A videójátékokat általában a gyerekekhez, az agresszióhoz, a képernyő előtt kuporgáshoz, illetve az ahhoz társuló negatív testi-lelki hatásokhoz kötjük. A mostani megváltozott helyzetben viszont átalakul a játékok szerepe is. De valóban hathatnak megnyugtatóan?
A koronavírus-járvány idején, a digitálisan zajló oktatás, a home office és a szabadidős tevékenységek korlátozása miatt sokkal több időt töltünk online, mint korábban. Ez nemcsak a felnőttekre, de a gyerekekre is igaz.
A humor nem oldja meg a problémákat, de a feszültségre hatékony gyógyír lehet. Aranyköpések és mókás karanténtörténetek diákoktól, szülőktől és pedagógusoktól.
Az emberi elme hajlamos nagy fenyegetésekhez nagy magyarázatokat gyártani, ezért a kutatások szerint minden társadalmi krízis az összeesküvés-elméletek táptalaja. Hogyan lehetne mégis elérni, hogy a járványhoz kapcsolódó téves információkat ne higgyék el az emberek, a védekezéshez szükséges tudnivalókat viszont igen? Most olyan megoldásokat mutatunk be, amelyek nem a „rémhírterjesztők” büntetésén alapulnak, hanem a befogadói oldalnak, az embereknek adnak eszközöket ahhoz, hogy jobban eligazodjanak a világban.
A hatékony járványügyi védekezéshez tömegek viselkedésváltozására van szükség. Ezt nagyban segítheti az az eleve adott emberi sajátosságunk, hogy hajlamosak vagyunk a magatartásunkat a társainkéhoz igazítani, legalábbis ahhoz, amit észlelünk belőle. Az online média terében vagy tévénézés közben azonban gyakran szűrt információkkal, egymástól akár homlokegyenest eltérő narratívákkal találkozunk. Hogyan lehet kilépni a buborékokból, és a párhuzamos valóságok helyett a politikai bizalmat és az összefogást erősíteni? Mit lehet tenni azért, hogy ne mérgesedjenek el végképp az évtizedes társadalmi konfliktusok, hanem a közös megküzdés érdekében most zárójelbe kerüljenek?
Nem kétséges, hogy a megszokottnál jóval nagyobb stresszben élünk a járvány miatt. Ez nemcsak nappal van ránk hatással, de éjszaka is: nehezebben alszunk el, és még akkor is szokatlan álmokat láthatunk.
Március végén jelent meg az egyik első olyan kutatás, amely a 2019 decemberében kirobbant koronavírus-járvány pszichés hatásait vizsgálta. A kínai Wenjun Cao és kollégái a Hupej tartományban működő Changzhi-i Orvosi Egyetem több mint 7000 hallgatójával vettek fel kérdőíveket. Mennyire volt jellemző a diákokra a szorongás, és milyen tényezők függtek össze a lelki jóllét magasabb szintjével?
Koronavírus-járvány idején minél kevesebb tényleges emberi érintkezésre van szükség, ellenben a szenvedélybetegeknek a felépülés elérése és megtartása érdekében minél több józan, pozitív kapcsolódás az üdvözítő, mert „egyedül nem megy”. A függőség hosszú távon elszigetel, elmagányosít. Igazi paradoxon.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tanácsai segítenek, hogy a koronavírus-járvány idején is felelős gazdi lehess, és bárhogy is alakuljon a helyzet, biztonságban tudhasd kedvenced.
Amikor az élet maga zökken ki a „normalitásból”, az addig zavarként számontartott mentális állapotok is egészen új megvilágításba kerülhetnek. Míg pár héttel ezelőtt például a gyakori kézmosás, a hazatéréskor történő azonnali fertőtlenítés és ruhamosás inkább egy pszichés nehézség tünetének minősült, addig mára ezek a cselekvések a valóságos külső fenyegetés fényében nemhogy racionálissá, de egyenesen kívánatossá váltak. Hol húzódik a határ a vírus elleni adaptív védekezés és a destruktív kényszeresség között? Mit tehetnek azok, akiknek amúgy is vannak obszesszív-kompulzív tendenciáik?
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) összeszedett egy csokornyi élelmiszer-biztonsági tanácsot, amelyek hozzájárulhatnak egészséged megőrzéséhez a koronavírus-járvány ideje alatt.
Sokan ezek között az extrém körülmények között is mindent megtesznek azért, hogy fenntartsák a normalitás látszatát: igyekeznek a lehető leghatékonyabbak lenni, szigorúan beosztják minden percüket, állandóan dolgoznak, szülőként pedig kisebb Montessori-iskolát varázsolnak a konyhaasztalon. Aisha S. Ahmad mindenkinek a legjobbakat kívánja, aki ezt a stratégiát választja. A Torontói Egyetem adjunktusa ugyanakkor valami egészen mást tanácsol. Szerinte elsősorban térre és időre van szükségünk ahhoz, hogy elfogadjuk: már semmi sem lesz ugyanolyan, mint korábban.
