5 szokás, melyek rendszeresítésével tökéletesítheted az idei éved

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A pontos tervezés mindig gyümölcsöző eredményeket hoz.

Az újévi fogadalmak gyakran csak tervek maradnak. Minden kezdetnél nagy a lendület, amely gyorsan apadhat is, ha a céljaid, az elvárásaid túl nagyok, vagy ha túl sokat és túl gyorsan akarsz változtatni. Érdemes megfontoltan vágyni az akár közhelyesnek számító dolgokra is.

Íme néhány szokás, melyeket ha rendszeresítesz, egészségesebb leszel, hétköznapjaid pedig tartalmasabbak és színesebbek lesznek.

Tarts csendszünetet, legalább heti 3-4 × 20 percet! 

Bármi áron. Amikor nem szól hozzád senki, és nem szól körülötted semmi. Ha szükséges, használj ehhez füldugót! Az érzékszerveidet pihentetni szükséges, és a zaj megvonása ennek az egyik legfontosabb pillére. Az idegrendszered folyamatos munkában áll, minden információt fel kell dolgoznia minden érzékelésről, észlelésről. Ha hagyjuk pihenni, ha kap egy kis szünetet, máris sejtszintű regenerálódási folyamatok veszik kezdetét irányítása alatt. Ezáltal hatékonyabb és energikusabb leszel egész nap, a munkában, sportban és gyermeknevelésben is. Már ennyitől javulhat a figyelmed és a türelmed is. És ehhez nem kell más, csak hogy hallgasd a csendet. 

Mindennap olvass!

Legalább egy verset vagy novellát. De az is jó, ha egy regénynek futsz neki, és nem bánod, hogy lesz, amikor csak néhány oldalt haladsz előre. A szavak szépek, varázserővel bírnak, egyszerre öltöztetnek és vetkőztetnek is. Olvasás közben érzel, átérzel, a történet részese vagy.

Az olvasás mágikus hatással vagy az agyunkra
Fotó: HiddenCatch / Getty Images Hungary

A szavak képekké alakulnak, a képzelet határtalan. Ilyenkor az agy vérellátása fokozódik, hatására fejlődnek a kognitív képességek is. Napi pár perces olvasás már kiválóan alkalmas a logikai gondolkodás fejlesztésére is, az ok okozati összefüggések felismerésével. Nem utolsósorban pedig azáltal, hogy együttérzel, együtt lélegzel a vers írójával, a regény szereplőivel, ezáltal javul az empatikus készséged is, amit nagyszerűen fogsz tudni kamatoztatni az élet minden területén. 

Mindig reggelizz!

A reggeli lehet egészen egyszerű és fejedelmi is, megtörténhet egy pillanat alatt is, de lehet, hogy végiglapozod alatta a reggeli sajtóhíreket. Mindentől függetlenül a reggeli a nap legfontosabb étkezése, hiszen a leghosszabb, akár 8-10 órás evés nélküli időszak utáni első lehetőség, amikor üzemanyaghoz jut a tested. Ezen elv mentén a reggelizés inkább funkcionális, mintsem élvezeti értékkel bíró. Így bármennyire is utálsz reggelizni, elégedj meg annyival, hogy kell.

A változatos reggeli feltölt
Fotó: Alexander Spatari / Getty Images Hungary

Ha fogyni szeretnél, ha hízni, ha rohanni fogsz egész nap, ha nem, az anyagcseréd beindításához a reggelire elfogyasztott étel a kulcs. Ha nincs időd reggel, kapj be egy jobb minőségű gabonából készült libazsíros kenyeret valamilyen salátafélével. Ha megteheted, akkor viszont kerüljön az asztalra ezek mellé akár még több fehérje és rost, felvágott, sajt, tojás, zabpehely, a salátára szezámmag és olívaolaj is.

Sportolj! 

A sport nem szenvedés, hanem szenvedély. Áldozatokat kíván, az idődből, erődből, energiádból, és persze néha fáj is. De ha mindezt akarod, ha a motiváció nem kényszer, hanem vágy, mondjuk a változás és a fejlődés utáni, akkor menni fog. De csak akkor. Az egészséges ember életéből nem hiányozhat a rendszeres mozgás. Az, hogy ez milyen formában van jelen, milyen típusú és intenzitású, rengeteg dologtól függ. Muszáj, hogy jól megtervezett legyen, hogy igazodjon hozzád, a céljaidhoz, és hogy reálisan lásd, mennyi idő- és energiabefektetéssel kell számolnod.

Gyakorold az önzetlenséget!

Ez néha könnyen megy, néha nehezebben. Ha te is fáradt vagy, ha rosszkedvű, ha kudarc ér a munkában vagy a magánéletben, akkor nehéz a saját szemüvegen túl látni, nehéz észrevenni a környezet igényeit. De ha a rosszabb napokon is tudsz figyelmes maradni, ha pici gesztusokkal, szavakkal, apró tettekkel, udvariassággal tudsz simogatni, tudsz adni, a te világod máris szebb lesz 2022-ben. 

Az önzetlenség meghálálja magát
Fotó: manusapon kasosod / Getty Images Hungary
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bagyinka Tímea
Bagyinka Tímea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.