Drasztikus drágulás érinti a magyarok kedvenc élelmiszerét
Továbbra is drágul a baromfihús és a tojás ára, a csirke és a pulyka is jóval többe kerül, mint egy évvel ezelőtt.
Továbbra is drágul a baromfihús és a tojás ára, a csirke és a pulyka is jóval többe kerül, mint egy évvel ezelőtt.
Egyre kevesebb a tojó, így a tojás is a madárinfulenza miatt. A probléma a teljes európai piacot érinti, nem áll meg az árnövekedés.
Egyes ollók nem pusztán vágásra jók. A cakkos kis résről a nyelek között te is tudhatod, ha a sajátod extra funkcióval bír, ráadásul rengeteg konyhai, és sok más, háztartási tevékenységet könnyíthet meg.
Nagyot drágult a tojás egy év alatt, 40 százalékkal kell többet fizetnünk érte, mint tavaly. A csirke és a pulyka húsának árában is komoly emelkedés tapasztalható az egy évvel ezelőttihez képest.
Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a frissen vásárolt tojásokat megmossák. A szakemberek szerint ezzel épp azt a védőréteget távolítják el, ami megakadályozza, hogy a baktériumok bejussanak a tojás belsejébe.
Több élelmiszercsoportot követően a tésztákkal, kiemelten a durumlisztből készültekkel kapcsolatban is szigorodnak a tervek szerint az előállítási szabályok.
Az ékszerekkel díszített, zománcozott Fabergé-tojások, a Romanov-dinasztia tagjainak legendás ajándékai mindig nagy érdeklődésre tartanak számot.
Az egy évvel korábbihoz képest 19 százalékkal kerül többe ma a csirkemell, a tojás pedig a múlt héten 6 százalékkal drágult. Ráadásul a szakértők szerint kedvező változás nem nagyon várható egy darabig.
Egy finom rántotta a legjobb dolog, amivel a hétvége kezdődhet - előfordulhat azonban, hogy hiába keresed már jó ideje, még nem sikerült eltalálnod az arányokat, az ízesítést vagy a hőfokot.
Tovább folytatódott 2025 szeptemberében az élő baromfi, a baromfihústermékek és a tojás árának emelkedése. A dobozos és a tálcás tojás különösen sokat drágult az egy évvel korábbi árakhoz képest.
A ketreces tojás ára 30 százalékkal, a csirkemellfiléé közel 20 százalékkal drágult az egy évvel korábbihoz képest. A nemzetközi tojástermelés csökkenése miatt további drágulás várható.
2025-ben nemcsak magyar, uniós szinten is megdrágult a tojás. Itthon 26-36 százalékkal többet kell darabjáért fizetnünk, mint tavaly ilyenkor.