Kiégni tanulásban vagy gyereknevelésben is lehet: ezért foglalkozz vele
A kiégés fogalmáról a munka kapcsán hallunk a legtöbbször, de életünknek számos területén megmutatkozhatnak jelei.
A kiégés fogalmáról a munka kapcsán hallunk a legtöbbször, de életünknek számos területén megmutatkozhatnak jelei.
Míg korábban csak munkahelyi kiégésről beszéltünk, addig mostanra jól tudjuk, hogy a szülőségbe is belefásulhatunk. Ha valaki eljut odáig, hogy nyűgnek érzi az anyaságot, akkor nem ítélkezésre, hanem segítségre van szüksége. Mentálhigiénés szakemberrel beszélgettünk arról, mit tehetünk a megelőzés érdekében.
„Majd alszom a sírban.” „A pihenés a gyengéknek való.” „Csak az lehet sikeres, aki mindig 110 százalékon teljesít.” Az ilyen és ehhez hasonló mondatok és a bennük tükröződő gondolkodásmód emberek millióit taszítja a túlhajszoltság peremére. Pedig egyáltalán nem biztos, hogy ez fogja meghozni a sikert. Példát vehetnénk a kínaiakról, akik a wu weire, vagyis az édes semmittevésre esküsznek.
A karácsony sokszor arról szól, hogy megpróbálunk mindenkinek tökéletes ajándékot venni, minden családtaghoz eljutni, hatféle süteményt és csodás ünnepi ebédeket készíteni, miközben megszervezzük a tökéletes szilveszteri bulit is. Nem hiányzik innen valami? Segítek: a pihenésre gondolunk.
Biztosan neked is ismerős az érzés, mikor összecsapnak a fejed fölött a hullámok, és úgy érzed, ez neked túl sok. Legszívesebben elvonulnál a világ elől, és egész nap csak aludnál. De ez vajon csak egyszerű fáradtság, vagy már a kiégés határán jársz?
„A motivációm soha nem látott mélyponton van” – mondhatja ezt egy 40 vagy 50 éves ember, de mi van akkor, ha egy 22-24 éves fiatal állít ilyet? Egy friss kutatás szerint egyre több fiatal munkavállaló számol be a kiégettség érzéséről. De mi lehet a baj a millenniumi és a Z generációs munkavállalókkal? Vagy épp a munkával? Esetleg a társadalommal?
Az előrejelzések szerint az európai gyerekek következő generációjának minimum egyharmadát egy szülő fogja nevelni. Ma Magyarországon a gyerekeket nevelő családok negyede egyszülős, s minden ötödik gyermek 9 éves korára már egyszülős családban él. A pénzügyi nehézségek és az elszigetelődés fenyegetettsége óriási teherként nyomja az egyedülálló szülők vállát, és mint oly sok mindenről, a saját mentális egészségükről is gondoskodniuk kell.
A szülői kiégés emberi dolog, nem érdemes szégyenkezni miatta, azonban komolyan kell venni, mert ha elharapódzik, komoly baj lehet belőle.
A társkeresés fáradságos útvesztőjében sokszor találhatjuk magunkat megrekedve. Rengeteg a bizonytalanság, lemondott találkozók sora, köddé vált elképzelések és csalódások szeghetik kedvünket. Ha nem figyelünk magunkra, könnyen kiéghetünk. Mutatjuk, mit tehetünk a dating burnout ellen.
Ha attól tartasz, burnout fenyeget a munkádban, cselekedj minél hamarabb: szokásaidon vagy munkaszervezéseden változtatva is elérhetsz eredményeket.
A közeledő ünnepek nemcsak az izgatott várakozást válthatják ki az emberekből, hanem a stresszt is, hiszen rengeteg teendő és elvárás épül köréjük. Minden harmadik ember megtapasztalja az ünnepi kiégést. Ezzel az 5 tippel előzheted meg.
Állandó kimerültséggel küzdesz? Folyamatosan fásultnak vagy ingerültnek érzed magad? Nehezedre esik a koncentráció, és már a rutinfeladatok elvégzése is nehézséget okoz? Ha ezekre a kérdésekre igennel válaszolsz, akkor valószínűleg már kiégtél, vagy éppen e felé az állapot felé tartasz. A kiégésszindróma tüneteiről, az állapot felismeréséről és kezeléséről beszélgettünk dr. Füredi Júlia szervezetpszichológussal, a nemrégiben megjelent Elég! – Kiégtem. Most hogyan tovább? című könyv szerzőjével.