támogatás 12 - Dívány

Néha tényleg úgy érzem, párhuzamos univerzumok léteznek a Földön. 2020 májusában a magyar kormány azt tartotta az egyik legsürgetőbb intézkedésének a járvány első hulláma alatt, hogy belerúgjon egy többszörösen marginalizált csoportba, a transz emberekbe. A 33-as paragrafusként elhíresült törvénymódosítás keresztülvitelével a nem- és névváltoztatás alapvető emberi jogától fosztotta meg őket. Attól a jogtól, amit egyébként Üzbegisztán vagy Kazahsztán is biztosít saját transz polgárai számára. Itt tartunk most. Közben olvasom a Stanford Egyetem kutatásáról szóló beszámolót, amely tele van emberséggel, segíteni akarással. Óriási kontraszt. Azzal nyugtatom magam, hogy a viselkedésünket végső soron nem kormányok szabják meg, és az emberek lehetnek sokkal jobb fejek a mindennapi életben, mint választott döntéshozóik.

A legközelebbi szeretteimmel is volt már konfliktusom abból, hogy azt éltem meg, kéretlenül kapok tanácsokat. Mivel alapvetően jó problémamegoldónak tartom magam, általában olyan nehézségek nyomasztanak, amelyek nem kezelhetők egyszerűen, vagy inkább az érzelmi hatásukkal van dolgom. Szóval amikor belekezdek a dilemma elmesélésébe, és a másik alig pár perc múlva előáll egy többnyire kézenfekvő tanáccsal, akkor vagy azt érzem, hogy a) hülyének néz, hogy ez nekem még nem jutott eszembe; vagy b) nem is érdekli igazán, mi van velem, szeretné rövidre zárni a beszélgetést. Pedig ilyenkor csak arra lenne szükségem, hogy a helyzet rólam szólhasson, a másik meghallgasson és kérdezzen, hogy a támogatásával mélyebbre mehessek: oda, ahol a saját megoldásaimat találom.

Te támogattál már a vásárlásoddal valamely számodra fontos ügyet? A Gyermelyi vásárlói tudják, milyen jó érzés ez, hiszen általános iskolák támogatói lettek tavaly év végén.

A rutinfeladataid elvégzésével tervezted indítani a napot. A múltkor is megcsúsztál velük, sokáig túlóráztál, a többiek rád vártak, mindenki dühös volt. Reggel oda is ülsz a gép elé, majd észreveszed, hogy üzenet vár a főnöködtől: az a projekt, amelyen az elmúlt két hétben olyan keményen dolgoztál, úgy ahogy van, rossz. Egy másik vezetőtől sürgető levél érkezett, hogy a rád osztott melót azonnal le kéne adnod. Úgy érzed, minden szétesett körülötted. Honnan kéne tudnod, mi élvez elsőbbséget? Alapvetően magas teljesítményűnek gondolod magad, de ezen a munkahelyen semmi sem sikerül. Miért?

Fájdalmas, boldogtalan helyzetekben természetes, hogy igyekszünk valami pozitív dolgot találni. A legtöbb esetben a probléma megértésén és megfogalmazásán keresztül vezet ide az út, ami szerves része az érzelmek megélésének, majd pedig a feldolgozásnak.

A koronavírus-járvány mindannyiunkkal megismertette a gyász érzését. Aki nem egy szerette elvesztését, az a régi életét gyászolja. Az ölelések hiánya, az utazási és gyülekezési korlátozások mind nehezebbé tették a veszteségek feldolgozását.

Mitől lesz valaki ideális partner? A kérdés, amely nemcsak a laikusokat, de a szakembereket is hosszú évtizedek óta foglalkoztatja. Vannak, akik a tiszteletet, a nyitottságot, az őszinteséget, a jó kommunikációs készségeket, az empátiát vagy az érzelmi érettséget emelik ki. S bár ezek egytől egyig nagyon fontos tulajdonságok, van valami, amiből biztosan sokat találsz, ha a boldog párkapcsolatok mélyére ásol.

Gyereket nevelni egyszerre csodálatos és iszonyatosan fárasztó. Nem feltétlenül csupán a napi teendők és a felelősség súlya miatt: ha jó szülők akarunk lenni, sok esetben fájdalmas belső folyamatainkra kell rálátnunk, és azok segítségével változnunk.

Az élet mindenki számára tartogat nehézségeket, a koronavírus-járvány pedig rengeteg embert újabb kihívások elé állított. Talán egyikünk számára sem idegen a helyzet, amikor egy hozzánk közel álló ember munkahelyi vagy magánéleti problémákkal küzd, és hiába a legjobb szándék, hirtelen azt sem tudjuk, hogyan segíthetnénk.

Célkitűzéseinket persze a Covid-járvány alakulása sokban befolyásolhatja, de ha minden külső körülmény adott lenne, akkor sem biztos, hogy sikeresen megvalósíthatnánk a terveinket. De vajon miért? Hol bukhatjuk el a nagy terveket? Pszichológus szakértőinket ma erről kérdeztük.

„Akinek van miért élnie, szinte minden hogyant ki tud bírni” – vallotta Nietzsche. Ezt a mondását idézte Viktor Frankl, a logoterápia megalapítója, aki a koncentrációs táborokban szerzett tapasztalatai alapján figyelte meg, hogy azokból lesznek a túlélők, akik mindenfajta létezésben, még a legborzasztóbb körülmények között is képesek értelmet és célt találni. Ha egy elképzelt jövőbe tudtak kapaszkodni, akkor az élményeiket át tudták forgatni a tanulásba és a személyes fejlődésbe. Hogyan érhetjük el mi is, hogy ne csak a múltunk és a jelenünk határozzon meg minket, hanem az is, amilyenek idővel lenni szeretnénk?

A járványügyi helyzet okozta kényszerű otthonlét teljesen szembemegy a kamaszkori fejlődési feladatokkal: a szülőkről való leválással, az önállóságra való törekvésekkel – mintha egy láthatatlan ujj márciusban hirtelen stop gombot nyomott volna ezeken a folyamatokon. Azóta úgy kénytelenek élni a fiatalok, mintha kisebb gyerekek lennének? Hogyan hat a krízis azokra a serdülőkre, akiknek előtte is voltak pszichés nehézségeik? Erről beszélgettünk a Vadaskert kórház pszichológusaival, akik azt is elárulták, miért terhelnek meg minket a régóta várt enyhítések, és mire számíthatunk, amikor a tinik ismét „kiszabadulnak”.