Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az ember legalább annyira vágyik izgalomra, mint nyugalomra. Alapvető lét- és fajfenntartási késztetésünk mellett van egy harmadik is, mégpedig a kíváncsiság. Egyes tudósok ezt explorációs – azaz keresési-kutatási – motivációnak nevezik. Ide tartozik az érzékszervi ingerlések igénye (látás, hallás, tapintás, ízlelés, szaglás), valamint az a késztetésünk, hogy felfedezzük a környezetünket, de a „babrálás” is, vagyis hogy a kezünk ügyébe eső tárgyakkal kezdjünk valamit, matassunk…
Patkánykísérletekkel nem túl elegáns példálózni, de ez a rosszul PR-olt rágcsáló nagyon is intelligens, és sok esetben emberhez hasonlóan viselkedik. Ha például a ketrecét nyitott ajtóval a lakásnak egy olyan részébe tesszük, ahol még sosem járt, nekiindul, hogy felfedezze új környezetét.
A késztetés nagyon erős, ám emlős rokonunk csak addig távolodik el a megszokott ketrectől, míg az újdonság miatt érzett izgalom el nem ér egy kritikus szintet. Akkor azonban megtorpan, ugyanis az ismeretlentől való félelem visszafordító hatású, és ha tovább menne, az optimális egyensúly felbomlana.
Hegymászók és siklóernyősök előnyben!
Minden embernek van egy ideális aktivitási szintje, mely egyénenként különböző: egyesek extrém ingerlést igényelnek, mások viszont kerülik az erős stimulációt. Ennek hátterében biológiai okok állnak, ám meglepő módon nem úgy, ahogy gondolnánk ...
A dolog ugyanis fordítva van. Az ingerkeresők – más néven extrovertáltak – alacsony ingerlési szintjüket kifelé fordulással ellensúlyozzák, az ingerkerülők épp ellenkezőleg: túlzott impulzivitásukat, élénkségüket kompenzálják visszahúzódással. Egy tudóspáros (Zuckermann és Eysenck) erre alapozza az ingerkereső kontra ingerkerülő viselkedés magyarázatát is. Szerintük a hegymászók, extrém sportot kedvelők, kockázatos magatartást tanúsítók agyában és testszöveteiben a feldobott állapotot előidéző ingerületátvivők (adrenalin, szerotonin, dopamin) lebontásáért felelős MAO (monoamin-oxidáz) szintje alacsony.
Zuckermann egy tesztet is kidolgozott az egyéni különbségek mérésére, az úgynevezett szenzoros élménykeresési skálát (SSS). A teszt méri a fizikai rizikóvállalást, a szokatlan élmények iránti vonzódást, a hedonizmusra való hajlamot és az unalomkerülést. A skálán elért magas pontszám számos viselkedéssel hozható kapcsolatba: veszélyes sportok és hobbyk, változatosság a szexualitásban, szerencsejátékok kedvelése, gyors autóvezetés. Az ingerekre éhes emberek étkezési szokásaikban is különbözőek: jobban kedvelik a fűszeres, savanyú, ropogós ételeket és válogatósabbak.
Szex, mindenek felett…
A vizsgálatok szerint a 15 és 35 év közötti férfiak tanúsítanak leggyakrabban kockázatos és szabályszegő viselkedést, míg a nők mindkettőt kerülik. Na de miért? Erre az evolúciós pszichológia szolgáltat magyarázatot. A betegségnévnek hangzó „fiatal férfi szindróma” ugyanis a nőkre gyakorolt vonzerő egyik leghatásosabb eszköze: szignál, mely azt jelzi, a férfi képes legyőzni a veszélyt, túlélni a kockázatos szituációkat, ezért génjei értékesebbek. Ez még akkor is kifizetődő, ha a férfi idővel áldozatává válik saját rizikós viselkedésének, ugyanis a génjeit már továbbörökítötte változatos és kiterjedt szexuális aktivitásával.
Zuckermann kimutatta, hogy az ingerkeresők nemi hormonszintje magasabb az átlagosnál, és ez a nőkre is igaz. Míg a visszahúzódók alacsony ingerelhetőségük, kevesebb nemi hormonjuknak köszönhetően megőrzik ugyan testi épségüket, ám kevesebb aktussal büszkélkedhetnek, s így valószínűleg kevesebb utódot is hagynak maguk után. És ez bizony Darwin sokat vitatott természetes szelekciós elméletével magyarázható.
Genetika vagy mi?
Úgy tűnik, az extremitások és újdonságok iránti vonzalom örökölhető. 2001-ben a Human Genom nevű projekt keretében érdekes összefüggéseket tártak fel az emberi temperamentum és a gének között. Felmerült, hogy azokban, akik hiperaktívak, akiket beteges játékszenvedély fűt és erősen hajlamosak a függőségekre – vagyis nagyon tevékenyek, nyitottak azt új dolgokra és kevéssé félnek –, kimutatható egy közös génmutáció, ami a D4 dopaminreceptoron található.
A temperamentum tehát nagymértékben örökletes, a környezeti hatások és a nevelés vajmi keveset változtatnak rajta. Aki örömét leli abban, hogy veszélyes lejtőkön nekieressze snowbordját, nem retteg attól, hogy vízeséseken zúduljon le törékeny lélekvesztőn, életét kockáztatja, hogy meghódítson embernemlátta csúcsokat, annak van mentsége: génjei tehetnek róla. Legalábbis a tudomány mai állása szerint…
A szerző viselkedéselemző
Fókuszban az extrém sportok – további cikkek a témában itt!
