betegségeket időben felismerni.

A nők ciklikus működése, a menstruáció, a megfelelő testtudat és önismeret igazán hangzatos szavak, önértékelésünk és kiteljesedésünk elengedhetetlen részeinek kéne lenniük. A legtöbb mai harmincas-negyvenes korosztályba tartozó hölgy azonban egy olyan időszakban érett felnőtté, amikor a havivérzés még betegség volt, a tünetei kényszerű fájdalommal jártak, amikor tilos volt ezekről beszélni, és csak az iskolai felvilágosító órákra hagyatkozhattak ahelyett, hogy a témával kapcsolatban szintén óvatos és feszélyezett rokonaiktól megkapták volna a megfelelő támogatást. Nehéz így megtalálni az egyensúlyt önmagunkkal – ez pedig nemcsak lelki problémákhoz vezet, de sokféle betegség korai diagnózisát akadályozza. 

Léteznek olyan kultúrák, ahol nővé válni ünnep, ahol közösségi öröm az első menstruáció, ahol büszkén tartják számon a lányok holdciklusát. Léteznek olyan kultúrák is, ahol tisztátalan, említésre méltatlan, sőt egyenesen kínos, hogy a két nem eltérő módon éli meg nemiségét hónapról hónapra. Magyarország talán valahol a skála közepén helyezkedik el, az viszont biztos, hogy egyelőre azok a nők vannak többségben, akik nem tudnak mit kezdeni a saját ciklusukkal. Ennek azonban nemcsak az önelfogadás és az egészséges önismeret kialakulásának hiányában látjuk kárát, de a nőiséggel kapcsolatos betegségek is sokkal kevésbé felismerhetőek a kevés információ és az ezzel együtt megjelenő szégyenérzetek miatt. 

A nők betegségei

Vannak ugyanis olyan kórok, melyek egyértelműen a nemi különbözőségekhez köthetők és a női szerveket érintik. Ha azonban valaki nincs tisztában a ciklusa optimális működésével, sokkal később veszi majd észre, ha az nem megfelelően funkcionál, és a késői diagnózis mindig több problémával jár, mint ha időben felfedeznének egy betegséget. 

A halogatás sokszor veszélyesebb, mint egy kezdődő hormonális zavar
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

A policisztásovárium-szindrómának örökletes formája is ismert, de az esetek egy részében spontán alakul ki. Ugyan évtizedekkel ezelőtt még nehezen ismerték fel a tünetek alapján, de ha női felmenőinken már diagnosztizálták, nagy eséllyel velünk is előfordulhat – ha pedig a családon belül több azonos korosztályba tartozó nőnél megjelenik, egyértelműen genetikai eredetű a betegség. 

Nem is betegségről van igazán szó, hanem egy olyan állapotról, mely során számtalan apró ciszta jelenik meg a petefészekben. A kórkép több szervet is érinthet, viszonylag gyakori elváltozás, mely bármely életkorban előfordulhat. 

A PCOS rövidítéssel jelölt tünetegyüttes egyik leginkább látható jele a menstruációs ciklus felborulása. Van, hogy megszűnik a ciklus, azaz egymás után három peteérés is kimarad, azaz egy negyedév alatt egyszer sincs menstruáció, de akad, akinek olyan hosszúra nyúlik egy-egy időszak, hogy egy év alatt a kilencet sem éri el a peteéréseinek száma. Előfordulhat a cikluszavar mellett hiperandrogénizmus is, mely során túlsúlyba kerülnek a férfi nemi hormonok a szervezetben, fokozott szőrösödést, hajhullást és kopaszodást, illetve fokozott akneképződést is okozva, néha ezt a következményt azonban csak laboratóriumi hormonpanel-vizsgálattal mutatják ki, mert nem jár látványos következményekkel. A PCOS melléktünete az elhízás, a koleszterinszint emelkedése és az inzulinrezisztencia is. 

A PCOS egyik jellemző tünete a hajhullás
Fotó: Aleksandr Zubkov / Getty Images Hungary

Ha nem diagnosztizálják és kezdik meg a kezelést időben, 2-es típusú cukorbetegséget és szív-, illetve érrendszeri panaszokat is okozhat. A nem megfelelő menstruációs ciklus miatt az ovuláció is kárt szenved, ami meddőséget eredményezhet – sok nő éppen a termékenységi zavar gyanúja miatt kezdi meg a kivizsgálásokat. 

Rotterdami hármas

A policisztásovárium-szindrómának pontos diagnosztikai kritériumai vannak, az úgynevezett rotterdami kritériumok, melyek egy ottani konferencián hangzottak el a világ endokrinológustársadalmának korábbi kutatásai alapján. E szerint ha ebből a három tünettípusból kettő fennáll, fel lehet állítani a PCOS diagnózisát:

  1. Peteérési vagy menstruációs zavar – azaz rendszertelen havivérzés vagy három hónapnál tovább kimaradt peteérés, illetve ennek következtében a menstruáció hiánya.
  2. Férfihormontúlsúly, melyet vérvételes hormonvizsgálattal erősítenek meg.
  3. Az ebből fakadó főbb tünetek megjelenése, azaz a hasra hízás, a fokozott szőrnövekedés, kopaszodás, akneképződés.

A kezelés a jelenlegi gyakorlatban az aktuális élethelyzettől függ. Egyrészt fontos a hormonháztartás helyreállítása, illetve a kapcsolódó tünetek, többek között az inzulinrezisztencia és a súlytöbblet okozta egyéb egészségügyi hozadékok megoldása egy esetleges trombózis elkerülése miatt, másrészt pedig a gyermekvállalás megtámogatását célzó – vagy éppen amiatt, hogy valaki nem szeretne gyermeket – ciklikusság beállítása is. Maguk a ciszták műtéti úton is eltávolíthatóak.

Ha valakinél meddőség miatt kell kezelni a policisztásovárium-szindrómát, akkor a cél a tüszőérés serkentése, ez gyógyszerrel lehetséges. Mivel nem ismert a PCOS kiváltó oka, nincs biztos mód a megelőzésére. Ugyanakkor igaz, hogy megfelelő életmóddal és az elhízás megelőzésével csökkenteni lehet a PCOS hozadékainak mindennapos kellemetlenségeit. Ha azonban kezeletlen marad, nőhet a trombózis veszélye és a kardiovaszkuláris betegségek kockázata, illetve a méhnyakhártya megnagyobbodása miatt fokozott a lehetősége a méhnyakrák kialakulásának is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.