Fizetős lesz a Google
Noha egyelőre nem tudni, mikortól, de fizetnünk kell majd a Google egyes szolgáltatásaiért – mutatjuk, a változás mely funkciókat érintené.
Noha egyelőre nem tudni, mikortól, de fizetnünk kell majd a Google egyes szolgáltatásaiért – mutatjuk, a változás mely funkciókat érintené.
Akár a te hangodat is felhasználhatják egy új, mesterséges intelligencia által vezérelt telefonos csalási módszerhez.
Három közösségi platformot is érintő változást jelentett be a Meta, amely során nagyobb biztonságban lehetnek a saját tartalmaink a Facebookon. A trükköt az AI-hamisítás elleni védelem miatt vetik be.
Ha azt mondjuk, Lengemesék, Maszat, vagy éppen Rajzolj egy krumplit!, rögtön beugrik egy név. Agócs Írisz szinte úgy született, hogy rajzolt, mégis sokáig nem mert nyilvánosan a ceruzáért nyúlni. Gyermekeink kedvenc figuráinak megalkotójával nemcsak saját, nagy feladatairól, de a mesterséges intelligencia és a digitalizálódó világ kérdéseiről is beszélgettünk.
Sok mindenért vagyunk hálásak a mesterséges intelligenciának, de vannak dolgok, amelyeket nem tudunk megbocsátani neki. Az AI-val kapcsolatos fenntartásainkat és félelmeinket még csak tovább erősíti a most napvilágot látott kutatás, amely több szempontból is aggasztó képet fest.
Kétezer éve váltak majdnem enyészetté az ókor egyik leghíresebb városának pusztulásakor, sosem gondoltuk volna, hogy valaha elolvashatjuk a régi római iratokat. Egy diák jött rá a megoldásra egy egyetemi projekt során, miként férhetünk hozzájuk.
Napjainkban az AI, azaz a mesterséges intelligencia elterjedése gyökeresen átalakítja mind az üzleti életet, mind a társadalom működését, mind az iparágakat. Megkerülhetetlen, hogy foglalkozzunk a lehetséges pozitív és negatív jövőbeli hatásokkal, és a mindennapi kihívásokkal, amelyeket elhoz.
A mesterséges intelligencia terjedéséve egyre bizonytalanabbá válik bizonyos munkakört betöltő alkalmazottak helyzete. Valóban tényleg van mitől félni?
A mesterséges intelligenciának köszönhetően kérdés nélkül módosíthatja fényképeidet a Google egyik szolgáltatása.
A szívinfarktus jelenlegi ismereteink szerint egy gyors, rendkívül nehezen megelőzhető, életveszélyes állapot. De mi lenne, ha évekkel előre tudnánk, mire kell készülni? Vajon tudatosabban figyelnénk a testünket?
Az idősebb generáció tagjai közül is egyre többen átadják magukat a világháló nyújtotta kényelmi lehetőségeknek, például internetes vásárlás vagy online bankolás során. Az aktív dolgozók számára a home office új szintre lépett a céges rendszerekhez való könnyű otthoni hozzáférés áldásával. Az egyetemisták élete pedig jelentősen egyszerűsödött, amióta a beadandókat a Chat GPT írja helyettük. Azt hihetnénk, egy ilyen komfortos világban minden korosztály hátradőlhet, pedig éppen most váltunk olyan veszélynek kiszolgáltatottá, amely beláthatatlan következményekkel fenyeget.
Annak ellenére, hogy életünk egyre több részét okosítjuk, mégis berzenkedve fogadjuk a mesterséges intelligenciával kapcsolatos híreket. Pedig láthatóan együtt élünk vele a mindennapokban.