Csinos anya, jogász és kick box bajnok

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!


Valóban törvényszerű, hogy nőként érvényesülni csak férfias eszközökkel lehet? Ha valaki, hát dr. Csábi Bettina - a többszörös profi kick boksz világ- és profi thai boksz magyar bajnok, mindemellett végzett jogász -  csak tudja. Vele beszélgettünk.
Adott egy sorozat, melynek főhőse, Glenn Close könyörtelen, de tiszteletreméltó ügyvédnőt játszik. A hatalom hálójában főszereplője nem riad vissza a férfias játszmáktól sem, hogy elérje a célját. Dr. Csábi Bettina jónéhány pofont kiosztott már a ringben, de a hétköznapi nehéz helyzetekkel is jól boldogul.

- Érdekes párosítás a jogi pálya és a ring. Bár mindkettő „küzdősportnak” tekinthető, mégis hogyan illenek össze a nőiességgel, a nőies attitűdökkel? A két terület férfias erőt és fellépést igénylő jellege vonzotta?

Csábi Bettina: Szerintem a jogi pálya nem feltétlenül nőknek való. Elsősorban azért, mert a jogalkalmazáson, és nem az igazságosságon van a hangsúly. Ez az első, amit az egyetemen megtanítanak, és egy nőnek nagyon nehéz ezt elfogadnia. Akármit is mondanak, a nők főként az érzelmeikre hallgatnak, és ebben a munkában – hiába tudják, hogy a paragrafus az paragrafus – nagyon nehéz ettől elvonatkoztatni. Ezért is nehéz egy bírónak, vagy akár egy ügyvédnek olyan valakit védeni, akiről a szíve mélyén tudja, hogy nincs igaza. A jog nem az embert nézi, hanem ügyeket; a jogászok így próbálják távol tartani maguktól az ilyen érzelmi dilemmákat, de ez egy nőnek nem igazán sikerülhet.

- Voltak  olyan ügyei, amelyek ebből a szempontból válaszút elé állították?

Nem, mert én egy évig dolgoztam csak ebben a szakmában, és csupán fogalmazó voltam, tehát például fizetési meghagyásokkal és végrehajtási ügyekkel foglalkoztam. De pontosan az előbb említettek miatt vált világossá a számomra, hogy ez a pálya nem nekem való. Én inkább érzelmi beállítottságú vagyok, és úgy gondolom, hogy az életemhez pozitív megerősítések, pozitív energiák kellenek; olyan dolgokkal szeretek foglalkozni, amelyek közvetlen sikerélménnyel járnak. Ezért is választottam a jog helyett az ökölvívást.

- És a bokszban, ami kemény sport, nem férfiasodik el egy  nő?

Nem, egyáltalán nem! A legtöbb női versenyző, akiket ismerek, nagyon is csinosak. És úgy tapasztaltam, hogy a nők jobban tudnak küzdeni a céljaikért, mint a férfiak. Például az ökölvívásban vannak úgynevezett „felhozó emberek”. Így nevezik azokat, akikkel együtt edzve megtanulja a versenyre készülő, hogy hogyan juthat minél magasabb szintre. A felhozó embereknek nincs sok esélyük mondjuk egy bajnoki versenyre készülő társuk ellen, de megfigyeltem, hogy a nő felhozó az utolsó leheletéig harcol, a férfiak viszont, amikor látják, hogy vesztésre állnak, feladják a küzdelmet. A nők tehát sokkal keményebbek is tudnak lenni, ha saját magukért küzdenek, és azt gondolom, ez minden területen érvényes, legyen szó akár jogról vagy sportról.

- Milyen különleges személyiségvonások szükségesek ehhez a sporthoz?

A legfontosabb, ami az élethez is elengedhetetlenül fontos, a céltudatosság, a következetesség, és az, hogy az ember tudjon küzdeni azért, amit el akar érni.

- Edzések, versenyzések közben sosem féltette az arcát, a testét; a szépségét?

Ó nem, nem, mert vannak rajtam védőfelszerelések, de azért persze voltak sérüléseim. Ez egy ilyen küzdősporttal együtt jár. Ugyanúgy, ahogy a motor- vagy autóversenyzőknél a baleset kockázata. Szerencsére maradandó sérülésem nem volt.

- A versenyszerű sportot pár éve abbahagyta, most üzletasszony, van egy saját cége is. A cégvezetés is elég férfias dolog.

Az üzleti életben ugyanolyan keménynek kell lenni, mint a ringben. Itt nincs helye könyörületnek, mindenkinek a saját érdekeit kell néznie. Itt az a lényeg, hogy minél több elégedett ügyfelünk legyen és minél jobb minőséget produkáljunk. Csak így lehet sikereket elérni.

- Önnek mi a siker?

