Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nagyon nehéz eldöntenem, hogy mennyire számítok "aktív kismamának".
15. hét
+3 kg
Nagyon nehéz eldöntenem, hogy mennyire számítok "aktív kismamának". Ha arra a terhes kismamára hallgatok, akivel a játszóházban szoktam beszélgetni, és aki ásítozva üldögél esetenként leeső fejjel, akkor én egy pattogós, pörgős, sportos terhes nő vagyok. Ő ugyanis tátott szájjal szokta hallgatni, hogy mire is készülök délutánonként, és mennyit úszom a hétvégén. Ha viszont összehasonlítom magam Ági barátnőmmel, aki a várandóssága alatt megállás nélkül mozgásban volt, hetente háromszor konditerem, minden nap legalább 4-5 óra séta a szabad levegőn, bevásárlás és mindez reggel 8-tól délután hatig, akkor egy lusta disznó vagyok, hiszen gyakran fél napokat csak otthon ülök. Az orvosom és a bába pedig legyintenek, hogy csak így tovább, remekül nézek ki, jól csinálom, minden eredményem rendben van és ne morfondírozzak ezen.
Szinte minden szakember egyetért abban, hogy a mozgás és a sport nagyon jót tesznek a terhes nőnek és a fejlődő magzatnak is. A sport a komplikációk előfordulását ritkítja, a hangulatot emeli, a vérkeringést és az oxigénellátást javítja, és megkönnyíti a felépülést a szülés után. Egy-két generációval ezelőtt még az volt az hozzáállás, hogy a kismama csak pihenjen felpolcolt lábakkal, de mostanra úgy tűnik fordult a kocka. Szinte elvárás lett, hogy a terhesség alatt sportoljunk, a konditermek tele vannak dagadó hasú nőkkel, és a kismamatorna-DVD-k kiadása milliárdos üzletág lett. A korai terhesség klasszikus rituáljai, mint a terhesruha-vásárlás, vitaminszedés, névválasztás és orvoslátogatás, bővültek még eggyel: a kismamatorna-DVD beszerzésével.
Én is beleestem ebbe a csapdába a legutóbbi terhességem alkalmával. Rögtön beszereztem az itt kapható klasszikusokat, amiknek olyan frappáns címük van, mint "Fit Mama". A megvásárolt négy DVD-ből háromnak sikerült gyári csomagolásban megélnie a gyermekem születését, ami miatt enyhe bűntudatom volt, amíg nem olvastam valahol egy felmérést, hogy a fogyasztók által jóhiszemben megvásárolt fitneszvideók nagy részét maximum egyszer játsszák le. Kivéve azokat, amiket ajándékba kapunk, mert azokat általában egyszer sem. Sebaj, gondoltam, leszek én még terhes, majd akkor használatba veszem őket, hiszen otthon leszek egész nap és nem a munkahelyemen, biztosan több időm lesz ilyesmire. Ja, ahogyan én azt elképzeltem.
Amikor az első trimeszter végén hirtelen megint rám jött a sportolhatnék, azt hittem ez valamilyen ösztönös késztetés, amikor a nő elkezd vigyázni magára, és a fejlődő magzata jólétére, és magától arra vágyik, ami a legjobb nekik. Azután rájöttem, hogy magamat áltatom. A modern nőkbe bele van nevelve, hogy amint a mérleg nyelve elkezd felfelé kúszni, és a hasuk kerekedni, azonnal tegyenek meg mindent, hogy ezt a folyamatot megállítsák, avagy terhesség esetén minimalizálják. Amivel semmi baj, ha ésszel csináljuk. Jogos figyelmeztetés a terhes nők sportolásával kapcsolatban, hogy ne kezdjünk bele semmilyen eszetlen új rutinba az orvos bevonása nélkül, és ez nem a megfelelő pillanat, hogy megerőltető testmozgást végezzünk életünkben először. Ami sajnos szükséges figyelmeztetés, hiszen a felnőtt lakosság nagyon nagy része nem sportol rendszeresen. Az első számú hiba, amit várandós nők a testmozgással kapcsolatban elkövetnek az, hogy nem csinálnak semmit, csak henyélnek. A második pedig az, hogy túl megerőltető, vagy nem megfelelő gyakorlatokat végeznek, és ezt nem tudják hosszú távon fenntartani, vagy lesérülnek. A kettő között van valahol a helyes út, amit próbálok megtalálni.
Ezt a terhességet elég jó formában kezdtem, és némi túlsúllyal. Napi rutinom részei a minimum 3 kilométernyi babakocsis séta a friss levegőn (ITT mindenki lemérheti kedvenc útvonalának hosszát), és egy örökmozgó kétéves gyerek utáni szaladgálás, megszámlálhatatlan hajolgatással tarkítva. Mégis rám jött a késztetés, hogy valami rendszeres mozgást még beiktassak. Bár a babakocsi áttolása a fagyott hómezőn a curling-nél szerintem sokkal megerőltetőbb, mégsem olimpiai sport.
