Sokan nem ismerik ezt a trükköt: így is átvihető pár nap szabadság 2025-re
Kevesen vannak azzal tisztában, hogy aki 2024. december 30-a és 2025. január 7-e között szabadságon van, az erre felhasználhatja a 2024-es szabadnapjait is.
Kevesen vannak azzal tisztában, hogy aki 2024. december 30-a és 2025. január 7-e között szabadságon van, az erre felhasználhatja a 2024-es szabadnapjait is.
Két éven keresztül nem lehet új magánszálláshelyet nyilvántartásba venni – erről döntött ma a Parlament. A korlátozás a törvényalkotó szerint kedvezően hathat a lakhatási körülményekre.
Változhatnak a babaváró kölcsön feltételei és szabályai a kormány honlapján megjelent jogszabálytervezet szerint. A módosítás több könnyítést is tartalmaz, például visszajárna a kamatmentesség, ha 5 éven túl születik a gyerek.
Egy halálos áldozata már van az autóbalesetnek, mely Sallai Nóra színésznővel és fiával történt. Az eset kapcsán sokan fogalmaztak már meg véleményt, de vajon tényleg a még szigorúbb szabályok segítenek majd a magyar közlekedési kultúrán?
Tömőanyagokat és zsákokat loptak el az éjszaka Halásztelek külterületén – a vízműveknek le kellett bontania és újra kellett építenie a kutak megvédésére felépített torlaszokat. Aki árvíz idején ilyet tesz, különösen súlyos büntetést kockáztat: akár több év börtönre is ítélhetik.
Nem csak a gyerekre vonatkozik az új rendelet, kortól függetlenül le kell adni a mobilokat a tanintézményekben. Így szeptembertől a felnőttkorú tanulóktól is elveszik az okoseszközöket.
Szabadságkeretéből mindössze 7 napjával rendelkezhet a dolgozó, ráadásul azt is meghatározott időben kell bejelentenie, hogy mikor szeretné megkezdeni a pihenését. Mutatjuk a részleteket.
A Munka törvénykönyve megkülönbözteti a munkaszüneti és a pihenőnapokat. Más szabályozás és más díjazás alá esik a munkavégzés ezeken a napokon. Mutatjuk a részleteket.
Véglegesen elfogadta az Európai Unió Tanácsa a javításhoz való jogot: vagyis azt a jogszabályt, amely szerint a gyártóknak és forgalmazóknak csere helyett inkább javítaniuk kell a meghibásodott termékeket.
Ismét módosult a megváltozott munkaképességűekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Egy szakember szerint túlzottan leegyszerűsödtek a besorolás szempontjai, a minisztérium szerint csak racionalizáltak.
Nem ütközik a személyes adatok védelméhez fűződő alapjogba ujjlenyomatunk kötelező beillesztése személyi igazolványunkba, viszont az erről szóló uniós rendelethez hozzá kell nyúlni, mert téves jogalkotási eljárásban született meg.
Csökkenteni kell az élelmiszerekben a rákkeltő akrilamid mennyiségét egy december 11-én hatályba lévő uniós szabály szerint, amely áprilistól kötelezően megszabja a az élelmiszerek akrilamid-tartalmát és kockázatcsökkentő intézkedéseket vezet be.