Olasz hét a Manna Lounge-ban
Május 18.
Május 18.
Nagy örömünkre szolgál a héten megnyílt Vita Juice Bar a Mom Parkban, amit már gyorsan le is teszteltünk.
Bár még egyáltalán nincs közel az ősz, egy magára adó fashionistának tudnia kell, hogy mik lesznek a divatszínek 2007 szeptemberétől.
Mivel uborkaszezon van - már a szó is egy agyrém - kénytelenek vagyunk olyanokat is kiposztolni, amik valójában senkit sem lepnek meg, és nem is feltétlenül érdekesek.
A kurvás ruhák ideje lejárt, - írja a Newsweek, egyre több amerikai nő választja a visszafogott, már-már szűzies öltözködést.
A háziasszonyok és diáklányok által árult és főleg az ő köreikben közkedvelt Avon, Christian Lacroix közreműködésével dob piacra két parfümöt.
Mint ahogyan azt már korábban megírtuk, Penelope Cruz is debütált divattervezőként.
Azok a nők, akik kevesebbet esznek és isznak, nem beszélnek sokat - derült ki egy libanoni kutatásból.
Roberto Cavalli olasz divattervező is tervez a H&M svéd áruházláncnak, Madonna után vérszemet kapva.
Elsőként New Yorkban lesz kötelező a gyorséttermekben a kalóriák feltűntetése az étlapon.
Azt mindig is tudtuk, hogy a japán gasztronómiában néha egészen fura, európai szemmel kifejezetten bizarrnak tűnő ízek és kombinációk bukkannak fel.
Az arckrémek és balerinacipők között tényleg nem fricskának és nem is provokációnak szánjuk, de most már egyszerűen muszáj beszámolnunk arról, hogy a világ kulináris központjában, New York-ban végérvényesen kitört a malachús őrület.