Az engedetlenség valójában kísérlet, amelyben a gyerekek ellenőrizni igyekeznek azt is, hogy mennyire számíthatnak ránk.

Segít feloldani a belső feszültségeket és kompenzálni a való világban megélt kiszolgáltatottságot. Mindezt pedig a szülő biztonságos jelenlétében.

Pszichológus szakértőink járják körül a kérdést, ami komoly erkölcsi dilemmát tud okozni.

Ha beleragadunk a saját múltunk fájdalmába, akkor hiába teszünk meg mindent a gyerekünkért, lehet, hogy akaratlanul is hasonlót teremtünk neki.

Ez az a helyzet, amivel nem nagyon akarnánk szembetalálni magunkat. Érdemes mégis felkészülni rá, hiszen soha nem tudhatjuk, mit hoz az élet.

A játék segíti a kapcsolódást és erősíti az egymásba vetett bizalmat. Nem mindegy, miként veszünk részt benne.

Valamit jelezni akar. Figyeljünk fel rá, de ne úgy, hogy a földbe döngöljük!

„Anya olyan távoli. Baj van, de nem beszél róla. Biztos rossz voltam.” Így hathatnak a személyes problémáink a gyerekre, ha elhallgatjuk előle.

A válaszkészségünk erősíti meg a biztonságos kötődést, ez azonban a saját korai tapasztalataink függvénye is.

Nasiztatás, képernyőnézés, érzelmileg ártó kommunikáció. Anyaként is gyerekként kezelnek a szüleim.

Néha éppen azzal segítjük, ha nem neveljük, hanem hagyjuk, hogy kibontakozzon a szabad tevékenységben.

Ezt pedig a külső, szülői visszajelzések formálják kezdetben.

A gyereknek ilyenkor nemcsak velünk van konfliktusa, de önmagával is. Hogyan segíthetünk?

A visszatérő párkapcsolati problémák gyökere nem csak a kötődési stílusban keresendő.

A magatartásgenetika és egy örökbe fogadó anyuka tapasztalatai a genetika és a környezet szerepéről.

Közléssorompóktól az értő figyelemig.

Még az összetétele is a gyerek pillanatnyi igényeinek megfelelően képes változni.