Ha képes is lenne tökéletesen, tankönyvszerűen felnevelni a gyereket, mégsem sikerülne jól, mert hiányozna a mögüle az őszinteség, a szenvedély.
Meddig érdemes erősködni? Gyenge a szülő, ha enged, és alkalmazkodik a gyerekhez? Ez az első lépés a teljes káosz felé, vagy ésszerű döntés?
Vannak családok, ahol kéthetente egy hétvége is bőven elég, máshol mindkét szülőre egyformán van igény. Nincsen univerzálisan érvényes megoldókulcs.
Itt és most nyugodtan sírhatunk egyet, amiért kosztümös középvezetőből hetek alatt lebüfizett pólóban szerencsétlenkedő, nyúzott fejű rommá változtunk.
Vannak szülők, akik ételt adnak a fáradt gyereknek, és kiabálnak az álmossal. Nem könnyű nemcsak a viselkedésre, hanem a lelkiállapotra is reagálni.
A cél nem a tökéletesség, az úgysem létezik, csak az, hogy "elég jó" anyák legyünk. A pszichológus a hogyanról.
Lehet, hogy a hatéves fizikailag már képes segítséget nyújtani egy idős, beteg családtag etetésében, de nem az ő dolga. Ahogy a felnőttkor terheit sem szabad a vállára rakni.
Ez csak arra jó, hogy elbukjon, vagy örüljön, ha megúszta a bukást. Idézzen fel inkább pozitív képeket, és legyen olyan laza, mint egy nagybácsi!
Nincs önismereti vonatkozása, ha kiborult, mert a gyerek majdnem leesett a hatodikról. Az viszont megér egy kis töprengést, ha akkor is üvölt, ha nincs dráma.
Az ütközésre általában kamaszkorban kerül sor. De az elengedést akkor kell kezdeni, amikor először akar felmászni a kicsit magasabb mászókára.
Az anya, aki magával, a házasságával, a kedvteléseivel törődik, többet ad a gyereknek, mint gondolná. A kapcsolatot nem lehet pár évre lefagyasztani.
A sok ovis, bölcsis különóra, a rengeteg ajándék, a folyamatos fejlesztés helyett adhatnánk magunkat, és szabad játékot a gyereknek.
