történelem 108 - Dívány

Címke: történelem
1634 találat

Articles tagged történelem

Világom • 2020. 11. 19. 20:21

Závada Pál: Ha íróként volt is fölvilágosító szerepünk, gyalázatos eredménnyel jártunk

„Nem szerencsés azzal az elhatározással indítani egy írói feladatot, hogy már megint rettenetesen vissza van esve az emlékezetpolitika, tenni kéne valamit. Ez így nem működik, ez tanmese” – vallja Závada Pál, aki úgy képes megmutatni a budaörsi németek több mint két évszázados, azóta gyakran elhallgatott-elferdített történetét, hogy az olvasó sok mindent megtud, mégsem érzi egy pillanatig sem didaktikusnak a szöveget. Ez nem véletlen, hiszen nem szokványos fotóskönyv a Wanderer. Miben lelte különös örömét a szerzője, miközben dolgozott rajta? Humorra való nyitottságról, botcsinálta krónikásokról és óriási táskamagnetofonokról beszélgettünk a Kossuth- és József Attila-díjas íróval.

Világom • 2020. 05. 28. 20:02

Spiró György: Semmi nem úgy volt, ahogy hazudni szoktak róla

„A konkrétumokon meg szoktam lepődni, a trendeken nem” – válaszolja Spiró György, amikor aktuálpolitikai eseményekről kérdezem. A Kossuth- és József Attila-díjas írót inkább a múltat illetően érik meglepetések: amikor archívumokban kutakodik, és történészek cikkeit olvasgatja, csodálatos összefüggésekre bukkan. Mire jött rá legutóbb, amikor az idei Margó fesztiválon debütáló könyve, a Malaccal teljes éveink című esszékötet szövegein dolgozott? A szerzővel a ’60-as évekbeli Eötvös Kollégium pezsgő világáról beszélgettünk, amelynek gyakran elfeledett-elferdített története jelenünkről is sok mindent elmond.