5 gyakori öltözködési hiba, ami még a férfiakat is öregíti

Olvasási idő kb. 3 perc

A divat követése nem csak a nőket, sokszor a férfiakat is hatalmukba keríti. Ám vannak, akik a trendek hajszolása közben megfeledkeznek az idő múlásáról, és arról, hogy bizony sokkal jobban járnának, ha vállalnák a korukat, mint hogy eltitkolják azt. Ugyanis egy rosszul megválasztott ruhadarab nemcsak idősebbnek mutathatja, hanem akár nevetségessé is teheti viselőjét.

Hiába tudjuk, hogy az élet minden szakaszának megvan a maga jelentősége és szépsége, nagyon kevesen akarunk idősebbnek látszani a korunknál. Igaz ez az öltözködés során is. Egyre több férfi érdeklődik a divat iránt, és egyre többen öltözködnek már közülük stílusosan, mégis igen gyakran találkozunk olyan divat- és stílusbakikkal, melyek a középkorú férfiakat jóval idősebbnek mutatják a koruknál. 

Letűnt korok ruhadarabjaival van tele a szekrény

Tökéletes megnyilvánulásai ennek az olyan formális alkalmak, amikor a férfiaknak olyan ruhát kell viselniük, amit csak egy-egy alkalomra vesznek elő. Sokan csak ekkor szembesülnek azzal, hogy két számmal nagyobb a kabátjuk vagy az öltönynadrágjuk, a válltöméstől pedig úgy festenek, mintha egy baseballcsapat tagjai lennének, a zakó gombolása és a selyem nyakkendő pedig még a ’90-es évek Armani-stílusát idézi. Mindezek egyszerűen már nem divatosak.

A tíz évvel ezelőtt vásárolt öltönyök már divatjamúlt darabok, éppen ezért jelentősen öregítik a férfiakat
Fotó: Mirrorpix / Getty Images Hungary

A kellemetlen szituációk elkerülése érdekében célszerű legalább évente átnézni a gardróbot, és megszabadulni az ezeréves nyakkendőktől, vagy azoktól a zakóktól, amelyek már rég kimentek a divatból.

Felszaladt vagy elveszett néhány kiló 

Hiába a divatos ruhadarabok, ha valaki nem vesz tudomást arról, hogy az évek múlása nyomot hagyott a testalkatán is. A drasztikus súlygyarapodás miatt egészen másképp nézhet ki egy póló, egy ing vagy egy nadrág is. De az ellenkezője is ugyanígy igaz akkor, ha valaki veszít a kilókból és az izomzatából, amitől a teste korábban karcosnak tűnt.

A kilók gyarapodása is jó indok arra, hogy a férfiak is átnézzék a ruhásszekrényüket
Fotó: Justin Sullivan / Getty Images Hungary

Nemcsak azért, hogy ne váljunk nevetségessé, hanem azért is, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, jobban tesszük, ha az aktuális testalkatunknak megfelelő öltözéket választjuk, és nem olyat, amit jó pár évvel korábban viseltünk. Így sokkal kellemesebb és magabiztosabb lesz a megjelenésünk, és akár azt is elrejthetjük, amit nem szeretnénk megmutatni. 

Feltűnő ruhák viselése

A túl sok és élénk szín is azt a benyomást keltheti, hogy valaki fiatalabbnak akar látszani a koránál, ami azonban még öregebbé teszi. Az extrém divatos ruhák, a merész lime, rózsaszín és lila árnyalatú színek, valamint a túlzottan karcsú szabásvonalak jellemzően nem a középkorú férfiak tapasztalt érettségéhez és öntudatához passzolnak.

Az extrém ruhadarabok kifejezetten öregítenek egy bizonyos kor után
Fotó: Anna Frank / Getty Images Hungary

Válasszunk inkább semleges textúrájú, visszafogottabb színű és klasszikus mintázatú ruhákat, melyek sokkal jobban kiállják az idő próbáját.

Egy rosszul megválasztott cipő is öregít

Ügyeljünk arra, hogy milyen kiegészítőt választunk, mert a nagyapós darabok szintén öregítenek, és így előnytelenek lehetnek. Ezek közül különösen a cipőkkel lehet probléma. Természetesen elfogadható, ha valaki a kényelmes viseletre törekszik, ám ez nem jelenti azt, hogy divatjamúltnak is kell lennie a lábbelinek. Kifejezetten rossz választás és öregít, ha szögletes orrú cipőt választunk, és nem kell miden helyzetben kényelmi cipőt viselni. 

Egy elegáns, bőrből készült lábbelit egy ideális talpbetét használatával kényelmessé tehetünk.

Viseltes kötött pulóverek

Egy jó minőségű kötött pulóver az elegáns és a sportos öltözékbe is jól beilleszthető. Ám ha már a pulcsi viseletes, kinyúlt, és megjelennek rajta a rasztásodó bolyhok, jobb megválni tőle. Mindez apróságnak tűnhet, mégis sokat hozzátesz a kinézetünkhöz.

A divatjamúlt, kibolyhosodott pulóvereket cseréljük inkább minőségi darabokra
Fotó: RyanJLane / Getty Images Hungary

Egy középkorú férfi is viselhet kötött ruhadarabot, de az csak akkor nem fogja öregíteni, ha valóban jó minőségű és stílusos.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ilyen volt az élet a csillagos házakban

A túlzsúfolt lakásokban nem ritkán nyolcan-tízen is szorongtak egyetlen szobában, miközben sem áram, sem víz, de még elegendő élelem sem jutott a gettó lakóinak.

Offline

Ezért faragták félelmetesre a vízköpőket: nem csak az esővíz elvezetésére szolgáltak

Vicsorgó démonok, torz pofák és félelmetes hibrid lények bámulnak ránk a gótikus katedrálisok tetejéről. Bár a legtöbben tudják, hogy a vízköpők az esővíz elvezetésére szolgáltak, a középkori építészek nem puszta funkcionális csatornának szánták őket. A hátborzongató figurák mögött egy pusztító folyami sárkány legendája, a gonosz szellemek elleni spirituális védelem és a középkori analfabéta tömegeknek szánt vizuális megfélemlítés állt. Utánajártunk a legfélelmetesebb építészeti elemek titkait rejtő mítoszoknak.

Offline

Magyar származású kalligráfusnak köszönhetjük a Coca-Cola feliratot

Ott van a hűtődben, az utcai plakátokon és a mozikban is, mégis kevesen tudják, hogy az egyik leghíresebb amerikai logó mögött valójában egy magyar menekült fia áll. Louis Madarasz nemcsak a „toll királya” volt, de az ő zseniális szépírása tette világhírűvé a Coca-Cola feliratát. Ismerkedjünk hát meg a San Antonió-i magyar kalligráfus történetével, aki örökre megváltoztatta a reklámgrafikát.

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.