Támadnak a pónik - ajándékok kislányoknak
Legutóbb a fiúk számára vonzó ajándékok kapcsán vonatozásra invitáltalak benneteket, vagyis a Jézuskátokat, most azonban a másik, a lányos oldalt vesszük górcső alá.
Legutóbb a fiúk számára vonzó ajándékok kapcsán vonatozásra invitáltalak benneteket, vagyis a Jézuskátokat, most azonban a másik, a lányos oldalt vesszük górcső alá.
A karácsonyi hajtásban sokszor az embernek nincs ideje órákat álldogálni a konyhában és van, hogy kedve sincs.
Több, mint 1500 ellenőrzést végeztek eddig a Nemzeti Fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei a november 20-án indult Csillagszóró 2 akció keretein belül.
Egy gyerekekkel egyszerűen elkészíthető ajándékötletet mutatunk be, hogy aki az utolsó pillanatban kapott észbe, annak is legyen esélye saját kezű ajándékot készíteni.
Kint voltunk tegnap a temetőben.
Valljuk be őszintén, karácsonykor jelentős szerepet tölt be az életünkben a tévé.
Jövőre már december elején becsomagolva állnak majd az ajándékok.
Az olyan klasszikus játékok, mint a Monopoly vagy a Lego lehetnek a legsikeresebbek az idén a brit karácsonyi piacon.
Más gyerekének ajándékot venni sosem egyszerű.
A Trendhunter magazin összegyűjtötte a világ legbizarrabb bébiajándékait.
Kézimunkát a gyereknek karácsonyra!
Szombaton nyit a Miuklásgyár a Felvonulási téren.