Ezt árulja el rólad a nyelved az ősi kínai diagnosztika szerint

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mutasd a nyelved, megmondom, ki vagy, vagy inkább hogy vagy! Így kezdődik egy rendelés Kínában, hiszen a nyelvdiagnosztika szorosan hozzátartozik a távol-keleti tanokhoz. A nyelv ugyanis olyan, mint egy térkép a kínai orvosok számára.

Egy kínai orvosnak szinte biztosan az lesz az első kérése, hogy öltsd rá a nyelved. A nyelv ugyanis annyira árulkodó számára, mintha egy röntgenfelvételt látna. A hagyományos kínai orvoslás évszázadok tapasztalatai során állította össze a nyelvdiagnosztika rendszerét, mivel nyelvünk színe, bevonata és nedvessége nagyon hasznos információkat árul el a hozzáértő orvos számára. A kínai orvosi szemlélet szerint ugyanis a különböző szerveink a nyelv bizonyos területeihez kapcsolódnak. Akár a talpreflexológiás pontoknak, úgy a nyelv bizonyos részeinek is megvannak a szervi megfelelői.

Ősi tudomány

A régi kínai bölcsek egyik specialitása, hogy a nyelv állapotából következtetni tudnak arra, hogy milyen állapotban vagyunk. Állítólag a nyelvdiagnosztika rendszerét az úgynevezett yersinia pestis idején kísérletezték ki a távol-keleti orvosok, hiszen így nem kellett hozzáérni a pácienshez. A régebbi korokban a kínai emberek havonta megmutatták a nyelvüket az orvosoknak, akik természetesen még más műveleteket is elvégeztek, majd felállították a diagnózist. Egy kínai megállapítás szerint egy egész élet is kevés a nyelvdiagnózis megtanulásához.

A kínai orvostudomány a nyelv alapján következtet a betegségekre
Fotó: Artfully79 / Getty Images Hungary

Meridiánok

Ahhoz, hogy betekintést nyerhessünk a nyelvdiagnosztika rendszerébe, először meg kell értenünk az úgynevezett meridiánok bonyolult hálózatát. A hagyományos kínai orvoslás leír egy komplex csatornát, azaz meridiánvezetéket, amely különböző pontokat köt össze a testben. Ezen a bonyolult meridiánrendszeren keresztül áramlik szerintük egyebek mellett az életenergia is. A hagyományos kínai orvoslás szerint az olyan alapvető szervek, mint a lép vagy a máj, ezeken a meridiánokon keresztül a nyelvünkhöz kapcsolódnak. Éppen ezért a nyelvünk árulkodik a különböző testrészeink állapotáról, a betegségeinkről és az általános közérzetünkről. S ha még mindez nem lenne elég bonyolult, a nyelv állapotának különböző kombinációit is képesek elemezni a jól képzett kínai orvosok.

A nyelv részei

A hagyományos kínai orvoslás a nyelvdiagnosztika során négy részre osztja a nyelvet: a nyelv hegye, a nyelv közepe, a nyelv gyökere és a nyelv szélei. A nyelv hegye a szív és a tüdő betegségeit mutatja. A lép és a gyomor a nyelv közepén tükröződik. A nyelv gyökere a veséknek, a nyelv szélei pedig a májnak és az epehólyagnak felelnek meg. Így a nyelvdiagnosztika bizonyos belső szervek betegségeire utalhat.

Mi történik egy ilyen vizsgálaton?

Egyszerűen ki kell nyújtanunk a nyelvünket, a doktor pedig alaposan szemügyre veszi az alakját, színét, a felszín esetleges redőzöttségét vagy töredezettségét, a nyelv lepedékének bevonatát és a nyelvünk mozgékonyságát. A nyelvdiagnosztikát természetes fénynél végzik el, és azt kérik a pácienstől, hogy lehetőleg reggel és éhgyomorral jöjjön. Anélkül, hogy mindenféle diagnózisba belemennénk, annyit leszögezhetünk, hogy a normális nyelv rózsaszín és kissé nedves, nem túl hegyes, és nem túl lekerekített, kevés bevonat van rajta. Mindez a szakértő számára arról is árulkodik, hogy rendben van az életerőnk. Ha ettől eltérő állapotot észlel, akkor a kínai orvos következtetéseket tud levonni, és megteszi a javaslatát.

Mutasd a nyelved, és megmondom, hogy vagy!
Fotó: Compassionate Eye Foundation/Dav / Getty Images Hungary

A nyugati orvosok is vizsgálják a nyelvet

Bár a nyugati orvostudomány kevésbé olyan alaposan vizsgálja a nyelvet, mint a keleti kollégáik, mégis figyelemmel kísérik eme szervünk változásait. A nyugati, hagyományos orvoslás a nyelvünk állapota alapján következtetni tud például vashiányos vérszegénységre, emésztési zavarokra, folyadék- vagy táplálékhiányra, májbetegségekre vagy emésztési zavarokra. Különböző fertőzések hatására leválik a lepedékréteg, és úgynevezett málnanyelv alakul ki. De a vastagabb, fehér lepedékréteg is árulkodó az európai orvosok számára.

Figyeljünk a változásokra!

Óva intünk mindenkit attól, hogy otthon és mindenféle szakértelem nélkül messzemenő következtetéseket vonjon le a nyelve állapotáról és az esetleges elváltozásokról vagy az ízlelése megváltozásáról. Azt azonban érdemes megfigyelni, hogy lepedékesebb-e a megszokottnál, esetleg megváltozott-e a színe, és keletkeztek-e rajta árkok, barázdák. Ha a nyelvünk fénytelenebb, megnagyobbodtak az ízlelőbimbói, vagy sokkal lepedékesebb a kelleténél, esetleg furcsa törések mutatkoznak rajta, akkor nem árt felkeresnünk egy szakembert.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Beszterczey Judit
Beszterczey Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.