Sokszor úgy tűnhet, hogy a gyerekeink csak nekünk mutatják meg az „igazi” arcukat. Máshol nyugodtak, szófogadók, együttműködők, míg velünk engedetlenek, hisztisek és érthetetlenül nyűgösek. Habár könnyen hihetjük, hogy ez a magatartás a mi személyünk ellen szól, valójában lehet, hogy éppen a belénk vetett bizalomról árulkodik.
Ahhoz, hogy az ember szabályozni tudja saját viselkedését, belső párbeszédre van szüksége, ahol megfigyel, mérlegel, és a következtetések levonását követően irányít. Ez a belső párbeszéd lassan és fokozatosan alakul ki a gyerekeknél, és ennek következtében nekünk is eltérő szerepeket kell betöltenünk az ő koruknak megfelelően. Különösen, ha fegyelmezésről van szó.
A gyerekek, amikor elbizonytalanodnak, a viselkedésükkel igyekeznek felhívni a szüleik figyelmét arra, hogy válaszokra és iránymutatásra van szükségük. Az engedetlenség valójában a biztonságérzetük visszaszerzésére tett kísérlet, amelyben azt is ellenőrzik, hogy mennyire számíthatnak ránk. Ha pedig ilyenkor mi kiborulunk, azzal csak tetézzük a bajt.
A gyerekek ki vannak szolgáltatva a felnőttek mindenkori akaratának, az ő döntéseiknek, időbeosztásuknak és irányításuknak. Maguktól még nem értik a környezetük mindenkori működését, ezért a váratlan történések is gyakorta átszövik a mindennapjaikat, amelyek feldolgozása nem feltétlenül egyszerű. Ebben segít a gyerekidő. Ilyenkor ő irányíthat, és dolgozhatja fel a saját belső feszültségeit, mégpedig a te jelenléted nyújtotta biztonságban. Általa mélyül a kapcsolatotok és fejlődik az együttműködés köztetek.
A család sajnos nem mindenki számára az az idealizált béke szigete, aminek képzelni szeretjük. Az érzelmi és testi bántalmazásnak, amit az ember a szüleitől elszenved, komoly, a felnőttkorba nyúló következményei vannak, de ennek a megfelelő kezelése a legtöbbször komoly dilemmát okoz a már felnőtt gyereknek.
Igyekszünk minél jobb életet biztosítani a gyerekünknek, de néha olyan, mintha nem értékelné. Ellenkezik, elutasít, lázad, pedig, ha tudná, mennyivel könnyebb élete van, mint nekünk volt, értékelné. Vagy nem? Ha gyerekkorunkban nehézségeken mentünk át, igyekszünk tenni azért, hogy a gyerekeinket megkíméljük hasonlóktól. Ha ezt nem értékelik, az azért lehet, mert nekik másra van szükségük, mint amire gyerekként nekünk volt.
Ma már köztudott, hogy a korai kötődés minősége a későbbi személyiségfejlődés alapjául szolgál. De mit tehetünk azokért a gyerekekért, akiknek a körülményeik úgy hozták, hogy ez nem adatott meg? Aletha J. Solter pszichológus szerint a későbbiekben is orvosolható a probléma, csupán azt az eszközt kell megtanulnunk használni, ami a gyerekek nyelvén szól. Ez pedig a játék.
Mi vesz rá egy gyereket a lopásra? A kétségbeesés és a szűnni nem akaró bizonyítási vágy. Vágyik valamire, amit nem kap meg, és ezért elvenni igyekszik. A lopott tárgy azonban csak szimbólum, a valódi szükséglet az érzés, hogy ő maga értékes.
A gyerek előtt általában nem beszélünk a saját lelki gondjainkról. Egyrészt nem akarjuk, hogy érzelmileg gyengének, bizonytalannak lásson minket, másrészt mit is értene belőle, ha elmondanánk? Az elzárkózásunk azonban mégis nagyobb veszéllyel járhat ennél, méghozzá a felismerésünk nélkül. A gyerek ugyanis a szülő rosszkedvét mindenképp érzi. S ha nem kap rá magyarázatot, magát fogja hibásnak vélni.
Erik Erikson pszichoszociális elmélete szerint az első két év során épül ki a szülő és a gyerek közötti ősbizalom. Az a fajta társas biztonságérzet, ami majdan meghatározza a gyerek későbbi kapcsolatainak minőségét is. A szülői válaszkészségünk pedig a saját ezzel kapcsolatos gyerekkori élményeinkről tanúskodhat.
A nagyszülőknek nagy és fontos szerepük van az unokák életében, amit a legtöbben szeretnénk is érvényesíteni. De mit lehet tenni, ha a mi elveinket és kéréseinket kritizálva és azokat minden esetben felülbírálva felügyelnek a gyerekeinkre, amivel akár egészségügyi károkat vagy lelki sérülést is okozhatnak nekik? A határokat nekünk kell meghúznunk.
A gyerekeknek a játék, a rajz és a mese segít feldolgozni az őket érő külső és belső ingereket, eseményeket, változásokat. A feldolgozás hatékonyságát pedig nagyban befolyásolhatja, hogy szülőként mekkora szabadságot adunk nekik ebben.
