Nincs az a szülő, aki ne örülne annak, ha szívesen olvas a gyermeke: de mi kell ahhoz, hogy megszeresse a gyerek az olvasást?
Itt van a kutya elásva! – kiáltunk fel, amikor végre rájövünk a lényegre, megtaláljuk egy probléma valódi okát (és remélhetőleg ezzel együtt a megoldást is). De kik és miért ástak el egy szegény kutyát, és hogyan kapcsolódik az eltemetett négylábú a mindennek értelmet adó felismeréshez?
A régi időkben a szülőknek nem kellett a szomszédba menniük vagy a könyvespolcon keresgélniük, ha valami igazán rémisztő történettel akarták jobb belátásra bírni a gyerekeket.
Akik a rendszerváltás előtt voltak gyerekek, együtt nőttek fel Lolkával és Bolkával, a Kisvakonddal, Rumcájsszal, a rablóval, Pampalinivel, a nagy vadásszal és megannyi, az egykori szocialista tömbben készült mese hőseivel. Ha te is az említett korosztályba tartozol, most tesztelheted a tudásod: mennyire emlékszel a leghíresebb retró rajz- és bábfilmekre?
A rohanó mindennapokban kevés olyan intim pillanat akad egy gyerek és szülő életében, mint az, amikor csak ők ketten léteznek egy mesekönyv bűvkörében. Amellett, hogy meseolvasással a kötődést is erősítjük, számos előnyhöz is juttatjuk általa gyermekünket.
A népmese a szóbeli költészet része, évszázadok során létrejött és alakult történet, aminek mondanivalója mindig valami általános, örök érvényű igazság. A népmeséket szinte mindenki ismeri, és általában kedvenceink is vannak közülük.
Hol voltál eddig, Domi? Miért csak most írsz a Meseországról, mi ez a fáziskésés? Még egy bőrt le kéne húzni a témáról, igaz? Pont, amikor végre elült a vihar, és ismét az a legnagyobb hír az országban, hogy Gabriela Spanic elárulta: a kedvenc könyve a Biblia. Kelet-európai felmenői is vannak, azt mi már rég tudtuk. Oké-oké, nem fogok terelni. Ez a cikk azért készült el ilyen későn, mert totál ki vagyok égve.
Késő szocialista „lábvíz”, ’80-as évek vége. Kádár uralma gyengül, de még működik a besúgórendszer, történnek házkutatások. Egyre aktívabb az ellenzék. Készülnek a röplapok, a szamizdat kiadványok, forgatja videóit a Fekete Doboz, zúgnak a Kontroll Csoport dalai. Egy „furcsa, tébollyal telenőtt” kertbe fiatal lány érkezik, hogy az ott élő idős testvérpárnak segítsen. A két nő a II. világháborútól kezdve rengeteg mindent megélt. Mit lehet tanulni tőlük? Miért kell ismernie a múltat annak, aki jobb jövőt szeretne? Nemrég jelent meg Finy Petra erős atmoszférájú, izgalmas írói megoldásokat felvonultató regénye, a Kerti szonáta. Interjú a szerzővel.
Betéve tudja. Ha egy-egy szót eltévesztesz, vagy hozzáköltenél unalmadban a történethez, azonnal és felháborodottan kijavít. Neki ugyanaz a mese kell és kész. Mielőtt a hajadat tépnéd, megmagyarázzuk ezt a furcsa ragaszkodást.
Hófehérke története gyereknek-felnőttnek bevésődött a memóriájába: a gyönyörű, hollófekete hajú lány, aki gonosz mostohája elől menekülve a hét törpe házában köt ki, majd a herceg szerelmes csókjára tér vissza az életbe. Na de mi van, ha valóban élt is?
Korábban kiderítettük, kik és miért szeretnék látni a medvét, most egy másik közismert mackós szólás nyomába eredünk: miért nem szabad előre inni a medve bőrére?
Mesékre márpedig szükségünk van, ez nem vitás. Vitázunk azonban – különösen mostanában – azon, hogy milyen mesékre van szükségük a gyerekeinknek. Elég-e az, ha egyszerűen szeretik hallgatni? Vagy a felnőttnek kell szeretnie? Nevelnie kell egy mesének vagy inkább csak szórakoztatnia? Pszichológus szakértőink ez alkalommal ezen a kérdésen gondolkodtak el.
