Terhesnapló: Halálfej az ultrahangon
A 3D-s ultrahangon csak egy halálfej látszott, a szonográfus szerint ez normális. 11 ezret azért nem ért.
A 3D-s ultrahangon csak egy halálfej látszott, a szonográfus szerint ez normális. 11 ezret azért nem ért.
A terhes nőknek soron kívül kell újinfluenza elleni oltást kapniuk, ha majd lesz vakcina. Ha pedig megbetegednek, minél előbb kell antivirális szert adni nekik.
Azokat a terhes nőket, akik az új típusú influenzával fertőződnek meg, fokozottabban veszélyeztetik súlyos, akár halálos betegségek.
Hirtelen ötlettől vezérelve a héten bejelentkeztem egy 3D-s ultrahangvizsgálatra.
2010. május 1-jétől a felmondási védelem változatlanul a gyermek 3 éves koráig illeti meg a munkavállalót – függetlenül attól, hogy igénybe veszi-e eddig az időpontig a fizetés nélküli szabadságot vagy sem.
Mindenórás terhesnek lenni érdekes dolog. A koraszülés miatt érzett pánikos izgalom után most olyan, mint amikor egy vakrandira készül az ember.
Hisztis picsa vagyok, aki minden apróságon képes robbanni és leüvölteni a másik fejét, kezdek depresszióba zuhanni, nem tudok már semminek igazán örülni.
Igen, jól látjátok, még mindig én írom a terhesnaplót, ami azt jelenti, hogy még egyben vagyok.
Milyen járandóságai lesznek szülés után egy előtte táppénzen lévő kismamának? Hogyan lehet elintézni, hogy egy nem házasságból született baba felvehesse az apuka nevét?
Országszerte már legalább hat helyen nyílt olyan oltópont, ahol kismamák kaphatják meg ingyen az újinfluenza elleni védőoltást.
Ha nem kapom meg naponta hatszor ezt a kérdést, akkor egyszer sem.
akármennyire tervezett, várva várt, és kedves nekem a gyermekvárás, a Titkot nem lehet csak úgy mindenkinek elmondani azonnal.