támogatás 11 - Dívány

Sonali Beaven pszichológia és gender studies szakos hallgató az Egyesült Államokban. Mint mondja, amióta az eszét tudja, depressziós, így ez az állapot mélyen összefonódik az identitásával. Élete nagy részében ezért nemcsak a nehézségeit szégyellte, hanem végső soron azt is, aki ő valójában. Ez a mentális betegségek körüli stigmák egyik tragikus következménye. A megbélyegzés miatt azt hitte, egyedül van a problémáival, és el kell rejtenie a tüneteit, hogy másoknak jobb legyen. De ma már egészen máshogy vélekedik a kérdésről.

„És én még azt hittem, hogy a koronavírustól kell parázni. Pedig tudhattam volna, hogy nincs az a járvány vagy természeti katasztrófa, ami nagyobb veszélyt jelentene, mint az emberi rosszindulat” – mondja keserűen Hidvégi Anna annak a törvényjavaslatnak a kapcsán, amely elrendelné, hogy az anyakönyvi nyilvántartás a jövőben kizárólag a születési nemet tartalmazza, így a személyazonosító okmányokban sem lehetne megváltoztatni azt. Mi az óriási baj ezzel a tervezettel? Egy rövid összefoglaló után transz emberek mondják el, milyen káros hatásai lennének az ún. 33-as paragrafusnak.

Soha nem gondoltad volna, hogy ez megtörténhet. Évek óta együtt vagytok, azt hitted, ismered, vagy legalábbis észreveszed, ha hazudik. Annyi mindent felépítettetek a közös életetekben, rengeteg a vesztenivalód. Az egyik percben őrülten mérges vagy rá, a másikban legszívesebben zokognál. Még mindig szereted, de hogy fogtok ebből felállni? Meg tudsz neki valaha bocsátani? Képes leszel újra bízni benne? Vagy ennyi volt, itt a vége a történetnek?

Egy fejlődéslélektani elmélet szerint minden korosztálynak megvan a maga kihívása, aminek a teljesítése hozzájárul az egészséges személyiség kibontakozásához, elmulasztása pedig akadályozza. A iskoláskor krízise a teljesítmény, a gyermeki vágy pedig annak elismerése. Ennek megélése azonban nemcsak a jelen körülményein, de a múlt kihívásainak megfelelő teljesítésén is múlik.

Amikor valamire nemet mondunk, valójában korlátokat állítunk, míg az igen kimondása lehetőségeket teremt.

Vess rá egy pillantást. Ott fekszik mackónadrágban a kanapén és a telefonját nyomkodja. Megbízhatsz benne? Időnként persze mindenki követ el kisebb hibákat: elront dolgokat, elfelejt válaszolni egy üzenetre, elkésik, nem vesz hazafele tejet a boltban. Ezt leszámítva elég jó partnered tud lenni? Számíthatsz rá? Nem csap be? Csekkold az alábbi listával.

Az emberi kapcsolatok, pláne a romantikusak, elképesztő bonyolultak tudnak lenni. Számtalan módon el lehet szúrni őket, ám ezek közül kiemelkednek olyan típushibák, amelyek egyrészt sokakat érintenek, másrészt meglehetősen ártalmasak. Érdemes időről időre ellenőrizni, nem csúsztunk-e bele valamelyikbe.

„Személyes felelősségemnek éreztem, hogy a hozzánk érkező felajánlásokat azokkal is megosszam, akik még inkább rászorulnak” – mondja dr. Ficzere Andrea orvos, a Fogjunk össze kezdeményezés megálmodója. Andrea még a járvány elején hozott létre többedmagával egy weboldalt, amelyen keresztül koordinálták az egészségügyi dolgozóknak szánt adományokat. Hova fejlődött a projekt? Milyen sikereket értek el eddig, és hol tartanak most? Mire lenne szüksége azoknak, akik ma is a frontvonalban küzdenek mindannyiunk egészségéért? Interjú a kórházak sokszor láthatatlan, de annál fontosabb munkatársairól, veszteségekről, megerősödésről és a krízis nem várt pozitív hozadékairól.

Néha tényleg úgy érzem, párhuzamos univerzumok léteznek a Földön. 2020 májusában a magyar kormány azt tartotta az egyik legsürgetőbb intézkedésének a járvány első hulláma alatt, hogy belerúgjon egy többszörösen marginalizált csoportba, a transz emberekbe. A 33-as paragrafusként elhíresült törvénymódosítás keresztülvitelével a nem- és névváltoztatás alapvető emberi jogától fosztotta meg őket. Attól a jogtól, amit egyébként Üzbegisztán vagy Kazahsztán is biztosít saját transz polgárai számára. Itt tartunk most. Közben olvasom a Stanford Egyetem kutatásáról szóló beszámolót, amely tele van emberséggel, segíteni akarással. Óriási kontraszt. Azzal nyugtatom magam, hogy a viselkedésünket végső soron nem kormányok szabják meg, és az emberek lehetnek sokkal jobb fejek a mindennapi életben, mint választott döntéshozóik.

A legközelebbi szeretteimmel is volt már konfliktusom abból, hogy azt éltem meg, kéretlenül kapok tanácsokat. Mivel alapvetően jó problémamegoldónak tartom magam, általában olyan nehézségek nyomasztanak, amelyek nem kezelhetők egyszerűen, vagy inkább az érzelmi hatásukkal van dolgom. Szóval amikor belekezdek a dilemma elmesélésébe, és a másik alig pár perc múlva előáll egy többnyire kézenfekvő tanáccsal, akkor vagy azt érzem, hogy a) hülyének néz, hogy ez nekem még nem jutott eszembe; vagy b) nem is érdekli igazán, mi van velem, szeretné rövidre zárni a beszélgetést. Pedig ilyenkor csak arra lenne szükségem, hogy a helyzet rólam szólhasson, a másik meghallgasson és kérdezzen, hogy a támogatásával mélyebbre mehessek: oda, ahol a saját megoldásaimat találom.

Te támogattál már a vásárlásoddal valamely számodra fontos ügyet? A Gyermelyi vásárlói tudják, milyen jó érzés ez, hiszen általános iskolák támogatói lettek tavaly év végén.

A rutinfeladataid elvégzésével tervezted indítani a napot. A múltkor is megcsúsztál velük, sokáig túlóráztál, a többiek rád vártak, mindenki dühös volt. Reggel oda is ülsz a gép elé, majd észreveszed, hogy üzenet vár a főnöködtől: az a projekt, amelyen az elmúlt két hétben olyan keményen dolgoztál, úgy ahogy van, rossz. Egy másik vezetőtől sürgető levél érkezett, hogy a rád osztott melót azonnal le kéne adnod. Úgy érzed, minden szétesett körülötted. Honnan kéne tudnod, mi élvez elsőbbséget? Alapvetően magas teljesítményűnek gondolod magad, de ezen a munkahelyen semmi sem sikerül. Miért?