Nem is akkora baj, ha lefekvés előtt eszel?
A közkeletű feltevés, miszerint egészségünk érdekében két órával lefekvés előtt már nem szabad ennünk, valójában hamis – állítja egy friss kutatás.
A közkeletű feltevés, miszerint egészségünk érdekében két órával lefekvés előtt már nem szabad ennünk, valójában hamis – állítja egy friss kutatás.
A szervezetben rejlő, káros hatású krónikus gyulladások ellen megfelelő táplálkozással is felveheted a kesztyűt. 5 tippel segítünk, hogyan teheted hasznosabbá mindennapi étrendedet ebből a szempontból.
Nagyon sok élelmiszer-innovációról hallani manapság, ezek nagy része fenntarthatósági, etikai vagy egészségügyi megfontolások miatt jön létre, miközben persze az üzleti érdekek sem elhanyagolhatók.
A kutyák étrendje örök vita tárgya, ezért nehéz általános érvényű igazságokkal szolgálni, annyi azonban bizonyosan kijelenthető, hogy egy kis változatosság nekik sem árt.
Egyre több embert érint valamilyen ételallergia, illetve ételérzékenység (ételintolerancia), beleértve a gyerekeket is. Fontos, hogy a két fogalmat elkülönítsük egymástól, és tisztázzuk, melyik mit is jelent pontosan. Ebben Csák Anna dietetikus, okleveles élelmiszermérnök lesz segítségünkre.
A plusz kilók leadása gyakran keserves munkának tűnik, néhány egyszerű, de annál hasznosabb trükk azonban segíthet az ideális testsúlyért vívott küzdelemben. Hét ilyen „lájfhekket” mutatunk meg.
Vannak bizonyos dolgok, amik korántsem annyira egyszerűek, mint amilyennek első blikkre tűnnek. A változás mindig nehéz. Ha te is depresszióval vagy szorongással küzdesz, ezek a változások még nagyobb kihívást jelenthetnek. Épp ezért, az egyik legfontosabb dolog, hogy légy magaddal kedves és türelmes.
Milyen ételeket fogyasszunk vegánként a különböző típusú edzések előtt és után, hogy elegendő energiához, fehérjéhez és mikrotápanyagokhoz jussunk? Egy tapasztalt vegán sportoló tanácsait tolmácsoljuk.
A D-vitamin nem vitamin, csupán orvostörténeti okokból nevezzük így. Valójában egy, a napfény hatására az emberi szervezetben kialakuló, vagy a táplálékkal bekerülő előanyag, amiből számos lépésben aktiválódik egy szteránvázas hormon.
A böjtölésnek többféle fajtája és célja van. A vallási böjtöket meggyőződésből, meghatározott időben, meghatározott időtartamig, szigorú vagy lazább előírások szerint végzik a hívők már hosszú évszázadok óta, így a böjtre vonatkozó előírások pontosan ismertek és általában mentesek a káros túlzásoktól.
Szerencsére sokan meggyógyulnak a Covidból, de felépülésük után gyakran még hónapokig küzdenek krónikus fáradtsággal, memória- és koncentrációzavarokkal, izom- és ízületi fájdalmakkal, vagy éppen csökkent étvággyal, illetve az ízérzékelés és szaglás hiányával.
Az elmúlt időszak fenekestül felforgatta az életünket, a négy fal közé szorultunk. Ez sok szempontból nehéz, hiszen a korábbi rohanó, jövős-menős mindennapjaink helyett egy teljesen új, lassabb és szűkebb életvitelbe csöppentünk. A napirendünk teljesen megváltozott, nem vagyunk és nem is tudunk olyan aktívak lenni, mint azelőtt, ezért nagyon fontos, hogy ehhez az új helyzethez alkalmazkodva átalakítsuk a táplálkozási szokásainkat is. Ebben nyújtunk segítséget. Összeszedtünk néhány fontos pontot, amelyek segítségével át tudod alakítani az étrendedet.