Van értelme a futógépes íróasztalnak?
Méregdrága egy ilyen asztal, de megéri, mert sokkal hatékonyabb lesz tőle a munka.
Méregdrága egy ilyen asztal, de megéri, mert sokkal hatékonyabb lesz tőle a munka.
Vagy épp az ellenkezője? Éppen az álommunkáját végzi? Töltse ki kérdőívünket, hogy kiderüljön mennyire jó önnek ott, ahol éppen dolgozik.
A Budapest Sportiroda díjazta a legelkötelezettebb futóközösséggel rendelkező cégeket. Mi pedig utánajártunk, hogyan érdemes elkezdni futni és/vagy klubot alakítani.
Ha heti 48 óránál többet tölt munkával, nagy eséllyel fogyaszt több alkoholt is.
Egy amerikai egyetem egy kínai céggel karöltve bebizonyította, hogy távmunkában hatékonyabbak vagyunk. Csak az a fránya magány ne lenne.
És ebből az első bizony az, ha valóban elvégezteti és számon kéri a munkát. A többi pedig az, hogyan teszi ezt.
9 tanács amit érdemes megfogadni, ha képtelen figyelni a meetingeken.
Nyugalom, nem nehéz őket betartani, talán csak a stresszmentesség tűnhet elérhetetlennek.
Ha főnöke elég nyitott, pihenjen egy kicsit, ha úgy érzi. Persze nem mindegy, hogyan szundikál. Ebben segítünk!
Kiderül, hogy miért túlórázunk annyit, hogy miből is áll össze a piaci értékünk, és az is, hogy megéri -e bosszankodni azon, ha szülés után más lesz a munkakörünk.
Hétfő van, és ha ön nem a szerencsés 14 százalékba tartozik, akik jól érzik magukat a munkahelyükön, akkor ez rossz hír. Mielőtt felmondana, olvassa el a szakember tippjeit!
Csapatban dolgozni a motiváció és a teljesítmény szempontjából is csodás. Különösen akkor, ha a kollégái igazából nem is léteznek.