Nasiztatás, képernyőzés, kényeztetés: mit kezdjünk a szófogadatlan nagyszülőkkel?

A nagyszülőknek nagy és fontos szerepük van az unokák életében, amit a legtöbben szeretnénk is érvényesíteni. De mit lehet tenni, ha a mi elveinket és kéréseinket kritizálva és azokat minden esetben felülbírálva felügyelnek a gyerekeinkre, amivel akár egészségügyi károkat vagy lelki sérülést is okozhatnak nekik? A határokat nekünk kell meghúznunk.

Rendkívül sokat változott a világ a mi gyerekkorunk óta. Olyan mértékű fejlődés ment végbe a technológiában, olyan előrehaladás a tudományokban és olyan átalakulás a társadalom életvitelében, aminek következtében a gyereknevelés is bizonyos fokú szemléletváltást igényel. Ez pedig könnyen szül konfliktusokat a szülők és a nagyszülők között. Vannak családok, ahol az édességek, nasik engedélyezése okoz nézeteltéréseket, máshol a képernyőnézés nem megfelelő korlátozása, megint másoknál pedig a kommunikáció minősítő, esetleg érzelmileg bántalmazó formája. Szülőként szeretnénk, ha a gyerekeink jó kapcsolatot ápolnának a nagyszülőkkel, ha meghitt és kiegyensúlyozott lenne a nagycsaládi légkör, ahol számíthatunk egymás segítségére. De miként tud ez megvalósulni, ha a szüleink (érzésünk szerint) továbbra is gyerekként kezelnek minket, figyelmen kívül hagyják a nevelési nézeteinket, a kéréseinket, és hatást gyakorolnak ezzel a gyerekeink lelkére, viselkedésére?

Szerzőnkről

Tarkovács Cecilia szülő-gyerek coach, a kisgyermekkori fejlődés és nevelés elkötelezett szakértője. Több mint öt éves kisgyermeknevelői (bölcsődei) tapasztalata terelte a szülők célzottabb támogatásának irányába, majd saját praxisának megalapítására.

Szülőnek lenni állandó változást jelent, amivel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni. Szülő-gyerek coachként célja támaszt nyújtani mindazoknak, akiknek küzdelmük, nehézségük vagy csak kérdésük adódik a gyereknevelés és a családi hétköznapok kérdéskörében.

A nagyszülőkkel dűlőre kell jutni. A mi családunkban nekünk kell felállítani azokat a határokat, amik számunkra fontosak, hiszen mi képezzük az alapját a kapcsolatrendszernek. A kommunikációnk pedig kulcsfontosságú ehhez. A konfliktusok elkerülése vagy csökkentése érdekében elsősorban magunkkal kell tisztáznunk, hogy mire vágyunk, mit tartunk fontosnak, majd ezt lehet átültetni egy olyanfajta kommunikációba, ami kevesebb sértődést, védekezést szül, és több megértést, elfogadást vált ki. Ennek eléréséhez gyakran nekünk kell vállalnunk a felnőtt szerepét a szüleinkkel szemben.

Szerepváltás

Az ember nem kifejezetten szereti a változásokat, hiszen ismeretlenné, bizonytalanná teszi számára a környezetet, s olykor a saját identitását is. Nem véletlen, hogy minden újítás, szemléletváltás esetén bizalmatlanná és gyanakvóvá válunk mindannyian. A változást pedig nemcsak az új nevelési elméletek hozzák meg, hanem a gyerek születésével átalakuló szerepkörök is, és ezzel nem egyformán birkózunk meg. A gyerekből szülő lesz, a szülőből nagyszülő, a férjből apa, a másik gyerekből testvér, és így tovább. Ez a fajta átalakulás ritkán megy egyik pillanatról a másikra.

A rátermettségünkben való kezdeti kétségeink, valamint a még kialakulóban lévő keretek és határok következtében érthető, ha a nagyszülők is szülői szerepben maradnak. Egyén- és kapcsolatfüggő, hogy ki mennyire érez rá egyből a megfelelő távolságra, éppen ezért nekünk kell tisztázni elsősorban magunkkal, hogy mire van szükségünk, mit tartunk fontosnak, mi esik jól, és mi nem. Kevesen tulajdonítunk kellő jelentőséget ennek a lépésnek, pedig rendkívül sok fölösleges félreértéstől és konfliktustól óvhat meg minket. Az önvizsgálat segít annak feltárásában, hogy kiről szólnak az aggodalmaink: a gyerekről, rólunk vagy a mi gyerekkorunkról? Itt minden válasz jó válasz, a fontos, hogy ne csapjuk be saját magunkat, s így a kommunikációnk is tiszta legyen, érthetővé váljon. Ha végiggondoltuk és megvitattuk a partnerünkkel, akkor lehet közvetíteni a nagyszülők számára is.

