Hasznos időtöltés tanév közben is

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

„Itt van az ősz, itt van újra...” A mozgalmas nyarat követően az iskola kezdetével a tanulás mellett érdemes más elfoglaltságot is keresni a gyermekeknek. Ez lehet a sport, a zenetanulás, vagy például egy hobbi is. Igen ám, de ezekhez jellemzően szükség van sporteszközre, hangszerre, vagy a hobbi esetén különböző tárgyakra, kiegészítőkre. Az iskolakezdéssel megterhelt családi kasszába nem egyszerű beleilleszteni az egyszeri, nagyobb kiadásokat. Nagy segítséget jelenthet viszont, ha a költségek hónapokra elosztva, kisebb részletekben jelentkeznek csak.

Könnyebb dolgunk van, ha már korán kiderül, mihez van kedve, miben tehetséges a csemeténk. Ekkor ugyanis nem halmozódik fel a garázsban több sportág számos eszköze, ami a sok hely mellett tetemes pénzt is felemészthet. A legnépszerűbb sportág idehaza természetesen a labdarúgás, de a hagyományosan magyar sikersportágakat, mint a kézilabdát, kajak-kenut, vízilabdát vagy a vívást is sok gyermek választja. Hobbi sportolásnál elegendő lehet az olcsóbb felszerelés beszerzése is – bár jellemzően az is több tízezres kiadást jelent -, de a sikerekkel együtt várhatóan a költségek is nőni fognak. Ilyenkor jelentkeznek ugyanis az utazások, edzőtáborok, profibb felszerelések vagy akár az étrendkiegészítők, vitaminok is. A sportolás fontos, érdemes kalkulálni vele a családi költségvetés tervezésekor is. Bár a rendszeres megtakarítás jelentősége vitathatatlan, egy nagyobb kiadás nem kell, hogy feltétlenül lemondással járjon azok számára sem, akik nem készültek fel arra.

A kiskorban elkezdett zenélés nagymértékben fejleszti a gyermek agyának azon részét, amely a nyelvérzék kialakulásáért, valamint a logikus gondolkodásért felel, ráadásul jó hatással van a gyerek szépérzékére és kreativitására is. A zenetanulás elkezdéséhez elég egy jó hangszer és egy odafigyelő tanár. Legtöbb esetben maga a zeneiskola biztosítja a hangszert a tanulónak az első években, ami addig elegendő, míg elsajátítja az alapokat a gyermek. A későbbiekben már szükség lehet magas minőségű hangszerekre is a komolyzenei pályafutáshoz. „Ezek általában egy egyszeri, nagyobb beruházással járnak – például a zongorák, de a komolyabb ütős, fúvós hangszerek ára is gyakran meghaladja a százezer forintot –, ám ezek finanszírozására is adódik jó lehetőség. Például személyi kölcsön formájában: ilyenkor ugyanis az egyszeri kiadás terhe több hónapra vagy évre elosztható az előre jól tervezhető törlesztő részletekkel”, mondja erről dr. Rajmonné Veres Ibolya, az OTP Bank Fogyasztási Hitelek Főosztályának igazgatója.

Nincs miért aggódni, ha a gyerek nem mutat különösebb érdeklődést a klasszikus sportok vagy a művészetek iránt. Népszerű és természetközeli kikapcsolódás napjainkban a lovaglás, de a fizikai energiák levezetéséhez például a beltéri falmászás is nagyszerű megoldás. A gyermeknek számos hobbit is találhatunk, amit akár közösen is űzhetünk vele: a fotózás például szintén olcsón elkezdhető, bár itt a komolyabb eszközök, kiegészítők később már nagyobb tételt jelenthetnek. Az inkább otthonülők számára remek elfoglaltság a modellezés, vagy a már kisebb távcsővel is elkezdhető csillaglesés. „Egy jól megválasztott szabadidős tevékenységgel sikerélményt is biztosíthatunk gyermekünk számára, amely erősíti önbizalmát – mondja gyakorló anyaként az OTP szakértője, aki hozzáteszi – a lényeg valójában nem az, hogy milyen hobbit választ a csemeténk, hanem, hogy örömét lelje benne. A költségek pedig e tekintetben csak másodlagosak, de a felelős szülőknek természetesen érdemes erre is figyelmet fordítaniuk.”

További információk:

https://www.otpbank.hu/portal/hu/SzabadFelhasznalasuHitelek/SzemelyiKolcson

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Testem otp sport zene

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.