Fontos változás a Balatonnál: nyaralók élete múlhat rajta

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ma indult 13 Balaton-parti település 19 strandján a Magyar Vöröskereszt önkénteseinek elsősegélynyújtó szolgálata. Az önkéntesek komoly sebesülések kezelésére is képesek, sőt életet is menthetnek.

Nyugodtabban strandolhatnak a mai naptól a nyaralók a Balatonnál. Elindult ugyanis a Magyar Vöröskereszt önkénteseinek elsősegélynyújtó szolgálata – adta hírül a Magyar Távirati Iroda (MTI). A vállalkozó kedvű fiatalok fontos feladatot látnak el: 18 éves fennállásuk óta összesen 52 372 ember sérülését látták el. Egy nyáron általában három-négyezer emberen segítenek, és nyolc ember nekik köszönheti az életét. A Magyar Vöröskereszt közleményében kiemelte:

Idézőjel ikon

a szolgálat nélkül több mint ezerhatszáz végzetes kimenetelű eset történhetett volna.

19 balatoni strandon óvják a nyaralók egészégét és életét

Az önkéntesek 13 tóparti településen teljesítenek szolgálatot, összesen 19 strandon segítenek az embereken. A szolgálat tagjainak a vízben és a Balaton partján keletkező kisebb sérülések azonnali ellátása mellett a komoly sebesülések esetén is helyt kell állniuk. Ilyenkor kötelességük a sérültek állapotának stabilizálása, szükség esetén az újraélesztés megkezdése, illetve a mentők kihívása. Az önkéntesek augusztus 20-ig teljesítenek szolgálatot.

Életet is menthetnek a Balatonnál szolgálatot teljesítő önkéntesek
Fotó: Alla Ovchinnikova / Getty Images Hungary

„A lelkes és professzionális hozzáállású ifjú önkéntesek a jelenlétükkel példát mutatnak a társadalmi szerepvállalás és a segítségnyújtás szempontjából is” – emelte ki Kormos Ádám, a Magyar Vöröskereszt ifjúsági szakmai vezetője.

Az önkéntesek ellenére is érdemes persze elővigyázatosnak lenni a Balatonnál strandolás közben, hiszen leselkedhetnek olyan veszélyek is a fürdőzőkre, amelyeket kevesen ismernek. Ahogy arról nemrég a Dívány is beszámolt, ilyen például a marásvonal. 

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.