Óriási fordulat: megvan a rák elleni védőoltás

Olvasási idő kb. 2 perc

A kutatók szerint a következő öt évben eljuthat a nyilvánossághoz az a rák elleni védőoltás, amely reményeik szerint kezelni fogja a mellrákot. A kísérleti vakcina felhasználható az agresszív rákos megbetegedések túlélőinek remissziójában, vagy a betegség teljes megelőzésére is.

Túljutott a klinikai vizsgálatok első szakaszán egy kísérleti vakcina, amelynek célja, hogy megtanítsa a szervezetet a mellrák elleni küzdelemre.

A cél a rák meggyógyítása

Az emlőrák elleni védőoltás a Washingtoni Egyetem Orvostudományi Karától származik, ahol a tudósok különféle rákos megbetegedések kísérleti kezelésén dolgoznak. A kutatás vezetője, Nora Disis elmondta, hogy várhatóan öt éven belül egy terápiás rákvakcina már elérhető lesz a betegek számára.

A rák elleni oltást amerikai kutatók fejlesztették ki
Fotó: d3sign / Getty Images Hungary

A vakcina megtanítja védekezni a szervezetet

A vakcina 1. fázisú biztonsági vizsgálata során 66 előrehaladott stádiumú emlőrákos nő kapott különböző dózisokat a kísérleti vakcinából. Valamennyi érintett nő korábban már részesült valamilyen rák elleni kezelésben, így esetükben a betegség vagy leállt, vagy remisszióba fordult, de mindegyiküknél nagy volt a rák újbóli megjelenésének kockázata.

A vakcinát úgy tervezték, hogy immunválaszt váltson ki egy bizonyos típusú fehérjére, az úgynevezett HER2-re, amely az emlőrákos sejtek körülbelül 30 százalékához kapcsolódik.

A fehérje számos sejttípuson megtalálható, de egyes agresszív emlőráksejtek akár százszor több HER2-t termelnek a normál sejtekhez képest. Miután a HER2-pozitív emlőrák nagyobb valószínűséggel tér vissza a kezelés után, az immunrendszer gyilkos sejtjei is jobban felismerik őket.

Az oltást úgy fejlesztették ki, hogy csak a rákos sejtekkel vegye fel a harcot
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

A kutatók abban reménykednek, hogy miután a vakcina felszólítja a szervezetet, hogy több HER2-t termeljen, a védőoltás megtanítja az immunrendszert, hogy megtámadja a rákot, mindeközben pedig nem károsítja az ép sejteket.

Javult a túlélési esély

A kutatás eredményeiről szóló tanulmány szerint az oltást kapott nők 80 százaléka túlélte a tízéves vizsgálati időszakot, ami jóval meghaladja a ráktípusuknál várható 50 százalékos ötéves túlélési arányt. 

A szakértők szerint, miután az eredmények ígéretesek, a kifejlesztett oltóanyag elméletileg egyéb olyan rák kezelésére is használható, amely pozitívan reagál az oltóanyagban lévő fehérjére.

Jelenleg a vakcina tesztelésének II. fázisú kísérletei zajlanak, hogy felmérjék hatékonyságát. Emellett a kutatócsoport két másik vakcinát is tesztel, amelyek szintén a mellrák elleni küzdelmet szolgálnák majd, illetve fejlesztenek petefészek-, vastagbél-, tüdő-, hólyag- és prosztatarák elleni oltóanyagokat is.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.