Így nézne ki ma Bridget Jones

Nemrég bemutattuk, hogy miben lenne más a Szex és New York sorozat, ha azt napjainkban forgatnák. Hasonlóan érdekes meglepéseket rejt a témában Helen Fielding azonos című regénye alapján forgatott Bridget Jones naplója című film, melynek aktualitása, hogy elkészült a szingliregény harmadik része, amiben már megjelenik a twitterező, közösségi oldalokon magánéletet élő világ is. A Guardian szerkesztői összegyűjtötték, hogy miben térne el a Renée Zellweger, Colin Firth és Hugh Grant főszereplésével forgatott kasszasiker, ha most, tizenegy évvel a film első részének elkészülte után vették volna fel.

A regény szerint Bridget 1995-ben a harmincas évei elején járt, ami azt jelenti, hogy most körülbelül ötven éves. Függetlenül attól, hogy most mennyi idős, valószínűleg már nem szivecskés nyakláncot és bő nadrágot visel, hanem hasat szabadon hagyó pólót és overált, illetve stílusosan Zumba órákra is jár heti rendszerességgel.

2012-ben Bridget Jones már nem issza meg a nagyon gyümölcsös chardonnay-t, helyette inkább Pinot Noir-t kortyolgat, ami mellé esze ágában sincs rágyújtani az étteremben. Bridget öltözködésében továbbra is a dolgozó nő stílust követ, Jigsaw kosztümben jár csillogó Lycra harisnyával és törpesarkú Pied a Terre cipővel. Agnés B. butikja helyett a Net-a-Porterről tölti fel ruhatárát, és a Vogue helyett a Grazia-t olvassa. A kötött rénszarvasos pulcsiban bénázó Colin Firth helyett pedig a vámpírsrác, Robert Pattinson csapná az anti-hősnőnek a szelet.

Frizura: Az egyenes vasalttól a kócosig

A kilencvenes évek közepén a nők legnagyobb része egy laza reggeli hajvasalással letudta a frizurakészítést. Trendi nő lévén Bridget Jones sem tett máshogy, sőt ő ténylegesen egy igazi vasalóval is rápróbált a filmben.Napjainkban már senki sem akar az Atomic Kitten lánycsapat sztárjaira hasonlítani, inkább a természetesség a divat, így ma Bridget Jones olyan kócos benyomást keltene, mint az angol Vogue egyik szerkesztője, Alexa Chung.

Kiegészítők: egy darab nyaklánctól a túlzásba vitt kiegészítőkig

Tizenöt-húsz évvel ezelőtt trendinek számított az anyukáktól karácsonyra kapott ezüst szív medál, mely mindennapos viseletnek számított, függetlenül attól, hogy milyen ruha van rajtunk. A Kookai bársony nadrághoz, az ál-angóra pulóverhez és a francia manikűrhöz passzoló ékszert mára leváltotta a vadabb, különböző anyagokból készült, eltérő hosszúságú nyakláncok kavalkádja. Bridget minden valószínűséggel napjainkban a The Kills énekeséhez, Alison Mossharthoz hasonlóan legalább tíz nyakláncot, karkötőket és rocksztárhoz illő gyűrűket viselne a randevúkon.

Cipő: Térdcsizmától a bakancsokig

A szinglifilm egyik legismertebb jelenetében a főhősnő már-már softpornóra hajazó stílusban egy A-vonalú piros miniszoknyában és térdcsizmában csúszik le egy tűzoltórúdról. Napjainkban a látványos csúszást Bridget a Rihannán és Kate Mosson is gyakran látott szuperdivatos szegecses, cowboy, hegyes orrú vagy platform bakancsban hajtaná végre, ami ma már a 16-60 év között nők egyik kedvenc viseletévé vált.

Otthon: Képregényes pizsamától az overálig

Helen Fielding könyve kifejezetten említést tesz a kilencvenes évek egyik őrületéről, a nem túl szexi képregényes pizsamáról, mely az anti-hősnőn egy pingvin-mintás flanel pizsama és egy kopott zokni formájában jelenik meg. Sajnos ezen a téren nem sokat változott a világ, a flanel pizsamát a viselőjük szerint vicces és kényelmes kezes-lábas ruha váltotta fel, ami semmivel sem esztétikusabb, mint húsz évvel ezelőtti elődje. Szerencsére legalább az UGG csizmának vége, de el tudunk képzelni Birdget overáljához egy szupercuki Marc Jacobs egérfejes bársony mamuszt 195 dollárért, 43.500 forintért.


Felsők: Spagetti pánttól a has villantásig

Bizony volt idő, mikor szinte minden ruhát lehetett kapni spagetti pántos változatban is. A legtöbb nő ráadásul előszeretettel hordta, sőt, kacérnak találta a sok esetben előnytelen, kombinészerű felsőt, melynek mai utódja méltán a has póló lehetne, amiben például a kicsattanó formában lévő 43 éves Gwen Stefani is rázza koncertjein.

Megjelenés: A kislányos stílustól az androgünig

Húsz évvel ezelőtt a történet hősnője lenge, romantikus stílusú ruhákat, A-vonalú szoknyákat, rózsaszín árnyalatú, csipkés, gyöngyös, kissé bohó megjelenést kölcsönző együtteseket viselt randevúin. Napjainkban már egészen biztosan nem menne hippinek öltözve találkákra, inkább Agyness Deyn-hez, Miley Cyrus-hoz vagy Chloe Sevigny-hez hasonlóan a fiúsabb, androgün stílusú darabokat részesítené előnyben. Katonai bakancsához és szegecses nadrágjához kiborotválná a haját és David Bowie-féle sminket varázsolna arcára.

Nadrág: A fehérneműből átlagos utcai viselet lett

Bridget Jones alakformáló fehérneműjéért nők tucatjai özönlötték el az áruházakat, a termék a push-up melltartók után az egyik legnépszerűbb darabnak számított a fehérnemű osztályokon – hiába lohasztja a pasikat. A méretes alsónemű mára az utcai- és esti viseletek egyik közkedvelt darabja lett, melynek flitteres és designer változataiban olyan hírességek lépnek színpadra vagy a vörös szőnyegre, mint Kate Perry vagy Lady Gaga.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek