Egy tanulmány szerint a kopasz férfiak szexibbek és sikeresebbek

Olvasási idő kb. 2 perc

Tudományos kutatások szerint a kopasz férfiak szexibbek és férfiasabbak a nők szemében. Sőt mi több, a ritkuló hajkoronával rendelkező férfiakról az is kiderült, hogy intelligensebbek és sikeresebbek is másoknál.

Sok férfi számára a kopaszodás nagyon érzékeny téma: kevésbé vonzónak és kevésbé férfiasnak érzik magukat tőle. Pedig egy kutatás szerint erre semmi szükség. 

A kopaszodás oka a genetikában keresendő

A legtöbb férfi esetében a kopaszodás egy lassú folyamat, nem egyik napról a másikra meg végbe, hanem akár évekig, évtizedekig is eltarthat. Tanulmányok kimutatták, hogy 35 éves korukra a férfiak körülbelül 66 százaléka veszít számottevő mennyiségű hajat, és 55 évesen a férfiak közel 90 százalékának jelentős mértékben kihullik a haja.

Ha egy férfi felmenői kopaszodtak, vélhetően ő is elveszti majd a hajkoronáját
Fotó: bymuratdeniz / Getty Images Hungary

A ritkuló hajkoronát kevés férfi nézi jó szívvel, ezért sokan inkább úgy döntenek, hogy leborotválják a megmaradt hajukat, ezért valószínű, hogy érett korukra a férfiak nagy része már teljesen kopasz.

Ha egy férfi haja elkezd kihullani, nagyrészt a genetikának tudható be, vagyis annak, hogy már a családjában is előfordult kopaszság. A kutatások szerint a növekedés szabályozásában is részt vevő androgén receptor gén jelentős szerepet játszik a férfiak kopaszodásában. 

A kopasz lett az új szexi

A kopaszság hosszú éveken ét egybe forrt az önbecsülés hiányával, a szorongással és a depresszióval. Mára azonban megváltozott a vélekedés a kopaszsággal kapcsolatban. Vizsgálatok igazolják, hogy a kopasz férfiakat őszintébbnek, intelligensebbnek és erősebbnek gondolja a társadalom. És miután Hollywood legsármosabb férfijai között is többen mellőzik a reggeli fésülködést, gondoljunk csak Jason Stathamre, Bruce Willisre vagy Dwayne Johnsonra, nem csoda, hogy a tanulmány azt is megállapította, hogy a kopasz férfiak szexibbek és férfiasabbak is.

Hollywood egyik legsármosabb kopasz férfija kétségkívül Bruce Willis: sokak szerint szexi a tar fej
Fotó: Jim Spellman / Getty Images Hungary

A kopaszság egy férfinál üzleti előnyt is jelenthet

Ha mindez nem lenne elég érv amellett, hogy egy férfi ne szánja elveszített hajkoronáját, itt egy újabb bizonyíték arra, hogy semmi értelme szégyellni vagy takargatni a kopasz koponyát. A Pennsylvaniai Egyetem Wharton School kutatása szerint ugyanis a kopasz férfiak nemcsak sármosabbak, hanem dominánsabbak, és bizonyos esetekben nagyobb vezetői potenciállal rendelkeznek, mint a hosszabb hajú vagy csak ritkuló hajkoronájú társaik.

Egyes vezetők ezt a vélekedést azzal magyarázzák, hogy kopaszságuk által kevésbé nyilvánvalóvá az életkoruk, ezáltal pedig több az önbizalmuk – azokhoz képest mindenképp, akik átfésüléssel vagy parókával palástolni próbálják tarságukat, és másnak akarnak látszani, mint amilyenek valójában.

A kopaszság egy férfi korát jól elrejti
Fotó: pixelfit / Getty Images Hungary

A kopaszság mellett a dominanciát jelző egyéb fizikai jellemzők közé tartozik a keskeny szem és ajak, valamint a széles arccsont és a szögletes állkapocs. 

Ám a kopaszság egyéb üzenetet is hordozhat. A csupasz fejbőr és a szándékosan leborotvált haj agresszivitást tükröz, valamint üzeni, hogy egy férfi mindig kész a versenyre és arra, hogy szembe menjen a társadalmi normákkal.

Bármit is szeretne kopaszságával közvetíteni egy férfi, mindenképpen jól dönt, ha takargatás helyett leborotválja a haját. Ugyanis több tanulmány bizonyítja, hogy a férfiak és a nők egyaránt a ritkuló hajú férfiakat tekintik a legkevésbé vonzónak és erősnek.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.