Te támogattál már a vásárlásoddal valamely számodra fontos ügyet? A Gyermelyi vásárlói tudják, milyen jó érzés ez, hiszen általános iskolák támogatói lettek tavaly év végén.
A rutinfeladataid elvégzésével tervezted indítani a napot. A múltkor is megcsúsztál velük, sokáig túlóráztál, a többiek rád vártak, mindenki dühös volt. Reggel oda is ülsz a gép elé, majd észreveszed, hogy üzenet vár a főnöködtől: az a projekt, amelyen az elmúlt két hétben olyan keményen dolgoztál, úgy ahogy van, rossz. Egy másik vezetőtől sürgető levél érkezett, hogy a rád osztott melót azonnal le kéne adnod. Úgy érzed, minden szétesett körülötted. Honnan kéne tudnod, mi élvez elsőbbséget? Alapvetően magas teljesítményűnek gondolod magad, de ezen a munkahelyen semmi sem sikerül. Miért?
Fájdalmas, boldogtalan helyzetekben természetes, hogy igyekszünk valami pozitív dolgot találni. A legtöbb esetben a probléma megértésén és megfogalmazásán keresztül vezet ide az út, ami szerves része az érzelmek megélésének, majd pedig a feldolgozásnak.
A koronavírus-járvány mindannyiunkkal megismertette a gyász érzését. Aki nem egy szerette elvesztését, az a régi életét gyászolja. Az ölelések hiánya, az utazási és gyülekezési korlátozások mind nehezebbé tették a veszteségek feldolgozását.
Mitől lesz valaki ideális partner? A kérdés, amely nemcsak a laikusokat, de a szakembereket is hosszú évtizedek óta foglalkoztatja. Vannak, akik a tiszteletet, a nyitottságot, az őszinteséget, a jó kommunikációs készségeket, az empátiát vagy az érzelmi érettséget emelik ki. S bár ezek egytől egyig nagyon fontos tulajdonságok, van valami, amiből biztosan sokat találsz, ha a boldog párkapcsolatok mélyére ásol.
Gyereket nevelni egyszerre csodálatos és iszonyatosan fárasztó. Nem feltétlenül csupán a napi teendők és a felelősség súlya miatt: ha jó szülők akarunk lenni, sok esetben fájdalmas belső folyamatainkra kell rálátnunk, és azok segítségével változnunk.
Az élet mindenki számára tartogat nehézségeket, a koronavírus-járvány pedig rengeteg embert újabb kihívások elé állított. Talán egyikünk számára sem idegen a helyzet, amikor egy hozzánk közel álló ember munkahelyi vagy magánéleti problémákkal küzd, és hiába a legjobb szándék, hirtelen azt sem tudjuk, hogyan segíthetnénk.
Célkitűzéseinket persze a Covid-járvány alakulása sokban befolyásolhatja, de ha minden külső körülmény adott lenne, akkor sem biztos, hogy sikeresen megvalósíthatnánk a terveinket. De vajon miért? Hol bukhatjuk el a nagy terveket? Pszichológus szakértőinket ma erről kérdeztük.
„Akinek van miért élnie, szinte minden hogyant ki tud bírni” – vallotta Nietzsche. Ezt a mondását idézte Viktor Frankl, a logoterápia megalapítója, aki a koncentrációs táborokban szerzett tapasztalatai alapján figyelte meg, hogy azokból lesznek a túlélők, akik mindenfajta létezésben, még a legborzasztóbb körülmények között is képesek értelmet és célt találni. Ha egy elképzelt jövőbe tudtak kapaszkodni, akkor az élményeiket át tudták forgatni a tanulásba és a személyes fejlődésbe. Hogyan érhetjük el mi is, hogy ne csak a múltunk és a jelenünk határozzon meg minket, hanem az is, amilyenek idővel lenni szeretnénk?
A járványügyi helyzet okozta kényszerű otthonlét teljesen szembemegy a kamaszkori fejlődési feladatokkal: a szülőkről való leválással, az önállóságra való törekvésekkel – mintha egy láthatatlan ujj márciusban hirtelen stop gombot nyomott volna ezeken a folyamatokon. Azóta úgy kénytelenek élni a fiatalok, mintha kisebb gyerekek lennének? Hogyan hat a krízis azokra a serdülőkre, akiknek előtte is voltak pszichés nehézségeik? Erről beszélgettünk a Vadaskert kórház pszichológusaival, akik azt is elárulták, miért terhelnek meg minket a régóta várt enyhítések, és mire számíthatunk, amikor a tinik ismét „kiszabadulnak”.
A koronavírus-járvány kitörése előtt könnyebb volt támogatni azokat, akiknek az idős és/vagy krónikus betegséggel küzdő szeretteikről kellett gondoskodniuk. Tudtunk ételt vinni nekik, besegítettünk a házimunkába, vagy csak időt töltöttünk az ápolást igénylő emberrel, mialatt a gondozója egy kicsit fellélegezhetett, kimozdulhatott. Mostanában azonban mindez bonyolultabbá vált: a kórházi ágyak felszabadításával több ezer beteg ellátásáról kell ismét a családnak gondoskodnia, viszont a fizikai távolságtartás miatt sokkal nehezebb akár külső, akár családtagoktól, barátokról jövő segítséget bevonni. Mit lehet tenni, hogy senki ne maradjon magára ezzel az embert próbáló feladattal?
Elveszíteni egy szerettünket rendkívül fájdalmas. Ilyenkor rengeteget segít, ha összegyűlünk a családtagjainkkal, a barátainkkal, hogy együtt búcsúzzunk és emlékezzünk. Azonban a koronavírus miatti fizikai távolságtartás napjainkban teljesen ellehetetlenítette az elmúláshoz kapcsolódó rituálékat, a gyászolók most kevesebb ölelést, házi készítésű ételt, gyakorlati segítséget, meghívást kapnak. Hogyan hathat a járványügyi helyzet a feldolgozási folyamatainkra, és mit lehet tenni azért, hogy az extrém körülmények dacára is megkapják a támogatást azok, akiknek szükségük van rá?
