önértékelés 3 - Dívány

Ha valaki megkérdezné tőled, mik azok az érzelmek, amelyeket a leginkább el szeretnél kerülni, jó eséllyel a hagyományosan negatív kategóriába sorolt érzelmek jutnának az eszedbe: a kétségbeesés, a pánik, a csalódás, a bűntudat. Néhány ember számára azonban a remény is különösen rémisztő lehet. Miért? Minél többet tudsz az érzelmek működéséről, annál jobban megértheted saját magad, és annál kevésbé fogsz tartani attól, hogy átéld az emberi érzelmek teljes skáláját.

A boldog párkapcsolat titka, hogy egyedül is boldognak érzed magad. De tényleg ennyire egyszerű lenne?

Évente mintegy 800 ezren vetnek önkezűleg véget az életüknek, minden 40. másodpercre jut egy befejezett öngyilkosság a világon. A téma rendkívül fontos, ennek megfelelően jól kutatott terület. Rengeteg mindent tudunk róla: például azt, hogy mely országokban fordul elő a leggyakrabban (Guyanában, Grönlandon, Kazahsztánban, Litvániában, Oroszországban) és hogy mikor a legvalószínűbb a bekövetkezése (délután, hétfőn, hó elején, tavasszal és nyáron). A számos ismert rizikótényező mellett most egy olyan faktort kezdtek el vizsgálni dél-koreai tudósok, amelyet elsőre nem valószínű, hogy az öngyilkossági gondolatok megemelkedéséhez kötnénk: a kézszorítás erősségét.

Talán veled is történt már olyan, hogy megbeszéltétek a barátaiddal, kéne csinálni valami sportos programot. Mondjuk el kéne menni hegyet mászni vagy biciklitúrára. Egyikőtök sem edzett már hónapok óta rendesen, aztán mégis azon kapjátok magatokat, hogy olyan útvonalat választottatok, ahol a nehézségi fok az ironmanversenyekével vetekszik. Utána napokig szenvedtek az izomláztól, lépni alig bírtok. Sokszor a párkapcsolatainkban is hasonlóan cselekszünk: belevetjük magunkat, rohanni kezdünk anélkül, hogy megtanultunk volna sétálni.

Angolul people pleasernek hívják azokat az embereket, akik igyekeznek mindenben megfelelni másoknak. Bár nekünk nincs elterjedt kifejezésünk a jelenségre, biztos te is ismersz olyat, aki hajlamos a saját igényeit mások szükségletei mögé helyezni. Épp emiatt szuper társaságnak tűnnek, könnyű velük kijönni és bármikor ugrásra készek, ha szükség van rájuk.

„Beírtam a keresőbe, hogy örökbefogadás, és döbbenten láttam, hogy kutya, macska, malac, tényleg bármi jön, gyerekekről viszont alig van információ, az is szinte mind hibás” – meséli Vágnerné Andrea. Ezt követően írt Mártonffy Zsuzsának, aki interjút készített vele az Örökbe.hu oldalra. A szövegre komment is érkezett, és ez volt az első alkalom Andi életében, hogy egy másik felnőtt örökbefogadottal beszélhetett. Hová vezetett ez a 2015-ös találkozás, és mi a véleménye a Varga Judit-féle törvénymódosítási javaslatról? Erről kérdeztem a tapasztalati szakértőt, aki azt is elmondta, milyen volt 20 évesen megismerni a vér szerinti anyját, mire eszmélt rá a saját gyereke születésekor, és eleinte miért búcsúzkodott folyton a kisbabától.

Meglepően sokan vélik úgy, hogy a mai gyerekeket elkényeztetjük. Nincs háború, sem éhezés, sem gyerekmunka (legalábbis hazánkban), nem kell segíteniük a tanyán, válogathatnak a ruhák között, nem szabad verni, szidni őket, és még a tanárnak is visszaszólhatnak. Sok felnőtt azonban csak addig fél, hogy kis önimádót nevel, amíg meg nem ismerkedik az önértékelés és a narcizmus közti nagyon lényeges különbséggel.

A kamaszkor tele van érzelmi, értelmi és szociális megpróbáltatásokkal, amihez szükséges némi stabilitás. Szülőként ebben az időszakban már nem tölthetünk be nagy szerepet, de a korábbi években megalapozhatjuk a segítséget, ami a gyerekeinknek a megküzdéshez kell. A pozitív énképük megalkotása, ami védheti őket, rajtunk is múlik.

Egyáltalán az én dolgom kezdeni ezzel bármit, vagy a páromnak kellene máshogy viselkednie? Pszichológus szakértőinket kérdeztük.

Szülőként olyan üzeneteket kell átadnunk a gyerekeinknek, amik segítenek nekik abban, hogy egészséges és örömteli legyen a kapcsolatuk az evéssel. Sem a negatív kritika, sem a kontrollgyakorlás nem vezet jóra.

Angol nyelvterületen people pleasernek hívják azokat az embereket, akik állandóan mások kedvét lesik. Noha a magyarban nincs széles körben elterjedt kifejezés a jelenségre, nekünk is ismerős lehet. Azokról van szó, akik hajlamosak mások szükségleteit előtérbe helyezni a sajátjaik rovására, véleményükkel, viselkedésükkel besimulnak a környezetükbe, és kerülik a konfliktusokat. De ők azok is, akikkel nagyon könnyű kijönni, akikre mindig lehet számítani, akik zokszó nélkül hallgatnak meg minket. Mi a baj mégis ezzel a magatartással?

„Jól megvagyunk a párommal, csak néha bizonytalannak érzem magam. Félek, hogy nem keresek eleget, nem nézek ki elég jól, unalmas dolgokat mondok, és nem vagyok olyan kreatív szerető, mint amilyenre a partnerem vágyna” – ki ne élt volna már meg hasonlókat? Mit érdemes tenni, amikor ilyen dinamikák indulnak be egy párkapcsolatban?