Mindenképpen olyan eredmény, ami nagyon kemény munka gyümölcse. A siker nem hullik az ember ölébe. Nem véletlen, hogy ha a sportban valaki a dobogóra, különösen a legmagasabb fokára kerül, sokszor elsírja magát. Mert – és ez nemcsak egy sportversenyen van így, hanem az üzleti életben minden nagyobb üzlet megkötésénél is – az ember hirtelen nem tudja felfogni, feldolgozni, hogy mekkora sikert ért el. El kell telnie egy bizonyos időnek, addig viszont csak a befektetett munkára emlékszik. Nekem a siker azt jelenti, hogy a következetes munkának meglett a foganatja.

- Számtalan példa van arra, hogy vezető pozícióban lévő nőknek szinte nincs is magánéletük, vagy zátonyra fut a családi életük. Hadd idézzem A hatalom hálójában című sorozatot, melynek ügyvédnője oly mértékben koncentrál a karrierjére, hogy ezt fiával való kapcsolata sínyli meg. Ön hogyan tudta összeegyeztetni a családot, a gyereknevelést a sikeres karrierrel?

Nekem nem kellett összeegyeztetni, azaz csak bizonyos mértékben. A férjemmel – aki nemcsak a társam, de egyben az edzőm is – régóta szerettünk volna gyereket. Már akkor vágytunk rá, amikor még egyetemre jártam, viszont a sport miatt egyre későbbre toltuk ki az időpontot. Ám amikor eldöntöttük, hogy elérkezett a pillanat, jöjjenek a gyerekek, akkor abbahagytam a bokszolást.

- Gyönyörű fotókat lehetett Önről látni az újságokban; emellett a férfias sport mellett is meg tudott maradni nőies nőnek. Hogy csinálta?

Az a titka, hogy az embernek figyelnie kell magára. Egyébként a rólam készült fotókon valóban nőiesnek látszom, de nálam azért ezzel gond volt. Pont erre nem fordítottam elég figyelmet. Nem járok például rendszeresen fodrászhoz, kozmetikushoz. Figyelmeztetett is a természetgyógyászom, hogy a kiteljesedésemhez, a maradéktalan boldogságomhoz kötelező „normális”, nőies ruhákba öltöznöm. Merthogy célratörésben, következetességben épp olyan vagyok, mint egy férfi. Hogy mégis nő maradjak, ezzel az oldalammal is többet kell foglalkoznom. Azt is tanácsolta, hogy tartsak edzéseket nőknek, hogy érezzem, átadhatom másoknak a tudásomat.

- A honlapján  láttam, hogy Baján, ahol él, a helyi rádióban heti rendszerességgel műsort is vezet. Miről szólnak az adások?

Még csak most fogom elkezdeni, de úgy tervezem, hogy mindenről szó lesz, ami a nőket érdekelheti. Egészséges táplálkozásról, testmozgásról, gyereknevelésről, szépségápolásról, a teljes értékű, kiegyensúlyozott életről, de még a karrierről is, mert az is ugyanúgy érdekli a nőket, mint a férfiakat. Minden lesz, kivéve politika.

- A karrier és a nők témájára épül A hatalom hálójában című sorozat is, ami talán jó témafelvetésekkel szolgálhat a beszélgetéseihez. Látta már? Kedveli a film főszereplőjét, Glenn Close-t?

Még nem láttam, de én egyébként kétféle filmet vagyok hajlandó megnézni: vígjátékot vagy romantikus filmet. Glenn Close-t viszont imádom, nagyon jó színésznőnek tartom.

- Elégedett az életével?

Igen, persze, a munkámban is, és a magánéletemben is. Van két gyönyörű gyermekem, akik egészségesek, és nagyon okos, tehetséges mind a kettő – azt hiszem, ez a legfontosabb. Ennél elégedettebb nem is lehetnék.

Beszélgetésünk témájához kapcsolódik a hamarosan kezdődő A hatalom hálójában című sorozat, amelynek első évada október 6-án 21.00-kor kezdődik az AXN tévécsatornán.

Ha érdekel más hölgy is, aki furcsa sportokat űz:

Csak látszólag törékeny és szőke: valójában Xterra tereptriatlonos, napi egy napot edz, és bár volt már vega és vegán is, jelenleg zsírszalonnán él – Erdélyi Eszter Európa-bajnok szerint a kemény sport kihozza belőle a nőt… | Xterra szőkén, zsírszalonnával

A kettlebell egy gyönyörűen durva tárgy, nagyon nem illik a konditermek plüssfogantyús gépeihez, bár talán lesz belőle egyszer egy rózsaszín, Swarovski kristályos darab. Kosztán Adrienn nem csupán mesterien kezeli, de oktatja is. Több ez neki, mint edzés: igazi flow-élmény. | Lány durva tárggyal

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.