3 konkrét tipp, hogy együttműködjön veled a gyerek

Előbb vagy utóbb szembesülnünk kell azzal, hogy a szülőség olyan komplex szerep és feladat, ami állandóan kihívások elé állít. Korától függően a gyerekünk hol azért nem kommunikál egyértelműen, mert még szűkös az eszköztára, hol azért, mert a saját érzéseivel kapcsolatban hiányosak az ismeretei. Kéréseinket és utasításainkat is előszeretettel engedi el a füle mellett, nevetséges papagájt csinálva belőlünk, hol azért, mert nem érti a parancsot vagy egyszerűen képtelen ellenállni a cselekvésnek, hol pedig mert éppen az elégíti ki a legjobban, ha nekünk ellentmondhat. Akkor hogyan is kéne most nevelni?

Gyerekünk viselkedése tükrözheti a mi szülői hozzáállásunkat, de saját korosztályának sajátosságait is, ezek között pedig nem olyan egyszerű kiigazodni, különösen, ha nem ismerjük kellőképpen a fejlődés természetes folyamatát. A gyerek együttműködése sok tényező függvénye. Idetartozik a következetességünk által biztosított kiszámítható környezet, a gyerek irányába tanúsított érzelmi elfogadás és értő figyelem, az önállósodási törekvések lehetőségének mennyisége, valamint a saját hozzáállásunk is.

Az együttműködés sikeressége állandó önvizsgálatot, rugalmasságot és tanulást kíván mind a szülő, mind a gyerek részéről, mi pedig csakis az előbbinek lehetünk aktív irányítói. Hozzáállásunk és törekvéseink kulcsfontosságúak a várt eredmény elérésében, ehhez pedig remek alapul szolgál az alábbi 3 tipp.

#1 Pozitív megfogalmazás

Gyerekünk rendszabályozása során akaratlanul is tiltással kezdjük leggyakrabban a mondatainkat: Ne rohangálj! Nem bántjuk a másikat! Ne szórd a homokot! Nem ehetsz csokoládét! Ez a fajta reakciónk teljesen természetes, hiszen abban a pillanatban, amikor észleljük a veszélyt, azonnal jelzünk, hogy elkerüljük a nagyobb bajt.

A tiltások hatékonyságát mégis akadályozza két fontos dolog. Az egyik, hogy az emberi agy nem képes leképezni a „nem” szót, vagyis ha arra kérlek, hogy ne gondolj egy rózsaszín elefántra, akkor a fejedben akaratlanul is meg fog jelenni egy rózsaszín elefánt. Amikor tehát a gyerekünket megkérjük, hogy ne ugráljon az ágyon, a fejében az ugrálás képeződik le, még nagyobb ingert érezve ezzel arra, hogy úgy tegyen.

A másik, amivel érthető módon ritkán számolunk, hogy a gyerekünknek még nem feltétlenül könnyű kiötölni, hogy mit is csinálhatna a nem kívánt viselkedés helyett, különösen, ha a fejében kizárólag az a tevékenység jelenik meg. Az együttműködést tehát elősegíti, ha a kéréseink során nem – vagy nem csak – azt fogalmazzuk meg, hogy mit ne tegyen, hanem hogy helyette mit igen. Amilyen egyszerűnek hangzik ez a megoldás, néha olyan nehéznek is bizonyul, hiszen nem minden helyzetben jut eszünkbe, hogy mit is csinálhatna inkább a gyerek. Megtapasztalva ugyanakkor ennek a nehézségét, az együttérzésünk kölcsönösebb lesz, a fantáziánk pedig szárnyalhat.

#2 Választási lehetőség

Különösen a dackorszak kezdetétől válhat igazán segítségünkre, ha az együttműködés megvalósulásának érdekében választási lehetőséget biztosítunk a gyerekünknek, kiváltképp a konfliktust sejtető helyzetekben.

Nagyjából másfél-kétéves kor körül egyre erősebbé válik a gyerekeink önállósodási vágya. Ilyenkor nagy élvezetet jelent számukra a saját hatalmuk próbálgatása a környezet felett, csakúgy, mint a kompetenciájuk elismerése a felnőttek által. Az érzékeny helyzetekben felajánlott választási lehetőség – legyen akármennyire lényegtelen – számukra a hatalmuk elismerését és a szükségleteik kielégítését jelenti, vagyis megéri az együttműködés.

Nekünk csupán arra kell odafigyelnünk, hogy ne vigyük túlzásba a opciók mennyiségét, és hogy a döntési lehetőségek mindegyike legyen számukra is elfogadható. Ez lehet annyi, hogy a gyerek dönti el, dinós vagy kacsás pólót vesz fel, anyával fürdik vagy apával, inkább külön eszi a köretet, vagy egyben a feltéttel. Nem mindig lehet a gyerekre hagyni a döntést, de a lelki egyensúly támogatásának érdekében helyet és időt kell találnunk ezekre a helyzetekre is. A gyerek is így tanul, így érzi, hogy bízunk benne, és hiszi el, hogy ő is bízhat saját magában.

#3 „Yes space”

Az együttműködés azért is bizonyulhat nehézkesnek, mert a gyerek részéről nagyon sok kompromisszumot kíván. Habár szülőként az ő érdekükben ragaszkodunk a napirendhez, a délutáni alváshoz, a megfelelő folyadékbevitelhez, a réteges öltözködéshez, és még egy jó pár dologhoz, ők akkor is kiszolgáltatottnak érzik magukat ezekben a helyzetekben, hiszen még nem látják az összefüggéseket, és nincs is beleszólásuk a végső döntésbe. Napjuk nagy részében a felnőttek irányítják őket, ez pedig igencsak frusztráló tud lenni, különösen, amikor már érzik a függetlenedés apró lépéseinek szükségességét.

A lelki kiegyensúlyozottság fontos alappillére az együttműködésnek, ehhez pedig valamilyen módon kompenzálni kell a kiszolgáltatottság tényét. Az ún. „yes space” egy olyan kisebb-nagyobb, körülhatárolt helyiség, ahol a gyerek biztonságban lehet a közvetlen és állandó felügyeletünk nélkül is. Lehet egy külön szoba, az egybenyíló nappalinak vagy az udvarnak egy elkerített része, ahol az alapvető veszélyforrások ki vannak iktatva, így a gyerek önállóan játszhat mindenféle korlátozás nélkül.

A yes space kialakítása persze a kor előrehaladtával és a képességek bővülésével folyamatosan változhat, megléte azonban nélkülözhetetlen. A gyerek itt el tud merülni a fantáziájában, a játék által fel tudja dolgozni a feszültségeit, önállóan tud problémákat megoldani, és begyakorolni azokat a viselkedésmintákat és szerepeket, amelyeket a felnőttektől látott. Ha erre rendszeresen lehetősége van, az együttműködés is könnyebb lesz a számára.

Gyerekeink viselkedése nem mindig könnyen értelmezhető, de ha ismerjük a fejlődésükből fakadó magatartásbeli sajátosságokat, a leggyakoribb helyzetek értelmezése is egyszerűbbé válik. Az együttműködéshez nem kifejezetten a tekintélyünkre van szükség, hanem éppen a szükségleteik tiszteletben tartására, hogy ezzel ők is megtanulhassák értékelni a mieinket. A fenti három tipp abban segít, hogy az alapvető, fejlődésből adódó igényeiket kielégíthessük, és ezáltal ne csak az együttműködéshez, de a kettőnk közötti harmónia megerősítéséhez is hozzájárulhassunk.