Elhagyatott, gyámoltalan, ügyetlen kis tollcsomó, nehéz megállni, hogy ne mentsük meg. A madártani egyesület cuki infógrafikája segít, mit tegyünk.
Méghozzá a fiúknál. Ez azért baj, mert a túl korai nemi érésen átesett fiúk később nagyobb eséllyel betegszenek meg hererákban és depresszióban.
Sokszor a kamasz mellett jövünk rá, valami lényegeset rontottunk el a nevelésben. Na de mit lehet ilyenkor még tenni?
Sokat tudnak, keveset értenek, mi sem értjük őket, rájuk aggatjuk a szorongásainkat, és túlterheljük őket - sok minden változott az elmúlt húsz évben.
Suli/ovi környékén a fizetős parkolás konstans kínlódás a szülőnek. De a főpolgármester most olyat mondott, hogy dalol a szívünk. Végre egy jó ötlet!
Járulékos veszteség. Nem számít a gyereked! Te sem számítasz. Csak az számít, hogy ők mit akarnak. Így lett ma is eggyel szarabb hely Magyarország.
Nem fog pánikba esni? Őrültséget csinálni? Mi van, ha rárontanak a kardfogú tigrisek, vagy meteor esik a házra? Vagy valami?
Olyan a viszonya a főnökével, mint a római pápának: sosem látta, de elhiszi, hogy létezik. Cserében viszont sokszorosan túlvállalja magát.
A felvételi rendszer hibáira panaszkodni olyan, mintha a disznók összefognának, hogy elérjék a disznóölés algoritmusa egyes részeinek korszerűsítését.
A tüskésség csak látszat, a figyelem viszont nem (csak) számonkérés és logisztikai készenlét. A pszichológus arról ír, mit jelent "látni" a gyereket.
Gyász nem csak akkor van, ha meghal valaki. Gyerekek, érzelmi veszteségek, és a szülő szerepe a megoldásban.
Már most tudjuk, miért fog könyörögni a gyerek karácsony előtt. Robotok, űrsiklók, drónok, ezek lesznek az ide év nagy durranásai.
