Ha szép fogakat szeretnél, ezek az ételek legyenek a menüdben

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A legtöbben tisztában vagyunk azzal, hogy a cukros finomságokat jobb elkerülni annak érdekében, hogy el ne romoljanak a fogaink. Azt azonban kevesen tudják, hogy vannak olyan ételek, amelyek éppen abban lehetnek segítségünkre, hogy megelőzzük a fogszuvasodást. Némelyik igazi meglepetés.

A reggeli kávé vagy tea, valamint az este elfogyasztott pohár bor szinte észrevétlenül károsítja a fogakat. A napi kétszeri fogmosás és a fogselyem használata segít a fogak épségének megőrzésében, mégis előfordulhat, hogy ezek a fogászati higiénés rutinok nem elegendőek, és változtatnunk kell az étkezési szokásainkon is.

Ezek az ételek nem rontják a fogainkat

A savas, valamint a keményítőtartalmú és cukros ételek fogszuvasodáshoz, illetve fogínybetegséghez vezethetnek. A szájban lévő baktériumok ugyanis éppen az általunk elfogyasztott cukorral „táplálkoznak”, és ezzel lepedéket képezhetnek a fogak felületén. Ha az így kialakult plakk ott marad a fogainkon, előbb vagy utóbb kilyukad a fogunk.

Nemcsak a fogmosás, hanem az elfogyasztott ételek is segíthetnek a fogak épségének megőrzésében
Fotó: Luis Alvarez / Getty Images Hungary

Vannak azonban olyan ételek, amelyekkel elkerülhetjük a fogszuvasodást. 

Tojás

A tojás, függetlenül attól, hogy milyen formában fogyasztjuk, D-vitaminban gazdag, ezáltal segít a szuvasodással szemben ellenállóvá tenni a fogakat. Az erősebb fogak pedig kevésbé hajlamosak a szuvasodásra.

Édesburgonya

Az A-vitamin létfontosságú a nyálképződésben, amely helyreálltja a száj pH-értékét, így segít megelőzni a fogszuvasodást. Az A-vitaminban gazdag édesburgonyával hozzájárulhatunk a megfelelő nyálműködés elősegítéséhez.

Joghurt

A natúr joghurt tele van kalciummal, D-vitaminnal és immunerősítő probiotikumokkal, így ez a tejtermék is felkerült a fogszuvasodás ellen védő élelmiszerek listájára. Mindemellett a joghurt hozzájárul a száj és a bélrendszer egészségének fenntartásához is. 

A natúr joghurt szintén megóvja a fogakat a fogszuvasodástól
Fotó: Love_Life / Getty Images Hungary

Mivel a kalciumra szüksége van a szervezetünknek a csontok és a fogak felépítéséhez, az ásványi anyagot tartalmazó élelmiszerek kiválóan építik a fogzománcot. A fogak kalciumfelvételének fokozása érdekében a D-vitamint, magnéziumot és foszfort tartalmazó élelmiszerek is segíthetnek. 

Eper

Az eper C-vitaminban gazdag, ami nemcsak a fakó, száraz bőr megújítására szolgál. A C-vitamin elősegíti a sebgyógyulást, így az ínybetegségek kezeléséhez is hozzájárul.

Vaj

Miután a vaj kiváló B12-vitamin-forrás, így segíthet a fogágybetegségek leküzdésében. A B12-vitamin jótékony hatással van az olyan szájsebekre is, mint az afta. A B-vitamin-hiány fogínygyulladást, fogínyfertőzést okozhat, ami általában fogvesztéshez vezethet. 

Avokádó

Az avokádó kalóriaégető élelmiszerként ismert, ám magas káliumtartalmának köszönhetően segít megelőzni a fogszuvasodást is. A kálium ugyanis egy olyan ásványi anyag, amely hozzájárul ahhoz, hogy a fogaink erősebbek legyenek.

Diófélék

A foszforban gazdag dió, pisztácia és kesudió kiválóan védik a fogakat, különösen a fogzománcot. Fogszuvasodás-csökkentő hatásuk abban rejlik, hogy segítségükkel a nyálunk semlegesíti a savakat.

Bab

A bab amellett, hogy az egyik legjobb vegán fehérjeforrás, magas foszfáttartalmával a fogakra is kiválóan hat. Miután a fogaink főként kalciumból és foszfátból állnak, ezért ezeknek az ásványi anyagoknak jelen kell lenniük a szervezetünkben ahhoz, hogy a fogak remineralizálódjanak, vagyis, hogy a nyálból vagy egyéb szájhigiénés termékből kalcium-, foszfát- és fluorionok rakódjanak le, és ezáltal erősek maradjanak a fogaink.

A minél jobb eredmény elérése érdekében érdemes sajtot is fogyasztani a babhoz.

A sajtban lévő D-vitamin ugyanis segíthet a szervezet kalcium- és foszforszint-szabályozásában.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.