Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Soha máskor nem volt olyan könnyű sarlatánként vagyonra és hírnévre szert tenni a történelem során, mint a XIX. században. James Morison „orvos” ki is aknázta a lehetőséget, s közben nemigen zavarta, hogy emberek életét teszi tönkre.
Az 1800-as években az orvoslás – legalábbis a mai állapothoz képest – igencsak gyerekcipőben járt. A betegségek terjedésével kapcsolatban sok esetben csak találgattak vagy babonák alapján tájékozódtak. Nem volt mikroszkóp, antibiotikum, védőoltás, érzéstelenítés, az orvosok nem mostak szappannal kezet a betegek ápolása után, olyan járványok pusztítottak, mint a kolera. Szentül hittek abban, hogy az ember négy testfolyadékának (vér, fekete és sárga epe, nyák) egyensúlya az egészség kulcsa. Ha valamelyik túlsúlyba kerül, akkor lép fel a betegség, így a gyógyítás útja is e felé vezet. Eret vágtak, hánytattak, vagy épp hashajtókat adtak. Nem véletlen, hogy a vidéki emberek nagy része szinte soha nem hívott orvost magához, inkább házi praktikákkal, gyógynövényfőzetekkel igyekezték kikúrálni magukat.
A gyógynövények voltak azok, amelyekre James Morison sarlatán az egész praxisát alapozta. A himlőtől és vérhasig mindent gyógyítottak – kár, hogy valójában csakis a székrekedést voltak hivatottak orvosolni. Morison nagyon ügyes brit üzletember volt, aki felismerte az orvoslásban rejlő vagyonszerzési lehetőségeket. Ehhez azonban először saját kézből szerzett tapasztalatra volt szüksége a korabeli orvoslás hiábavalóságáról. Ezt hamar kipipálta, sőt egy életre megundorodott az igazi orvosoktól. Tudva, hogy ezzel még sok ezren vannak így, készített néhány tablettát, majd csodaszerként kezdte árulni azokat.
Morrison maga is szenvedett valamilyen betegségben, ami évtizedeken át kínozta, de soha nem említette meg pontosan, mi is az. Annyi bizonyos, hogy az akkori orvoslás nem tudott rajta segíteni. Nem úgy a csodatabletták! Mivel Morison baját orvosolták, úgy vélte, azok mindenki más betegségére is megoldást jelentenek. Még elméletet is alkotott: úgy vélte, minden fájdalom és kór a vér hibájából ered. A növényi hashajtók viszont képesek megtisztítani nemcsak a beleket, de az egész testet, így a káros anyagok eltávoznak, a beteg pedig meggyógyul. Vagy kiszárad, de ez a lehetőség már nem fordult meg csodadoktorunk fejében.
A hashajtós orvos mindenkit meggyógyít
A tablettákban csupán aloe vera, rebarbara és mirha lapult, azaz tisztán növényi eredetű hashajtók. Ám Morison úgy hirdette őket, mint csodaszert, ami az alvajárástól kezdve a lázon és pattanásokon át a legsúlyosabb fertőző betegségekig mindent meggyógyít. Kétfajta erősségben lehetett őket kapni, s meglehetősen híressé váltak szerte Angliában. Sikeréhez az is hozzájárult, hogy nagy adagokban is lehetett alkalmazni: napi harminc tabletta bevétele is lehetséges volt – Morison úgy vélte, ártani biztos nem ártanak, ráadásul minél többet ad el belőle, annál gazdagabbá válik.
Az évszázad legmerészebb átverése
Morrison módszere – talán pont pimaszsága miatt – szépen működött. Idővel teljesen hivatalosnak tűnő szervezetet is alapított, amelynek természetesen ő volt a főorvosa. Így már hivatalos értekezést és reklámokat adhatott közzé csodaszeréről, ráadásul megoszthatta a hálás betegek tapasztalatait is. Nem felejtette el azt sem, hogy a tabletták mellé ajánlást is adjon, aminek fő eleme természetesen az volt, hogy a szert igazi orvos jóváhagyása nélkül is be lehet venni – nehogy még valakinek kétségei támadjanak.
Morison módszere még mindig jobb volt, mint az érvágás?
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Morison csodaszere nem volt rosszabb módszer az akkoriban szinte mindenre alkalmazott érvágásnál. Azt könnyen el lehetett rontani, legalábbis Morison szerint: ha túl kevés vért vesznek, az nem gyógyítja meg a beteget, míg ha túl sokat, az egyenesen megöli. Nem egyszerűbb hát bevenni egy marék tablettát, ami maximum egy kiadós rohanást eredményez az árnyékszék irányába? Ám Morison átverése sem tarthatott mindörökké. Egyre több valódi orvos kérdőjelezte meg a tabletták hatékonyságát és hívta fel a figyelmet arra, hogy közönséges csalóval állnak szemben.
A betegek meghaltak, a történelem egyik legnagyobb csalója meggazdagodott
A helyzetet súlyosbította, hogy a páciensek elkezdtek meghalni. Egy 15 éves fiatal lány esete nagy nyilvánosságot kapott, aki az orvosok szerint a tabletták bevételével járó iszonyatos stresszbe halt bele. 1836-ban Morison egyik ügynökét, Robert Salmonst ítélték halálra, amiért három hét alatt ezer darab tablettát vetetett be egy térdfájdalmakkal küzdő kapitánnyal, aki emiatt életét vesztette. Egy évvel később még 12 esetet vizsgáltak ki, mindegyikben a túladagolás okozta a beteg halálát. Sarlatánunk megúszta a büntetést, ugyanis mindig az ügynökeit végezték ki. 1834-ben azért jobbnak látta, ha elhagyja Angliát, és Párizsba teszi át a székhelyét. Még ekkor is arcátlanul tovább reklámozta „gyógyszerét” arra biztatva a felhasználókat, hogy ha valaki rosszul van tőle, az csak azt jelenti, hogy kezd hatni a szer, vegyen csak be belőle még többet. Mindezek ellenére a csodatabletták még feltalálójuk 1840-ben bekövetkezett halála után is még évekig nagy adagokban keltek el, Morison pedig boldogan és gazdag emberként, félmillió fontos vagyon birtokosaként hunyta le a szemét. A csalást 1920-ig fiai folytatták tovább.