Nem biztos, hogy mindig azt kapja a nagyszülőknél, amit mi szeretnénk, hogy kapjon
Nem biztos, hogy mindig azt kapja a nagyszülőknél, amit mi szeretnénk, hogy kapjonFotó: Thomas Barwick / Getty Images Hungary

Egy konfliktus megvitatása gyakran nehézkesebbnek bizonyul egy közeli hozzátartozóval, hiszen érzelmileg erősen érintettek vagyunk. A racionalitásunk könnyen elszáll, indulatból reagálunk, hiszen a kapcsolatunk hosszú évekre vezet minket vissza, és sérelmeket, sebeket őriz magában. A kívánt eredmény, a határok, elvek és szabályok betartása érdekében viszont sikertelen lesz minden minősítés, kritika és utasítás. Minden, ami elutasítást tükröz, védekezést vagy visszatámadást eredményez, nyitott fülek helyett. Nagy tudatosságot és figyelmet kíván, hogy a nagyszülőkkel való kommunikációnk során kerüljük a közléssorompókat (minősítés, kioktatás, ellentmondás, stb.), és halmozzuk az énüzeneteket, azaz a saját érzéseinket, gondolatainkat leíró mondatokat. Ezeket alkalmazva viszont kevesebb védekezésre számíthatunk még akkor is, ha a másik fél nincs tisztában ezekkel az eszközökkel, s éppen ezért nem is alkalmazza őket. Mindezek mellett pedig fontos, hogy kiemeljük számára mindazt, amiben jó, amit szerettünk kicsiként, amit szeretnek most az unokák.

Az emberi agy elsősorban a negatívumokra, a problémákra fókuszál, azokat veszi észre előbb, hiszen a túlélés szempontjából ez tűnik lényegesebbnek. A jó dolgok kiemelése ugyanakkor serkenti azok előfordulását a másik viselkedésében még akkor is, ha már idősebb emberről beszélünk. Egy nagyszülő számára általában fontos, hogy hasznosnak, értékesnek és szerethetőnek érezze magát a család szemében. A nassolás és a képernyőnézés engedélyezése mögött is gyakran ez a vágy áll, amit ekképpen rendkívül könnyen meg is kaphatnak az unokáktól. Van, hogy nekünk kell kreatívabbnak lennünk, s ötleteket adnunk, amivel kiválthatják az általunk nem elfogadható hozzáállásokat, de ez is csak szeretettel, együttérzéssel és türelemmel valósítható meg.

Újabb probléma bármikor adódhat

Az egyértelmű, biztonságot nyújtó kereteket persze nem mindig tudjuk előre tisztázni. A gyerek növekedése, fejlődése és a világ folyamatos változása által mindig felmerülhetnek újabb nehézségek, problémák, amik megoldást kívánnak. A nagyszülők hozzáállásában is történhetnek változások, de a mi megítélésünkben is. Bár az ember nem szereti a változást, az élet maga folyamatosan átalakul, ezzel tehát meg kell tudnunk birkózni. A konfliktusok kezelésének folyamata azonban nem kell, hogy változzon. Minden új helyzetben az első és legfontosabb, hogy a saját érzéseinkkel és gondolatainkkal tisztába kerüljünk, hogy tudjuk, mi okoz feszültséget bennünk, és miért. Ezután pedig vennünk kell a bátorságot és erőt (önszabályozás, türelem), hogy megfelelőképpen kommunikáljuk ezt a nagyszülőknek is. Elismerve az erényeiket, az ötleteiket, a szándékukat, de közben megosztva velük a saját érzéseinket, gondolatainkat, ismereteinket.

Ajánljunk fel megoldási ötleteket, esetleg teremtsünk lehetőséget a közös töprengésre, hiszen minél önállóbb egy megoldás, annál szívesebb annak betartása is. A nagyszülőknek nagy szerepük van a gyerekek életében, ezért érdemes küzdeni értük. Ugyanakkor szülőként felelősségünk van a gyerekünk testi és lelki egészségéért, ezért azt a határt is meg kell húznunk, ami ezt védi. A mérgező szülők, nagyszülők komoly lelki sérüléseket tudnak okozni, ezért mindig szem előtt kell tartanunk a mi és a gyerek érdekeit, érzéseit. A nagyszülőknek pedig, ha tetszik, ha nem, meg kell tanulniuk mindezt elfogadni, mert a család új határait csakis mi állíthatjuk fel.

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.