A Shrektől lesz kövér a gyerek
Legalábbis egy friss kutatás szerint kétszer annyi egészségtelen ételt eszik a kölyök, ha elhízott mesehőst lát.
Legalábbis egy friss kutatás szerint kétszer annyi egészségtelen ételt eszik a kölyök, ha elhízott mesehőst lát.
Az osztrákok gondos munkával feltérképezték, melyik a legjobb macskaalom a piacon. A jó hír: a több mint 30 közül jópár nálunk is kapható, köztük a legjobbak is.
A Nébih vizsgálata megerősítette, hogy valóban az egri kistermelő pestoja okozta a júniusi megbetegedéseket.
A Nébih megint tesztelt, most őrölt pörkölt kávékat. A 39 termék nagyja rendben volt, de a D. Kaiser Krone-ban túl sok volt az ochratoxin-a méreganyag, meg glutént is találtak benne.
Április végén negyven piacon ellenőriztek a hatóságok, 11 megyében találtak valamilyen szabálytalanságot. De a helyzet nem rossz.
19-féle alapozót, többek között a L'Oreal, az Astor, a Maybelline és a Max Factor termékét vizsgálta meg az NFH. Mindegyik rendben volt.
A neten máig kaphatóak a gyógyszerészeti intézet által jóvá nem hagyott, esetleg be is tiltott fogyókúrás csodaszerek. Bevizsgáltattunk párat.
25 pár lábbelit vizsgált a hatóság, négyben túl sok krómra bukkantak, az egyik Vagabondról pedig nem derült ki, honnan származik.
A termékek súlyos sérüléseket okozhatnak, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság le is csapott rájuk.
18 féle arcpakolást vizsgált az NFH, mindegyik átment a teszten.
Azért ilyen-olyan okok miatt kiszórt egy másfél milliós büntetést a Nébih, de ettől még úgy néz ki, normál sókkal nem mérgeznek minket.
Összesen 20 darabot vizsgált a hatóság, mely tippekkel is ellátja azokat, akik most vennének újat.