Ezt az új Ladát senki nem szeretné közelről látni
Feltámadt a szocialista népek autója, de olyan formát öltött a legfrissebb példány, amitől fájhat a világ feje.
Feltámadt a szocialista népek autója, de olyan formát öltött a legfrissebb példány, amitől fájhat a világ feje.
Oroszország növekvő fenyegetése, vagyis egy Putyin elleni esetleges háború miatt még ebben az évben sorkatonaságra lehet szükség az Egyesült Királyságban – vélik a brit szakértők.
A brit hadsereg főparancsnoka hadba hívná a civileket egy esetleges háború idején.
Moszkvában december 28-a óta hangfelvétel készül a rendeléseken: az orvosok kötelessége rögzíteni a betegekkel folytatott beszélgetéseket.
Oroszország és Svédország között is egyre nagyobb a feszültség az ukrán háború kapcsán, így 210 évnyi béke után a svédeket katonai konfliktusban való részvétel fenyegeti.
Már megszokhattuk, hogy a Földünk minden napra tartogat nekünk meglepetéseket, de hogy létezhet úgy két ország a világ egymástól legtávolabb eső felén, hogy csupán néhány kilométerre legyenek egymástól, az már több mint érdekes. Ahogyan az is, hogy ennek ellenére óriási köztük az időkülönbség.
Már a születése sem volt hétköznapi, hát még a halála – az oroszországi Kadikcsant a második világháború alatt alapították, mert gazdag szénlelőhely volt. Meggazdagodása után azonban a semmivé lett, az igazi vesztét egy súlyos baleset okozta.
Vajon el tudod képzelni, a világ melyik tája az, ahol száraz lábbal több tízezer kilométeren át mehetsz gyalog?
Oroszország szibériai területén, Moszkvától 4900 kilométerre fekszik a világ leghidegebb városa. A jakutföldi Jakutszkban annyira hideg van, hogy az csak a legkevesebb, hogy befagy a helyiek szempillája. A város ezernyi olyan jeges érdekességet rejt, amelyről nekünk, közép-európai embereknek még csak elképzelésünk sincs.
Az orvosok azt feltételezik, hogy a szerencsétlenül járt nő egy sikertelen csecsemőgyilkosság áldozata lehetett a második világháború idején.
Több mint ötven évvel ezelőtt lépett az első ember a Holdra. Legfényesebb csillagunkat azóta sem sikerült újra meglátogatni, de hamarosan ismét megteheti az emberiség a legendás nagy lépést. A tervek szerint ezúttal egy nő indul majd az űrbe.
A ceglédi születésű cukrászmester, Dékány Mihály meghódította Amerikát bonbonjaival, de az orosz cári család házi cukrászaként is dolgozott. A kalandos életű „bonbonkirály” neve mégis többnyire ismeretlennek számít napjainkban.