Így előszedtem és leporoltam a már említett alig használt DVD-ket, kiválasztottam a "Pilates terheseknek" címűt, beraktam a lejátszóba, megálltam a nagyszőnyeg közepén és nagy lélegzettel nekiláttam a bemelegítő gyakorlatoknak. A következő 15 perc kabaréba fulladt. A gyerek először kikerekedett szemekkel követte a kéz és lábmozdulataimat, azután megpróbálta azokat utánozni. Amikor a saját lábában felbukott, kicsit abba kellett hagynom, mert a röhögéstől nem tudtam koncentrálni. Ugyancsak meg kellett állítnom a DVD-t, amikor az egyik talajgyakorlatnál a hasamra mászott, és a nyakamat átölelve puszilgatni próbált. "Menj innen, édeske, mama tornázik", mondtam neki, és ezt sajnos komolyan is vette és kirohant a szobából. A következő gyakorlatot nyugodtan befejezhettem, bár a szomszéd szobában gyanús csend volt, ami aggasztott.
A DVD-t megint megállítottam, hogy a lánykát megkeressem, mert az ilyen csendet nem szoktam büntetlenül megúszni. Az apja szekrénye előtt állt a hálószobában, körülvéve pár tucat méregdrága selyem nyakkendővel. Ezekből kettő-három a nyaka körül volt, legalább ugyanannyi meg a lábacskái alatt. Mire mindent visszapakoltam a helyére, eljött az idő az elmenetelre, így az első edzés itt abbamaradt. Pár nappal később még egy esélyt adtam a dolognak, a gyereket a babakocsiban a televízió elé húztam, hogy ne bírjon menekülni, vagy rám mászni. Sajnos nem hallottam a kísérőszöveget a folyamatos vonyítástól, amint a gyerek a babatévéért könyörgött. Napközben ugyanis szinte sosem megy nálunk a TV, és amikor a gyerek azt bekapcsolva látja, akkor neki való gyerekprogramokat szoktunk neki játszani. Azután a telefon is megcsörrent. Feladtam.
Bár több ismerősöm a délutáni alvás idejét ajánlotta, én azalatt, már ha van olyan egyáltalán, telefonálgatni szoktam, e-mailezni, ügyintézni és végre egyedül enni, ezt nem tudom máskor megtenni. Hiányzik belőlem a motiváció, hogy az egész napunkat átszervezzem. Néha még mindig bűntudatom van, amikor elmegyek a polc mellett, és rám mosolyognak a viruló, tornadresszes, nagyhasú nők a címlapokról. De nagyon úgy tűnik, hogy ha a terhesség és gyereknevelés előtt képtelen voltam a fitnesz DVD-mozgalomhoz csatlakozni, akkor a gyerek mellett ez még kevésbé lehetséges számomra. Nem is tudom, miért gondoltam, hogy csak úgy hirtelen motiválni fogom magam a TV előtti ugribugrira (talán azért, mert sok kismamáknak szóló internetes oldal tele van DVD-reklámokkal?), amikor egész életemben csak a szabad levegős és vízi sportokat élveztem, vagy tudtam hosszú távon folytatni. Fiatalkori sportjaim a műkorcsolya (10 éven át), a középtávfutás salakon (felsősként), és a vízilabda (egyetemi csapat) voltak.
Sajnos a szervezett terhestorna és konditerem-látogatás napközben számomra nem opciók, mert az itteni konditermekben gyerekmegőrző nincsen. Nagyi a közelben sehol, bölcsődébe pedig nem jár a gyerek, ezért nincs hol hagynom. És persze minden kismamatorna, kismama pilates és hasonló szervezett torna napközben vannak, amikor minden ismerősöm dolgozik és párom este 7-re jár haza.
Már-már feladtam a dolgot, amikor egy kedves barátnőm a kezembe adta a megoldás kulcsát egy bérlet formájában. Ő járt úszni terhesen, és egy hétvégi bérlete volt a helyi medencés edzőterembe, és azt a szülése idejére kölcsönadta, hogy kipróbálhassam. A belépő péntek délutántól vasárnap estig érvényes, pont akkor, amikor én el tudok menni. Elég volt egyetlen alkalom a vízben, hogy rájöjjek, hogy az úszás az én "kéktiszta szerelmem", Székely Éva szavaival. Amikor a várandós nő elkezd kerekedni és lomhosodni, a vízben akkor is fürge marad, mint a fóka. Amikor a szárazföldön liheg, izzad és minden kiesik a kezéből, a hullámok között kecses és jókedvű önmaga maradhat.
Magamat is megleptem, milyen jól megy a dolog, és milyen sokáig bírom fáradtság és másnapi izomláz nélkül. Bár tavaly nyár óta nem úsztam, úgy tűnik, az állóképességem megmaradt. Most, hogy a hátfájásom megszűnt, az edzésadagom másfél-két kilométer alkalmanként. Nem időre csinálom, hanem élvezetből, és a hangulatomnak is nagyon jót tesz. Erősebbnek és jobb kedvűnek érzem magam. Az is aranyat ér, hogy ez az én időm, a gyerek az apjával, biztonságban és boldogan, és sietnem sem kell. A medencében nincsenek hányingerkeltő szagok, nincsen gyereksírás, nincsenek zavaró tényezők, a kikapcsolódás teljes.
Hétköznapokon továbbra is elég számomra a séta, másra úgy tűnik nincsen kapacitásom. A mamatorna DVD-gyűjteményt meg majd elajándékozom, vagy eladom valakinek, akinek az ilyesmi bejön, mert nekem egyértelműen nem valóak. És ahogyan az eBay-en elnézem a bontatlan és alig használt kismamatorna videók kínálatát, ezzel nem vagyok egyedül.
Másutt
