Így kereshetsz rá, hogy van-e elfelejtett örökséged
Módosulnak a hagyatéki eljárások július elején. Immár sokkal egyszerűbben utánajárhatunk annak is, hogy van-e olyan örökségünk, amiről a család megfeledkezett.
Módosulnak a hagyatéki eljárások július elején. Immár sokkal egyszerűbben utánajárhatunk annak is, hogy van-e olyan örökségünk, amiről a család megfeledkezett.
Elkerülhetetlen lehet a Nők40 nyugdíjprogram változása. Ezt a kedvezményes ellátást ma már minden évben a nyugdíjba vonuló nők legalább fele veszi igénybe.
Július elsejétől bővültek azon termékkörök, melyre kötelező a jótállás, ezzel jól járnak többek között a szemüvegesek is.
Július 1-től két hétre leáll az MVM áramszámlázási rendszere, ugyanakkor mégis lesz lehetőség online diktálásra az informatikai átállás alatt. A felhasználó-azonosító számok változására viszont nagyon kell figyelni.
Egyszer már változtatott a Google keresője a találatok megjelenítésén, ám az új funkció nem volt nyerő, ezért kivezetik. Sokan azonban már hozzászoktak, és nem örülnek az újabb módosításnak.
Ma indult 13 Balaton-parti település 19 strandján a Magyar Vöröskereszt önkénteseinek elsősegélynyújtó szolgálata. Az önkéntesek komoly sebesülések kezelésére is képesek, sőt életet is menthetnek.
Elérte a célját a kormány szerint, ezért hamarosan kivezetik a kötelező akciózást a boltokban, amely változás megmutatkozhat az árakban is.
Sokan kapnak a napokban tájékoztatást az MVM-től azzal kapcsolatosan, hogy felhasználóazonosító számuk megváltozik: az egyébként az áramszámlákon is olvasható számra szükség van akkor is, ha mérőórád állását diktálnád.
A nyár beköszöntével változik sok hazai bolt és üzletlánc nyitva tartási ideje.
Felgyorsul a nagykategóriás jogosítvány megszerzésének folyamata. A változás a C, a D és a CE kategóriákat érinti.
Negyvenegyezer autót érintő változás jöhet a rendszámokat illetően. A zöld rendszámok közel felét vonná vissza egy törvényjavaslat.
A csoportos beszélgetések új formája válik elérhetővé a Messengeren, a WhatsApp után ugyanis ez a platform is megkapja a Communities nevű funkciót, ami nagy változást hozhat a közösségek életében.